NB I

„Remélem, nem fogy el az ereje”

Lőw Zsolt bízik benne, hogy Roderick Duchatelet meg tudja vívni az utolsó harcot Újpesten.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A 34 éves Lőw Zsolt még nyugodtan futballozhatna itthon, de akár külföldön is, de három évvel ezelőtt a visszavonulás mellett döntött, és az edzői pályára lépett. Mivel 19 éven keresztül Németországban élt, nem csoda, hogy német nyelvterületen tevékenykedik, és a Red Bull Salzburg tartalékcsapatának számító FC Liefering szakmai stábjának tagja.

Az egykori kiváló balhátvéd természetesen nem felejtette el, honnan jött, hiszen Újpesten nevelkedett, és a magyar élvonalban kizárólag a liláknál szerepelt. A korábbi válogatott játékos a SportKlub televízióban sajnálatot fejezte ki szeretett klubja jelenlegi helyzete miatt, és kifejtette: az MLSZ-ben reményei szerint lesz hajlandóság, és megpróbálnak valamilyen megoldást találni.

– Mit szól ahhoz, ami a napokban Újpesten történik?
– Nagyon sajnálatos. Már több mint egy éve figyelemmel kísérem a történéseket, hiszen a jelenlegi tulajdonossal, Roderick Duchatelet-vel szoros kapcsolatban álltam, amikor még Magyarországon éltem – kezdte Lőw Zsolt. – Többször beszélgettünk esetleges közös jövőről, közös szakmai munkáról, és nekem már akkor jelezte, hogy a klub átvétele körül nincs minden rendben, nincs minden tisztázva, komoly problémák vannak, és lehetnek a jövőben is. Sajnos a félelmei igazolódtak, hiszen olyan sajnálatos dolgok történtek a múltban, amit ő – úgy néz ki – nem tud korrigálni, és egyszemélyi tulajdonosként talán kevés ahhoz, hogy ezt a csatát egyedül megvívja. Szüksége lenne a magyar labdarúgás vezetőire és az MLSZ-re ahhoz, hogy az offshore-cégek kelepcéjéből ki tudjon kerülni. Nagyon bízom benne, hogy a magyar labdarúgás vezetői átérzik ennek a súlyát, és a több mint százéves, komoly hagyományokkal rendelkező klubot nem hagyják gazdasági bűnözők áldozatául esni. Ez nem ennek a klubnak a problémája, olyan üzletemberek sodorták a klubot idáig, akik felelőtlenül és meggondolatlanul cselekedtek a múltban, és az új tulajdonost nem lehet mindenért hibáztatni és felelősségre vonni.

– Amint említette, kétezer-tizenkettőben hívták Újpestről, de akkor már sejtette, hogy vannak problémák. Ez közrejátszott abban, hogy nem jött haza?

– Igen, már akkor megvolt annak a lehetősége, hogy ezeket a sokasodó számlákat előbb-utóbb nem fogja tudni kifizetni a tulajdonos, és előbb-utóbb megunja, hogy mindig újabb csontvázak esnek ki a szekrényből. Ez már akkor téma volt közöttünk. A tartozásokra, a fiktív, teljesítés nélküli számlákra annyi pénzt kellett fordítania az új tulajdonosnak, hogy ellehetetlenítették azokat a terveket, amiket annak idején szőttünk egy esetleges akadémia létrehozásáról, illetve a stadion megvásárolásáról. Lehetetlen helyzetbe hozták, annyi pénzt kellett ezekre a beesett számlákra kifizetnie, hogy nem maradt annak realitása, hogy a saját vagyonából még ezekre a dolgokra is áldozhasson. Ezért húzódott el az akadémiaépítés, pedig a tervek megvoltak, a pályázat megvolt rá, sok dolog készen állt, de a váratlan kiadások miatt nem tudott a klub olyan tempóban fejlődni, ahogy ezt a tulajdonos, és minden Újpest-drukker elvárta volna.

– Eldöntöttnek látja, hogy Duchatelet már nem fogja továbbvinni a klubot?
– Mi újpestiek leszünk azok, akik utolsóként fel fogják adni. Küzdeni fogunk az utolsó leheletünkig, az utolsó lehetőségünkig. Azt gondolom, az elmúlt napokban minden újpesti összefogott – legyen az polgármester, volt labdarúgó, jelenlegi alkalmazottak, tulajdonos –, hogy ezt a helyzetet megoldják. Azt hiszem, a magyar kormány is igyekezett segítő kezet nyújtani az Újpestnek, remélem, az MLSZ-ben is lesz hajlandóság, és megpróbálnak valamilyen megoldást találni a helyzetre. Sajnos látom, hogy az Újpest jelenlegi tulajdonosa és vezetése az elmúlt időszakban min ment keresztül, milyen problémahalmaz volt, ami végig a fejlődés útjában állt, és milyen akadályokat küzdöttek le. Amikor az ember már azt gondolta, hogy lassan kezdenek kikecmeregni a problémák sokaságából, akkor jött egy elég súlyosnak tekinthető csapás. Nagyon bízom benne, hogy ennek a jószándékú külföldi üzletembernek – aki idejött Magyarországra, és szerette volna a klubot továbbfejleszteni, továbbépíteni – nem fogy el az ereje idő előtt, és az utolsó harcot még meg tudja vívni. Még egyszer mondom: remélem, ehhez a magyar állam, de legfőképpen az MLSZ valamelyik segítséget nyújt.

Olvasói sztorik