Erős csapatnak nevezte a Videotont az FC Basel vezetőedzője.
Szerdán megjelent a debreceni Nagyerdei Stadion kivitelezéséről szóló nyílt közbeszerzési pályázat, az érdeklődő cégek december 5-ig tehetnek ajánlatot a munkálatok elvégzésére.
A Szeged NB II-es csapatától és a gyulai Grosics-akadémiáról is elküldték!
Lisztes Krisztián és Lóczi István megpróbálja a maximumot kihozni a Szegedből a hátralévő meccseken.
Varga Roland szerint az Újpest elleni bravúr újabb erőket mozgósított a csapatban.
Dróth Zoltán berobbant Európa élvonalába, majd megdöntötte bajnoki gólcsúcsát.
Ha ezt előre tudta volna, biztosan máshová szerződik, nem Pécsre…
Holczer Ádám szerint lélektanilag könnyebb az NB I középmezőnyében szerepelni, mint az NB II-ben a feljutásért játszani.
A kispesti fiatalok rutint szereztek és belenőttek a felnőtt bajnokságba.
Öt nyeretlen bajnoki után a svájci FC Basel lesz a fehérváriak ellenfele az Európa Ligában.
A magyar amatőrválogatott a csehekkel, a skótokkal és a németekkel meccsel az UEFA Régió Kupában.
Két vesztes bajnoki után a Honvéd együttesénél megcsappant a bizalom a magyar fiatalok iránt.
Murphy törvénye: Ami el tud romlani, az el is romlik. Az MLSZ-ben is…
A szurkolók a játékosokra, a játékosok a szurkolókra haragudtak, de már szent a béke.
Hétfőn este tartotta díszközgyűlését a százéves Békéscsabai Előre SE.
A Manchester City és a PSG is jó esélyekkel lép pályára vendégségben…
Pisont István együttese taktikus, lelkes játékkal 3-2-re legyőzte Olaszország korosztályos csapatot a Telkiben rendezett Európa-bajnoki selejtezőtornán.
A Nyíregyháza sérülésből visszatérő csatára nem csak végig bírta, el is döntötte a meccset.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Nagyon eltűnt a REAC a futballkedvelők szeme elől, hiszen az NB III nem áll a figyelem középpontjában. Nos, mi tíz forduló után helyzetjelentést adunk Rákospalotáról: öt győzelemmel, egy döntetlennel és négy vereséggel a Mátra-csoport hatodik helyén áll az együttes, tíz ponttal lemaradva az éllovas FC Hatvan mögött. A fővárosiak legutóbb hazai pályán győztek 2-1-re a Tápiószecső FC ellen.
Ijesztő fejsérülése után is remekül játszott a kecskeméti meccsen Devecseri Szilárd.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Két fontos pontot vesztett a Duna FC Tatabánya az NB II Nyugati-csoportjának tízedik fordulójában, miután 2-2-es döntetlent játszott az MVM Paks II otthonában.
Rosszul indult a találkozó a vendégek számára: akárcsak két hete Szombathelyen, Szekér Dávid most is elvesztette a labdát, igaz, ezúttal nem az első percben, hanem a negyedikben. Gólt kapott a Tatabánya, s utána hiába támadott, nem sikerült egyenlítenie. A Frank Richárd elleni szabálytalanságért tizenegyes járt volna, ehelyett a vendégcsatár kapott sárga lapot. Akadt egy-két helyzet, de a tatabányaiak futballjában nem volt átütőerő.
A szünet után nagyobb lett az iram, sok helyzetet dolgoztak ki a látogatók, de ezek közül csak kettőt sikerült kihasználniuk. Ez elég is lett volna a győzelemhez, ám a befejezés előtt nem sokkal egy újabb eladott labda után egyenlített a Paks. Igaz, utána Huszák Tamásnak volt még egy lehetősége (a sokadik a meccsen), de ebből az akcióból sem született gól.
A tatabányai csapat néhány tagja túl idegesen játszott, sokszor verbálisan focizott, de még így is lehetett volna nyerni. Csak amikor négy perc van hátra, meggondolatlanság a hátvédnek előre mennie, a labdát elveszíteni pedig…
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Jánossomorjai SE-nek fájt a Beledi SE látogatása a Győr-Moson-Sopron megyei első osztály tízedik fordulójában, ugyanis nem jött össze a győzelem a házigazdák számára, és az 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy a SportM Kupa címvédője lecsúszott a tabella második helyéről a negyedik pozícióba.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Zalai megyei bajnokság első osztályában a tízedik fordulót követően őrségváltás történt a tabella élén. A Zalaszentgrót–Zalalövő mérkőzésen nem született gól, így beelőzött a Lenti TE, amely idegenben nyert 5-0-ra Tótszentmártonban. Az ötödik gólt a Zalaegerszeg korábbi magyar válogatott kiválósága, az egykor Cipruson légióskodó Sebők József szerezte, akinek ez volt a hatodik találata a mostani szezonban.
Igen szerencsétlenül alakul az újpesti védő, Aarab Naim magyarországi pályafutása.