NB I

Kölcsönös sértődés Debrecenben

A szurkolók a játékosokra, a játékosok a szurkolókra haragudtak, de már szent a béke.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Furcsa közjáték zavarta meg a vasárnap délutáni Debrecen–Diósgyőr bajnoki meccs végét, pontosabban a hazai drukkerek ünneplését, ugyanis a B-közép szokásos összeborulása a csapat tagjaival ezúttal elmaradt. A keleti rangadón a hajdúságiaktól látott kitűnő játék és a 2-0-s győzelem nem indokolta a fieszta elmaradását, az okokat egy néhány héttel korábbi mérkőzésben kell keresni – írja a haon.hu.

Egy hónappal korábban a DVSC – meglehetősen kiábrándító teljesítményt nyújtva – 1-0-ra kikapott Miskolcon az újonc Egertől. A kedvenceiket elkísérő fanatikusok értetlenül álltak a bajnokcsapat teljesítménye előtt, ráadásul egy kevésbé szerencsés mondat („magas volt a fű”) miatt még jobban felkapták a vizet.

A következő héten hazai környezetben játszott a Loki a Haladással, és a meccs elején a B-középben kifeszítettek egy transzparenst, azt sugallva, hogy jól fizetett az előző héten a tippmixen a hevesiek sikere. A drapéria leeresztését követően a kapu mögötti szektorban állók elkezdték biztatni a debrecenieket, és úgy tűnt, ezzel vége is a történetnek. Azonban a Diósgyőr legyőzését követően a csapat ugyan udvariasan megtapsolta a közönséget, ám a B-középpel való közös örömködés helyett az öltözőbe vonultak a játékosok, a drukkerek pedig a nemtetszésüket fejezték ki feléjük.

– Való igaz, a csapat megbántódott a kiírás miatt, mert tényleg pocsékul játszottunk, de nem esett jól, hogy csalással vádoltak bennünket – fogalmazott a Dombi Tibor, a DVSC ikonja. – Pár másodperc múlva azonban kimentek a srácok a nézőkhöz és megbeszélték a dolgot, tisztázták a nézeteltérést, és véleményem szerint a történet itt véget ért. Továbbra is azt szeretnénk, ha felhőtlen lenne a csapat és a szurkolók viszonya.

A Hajdú-bihari Napló információi szerint a szurkolók és a játékosok eszmecseréje valóban meghozta az eredményt, ugyanis a drukkerek is lezártnak tekintik az ügyet.

Olvasói sztorik