Rangadó

Rangadó

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk

A Kozármisleny 2-0-ra győzött a Baja otthonában az NB II Nyugati-csoportjának negyedik fordulójában. Az első félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, majd a 34. percben Bjelanovics jobboldali beadása után Koller a háta mögött szép mozdulattal továbbította a labdát a kapu felé. Tulipán kiütötte, de a kipattanót Zsdrál higgadtan a szemből érkező Boda elé passzolta, ő pedig hét méterről belőtte a Kozármisleny vezetőtalálatát (0-1). Az 55. percben a frissen beállt Városi harcosan labdát szerzett, majd jó ütemben kiugratta Bodát, aki elhúzta a kapus mellett a labdát, majd Tulipán elütötte őt. Mivel gólhelyzetben volt, a kapust a szabályok értelmében kiállította a játékvezető. Koller állt a büntető mögé, és a kapu jobb alsó sarkába lőtt (0-2).

Győzelmének köszönhetően az előző szezonban ezüstérmes Kozármisleny megint a második helyen áll a Nyugati-csoportban.

2012. 09. 11. 22:26

A bajnokságban veretlen MTK még nyeretlen a Ligakupában, ugyanis a második fordulóban 0-0-t játszott Szolnokon.

2012. 09. 11. 21:37

Súlyos veszteség érte a magyar labdarúgást, életének 74. évében elhunyt az olimpiai bajnok Csernai Tibor.

2012. 09. 11. 15:59

Az Európai Labdarúgó Szövetség a nyári Európa-bajnokságon, illetve annak selejtezőin szerepelt játékosok részvétele alapján kompenzálta a klubokat.

2012. 09. 11. 15:18

Elismeri az erőnléti problémákat, de nem akar visszafelé tekintgetni Zsivóczky Gyula, a Lombard FC régi-új vezetőedzője.

2012. 09. 11. 14:57

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk

Hátrányból fordítva, a hajrában tíz emberrel játszva nyerte meg az Újpest FC B elleni, sárga és piros lapokkal színezett meccset a Nyíregyháza Spartacus az NB II negyedik fordulójában.

A nyíregyházi vezetőedző, Brekk János beígért csapat-átalakítási törekvéseinek az eddigi csapatkapitány, Minczér Tibor, valamint Montvai Tibor és Reznek Donát is áldozatául esett, így egyikük sem kezdett.

Egy helyzet itt, egy helyzet ott, aztán egy gól ott, a rutinos Rajczi Péter a fővárosiaknak szerzett vezetést az első félidőben. A szünet után hamar jött az egyenlítés, Csorba Szabolcs jóvoltából. Javult a színvonal, de az imént gólpasszt adó Montvai az évszázad helyzetét rontotta el, amikor a kapust kicselezve az üres kapu helyett négy méterről a kapu mellé gurított. Hamarosan Pákolicz Dávidnak köszönhetően megfordította az állást a Nyíregyháza. De a meccsnek még egyáltalán nem volt vége, bár több gól már nem esett. Jöttek a büntetések: Petneházi Márkot kiállította a játékvezető, Brekk Jánost pedig elküldte a kispadtól. A végére a létszám kiegyenlítődött ki, Erős Ronald is pirosat kapott.

2012. 09. 11. 08:01

A belgák a horvátok fogadják, és a pontok otthon maradhatnak. A sógorokhoz a németek látogatnak: gólokból nem lesz hiány!

2012. 09. 11. 07:27

Magabiztos játékkal sima győzelmet aratott az UTC az újonc Veszprém otthonában, a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának harmadik fordulójában.

2012. 09. 11. 07:17

Második meccsét is elvesztette a teremlabdarúgó NB I alapszakaszában az Admiral-Haladás VSE.

2012. 09. 11. 07:08

Hazai pályán is bemutatkozott a Vasassal történt fúziónak köszönhetően NB I-ben maradó gödöllői teremlabdarúgó-csapat.

2012. 09. 10. 23:26

Menczeles Iván szerint hatalmas lökést adhat a BKV Előre csapatának az első győzelem.

2012. 09. 10. 16:57
Olvasói sztorik