NB I

Debrecenben próbálkozik Pölöskey

Pölöskey Péter, és a belga Brugge egykori játékosa, Yulu Matondo a DVSC-TEVA csapatával készül.

Kapcsolódó cikkek

Állítsd össze Álomcsapatodat az NB I-ből! regisztrálj szeptember 14-ig, és nyerd meg te a bajnokságot!Klikk!

Két próbajátékos csatlakozott kedden a bajnoki címvédő debreceniek keretéhez. Egyikük nem ismeretlen a szurkolók számára, hiszen Pölöskey Péter korábban évekig játszott a Ferencvárosnál. A 24 éves támadó eddigi pályafutása során 37 NB I-es mérkőzésen szerepelt és kilenc gólt szerzett – áll a DVSC honlapján.

Szintén a hajdúságiakkal készül Jeanvion Yulu-Matondo, aki korábban 19-szer játszott a belga U21-válogatottban, és hét gólt szerzett. A 26 éves, 178 centiméter magas belga támadó a Club Brugge akadémiáján nevelkedett, profi pályafutását is ennél a klubnál kezdte. Két idény alatt 42 meccsen kapott szerepet a Brugge-ben és 11 gólt szerzett, majd leigazolta a holland Roda, ahol három szezont töltött. 80 bajnokit játszott a holland élvonalban és 11 gólt szerzett. Ezt követően a bolgár Levszki Szófiába igazolt, ahol nyolc találkozón háromszor lőtt a kapuba, majd fél év után visszatért Belgiumba, és a Westerlóhoz igazolt, ahol Ibrahima Sidibe csapattársa volt. Tizenöt bajnokin lépett pályára.

Továbbra is a Lokival edz a bosnyák védekező középpályás, Nenad Kiso. A három játékos sorsáról később születik döntés.

A hétvégi Debrecen–Honvéd meccsen erősen kérdéses Mészáros Norbert játéka, ugyanis a térd körüli izomsérülés miatt csak könnyített munkát végezhet. Czvitkovics Péter sincs teljesen rendben, mivel szombaton, a Diósgyőr elleni Ligakupa-meccsen begörcsölt a vádlija, ami azóta is fáj, így egyelőre külön készül a többiektől, ahogy Rezes László is, aki ugyanezen a találkozón combizom-húzódást szenvedett.

Olvasói sztorik