NB I

Tisztára mossák a klubot?

Egy politikus szerint a belga tulajdonos ki akar bújni 850 milliós fizetési kötelezettségei alól.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szilágyi György, a Jobbik országgyűlési képviselője felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Csányi Sándort, az MLSZ elnökét: akadályozzák meg, hogy az Újpest Football Club Kft. kibújhasson az összesen mintegy 850 millió forintos adó- és egyéb fizetési kötelezettségei alól.

Az ellenzéki honatya szombati sajtótájékoztatóján beszámolt arról, hogy az Országgyűlés tavaly december 17-én rendkívüli ülés keretében elfogadta a sporttörvény azon módosítását, amely kibővítette a bajnokságban való indulási jog átruházhatóságának körét.

„Ezzel tíz esztendő után ismét legálissá vált, hogy tetemes, adott esetben több száz millió forintos tartozást felhalmozó vállalkozások a nevezési jogaikat kimenekítsék, és új, immáron tiszta vállalkozásokkal folytassák szereplésüket a bajnokságban” – fogalmazott a képviselő.

Szilágyi György szerint a jogszabály megalkotását az Újpest FC, illetve a mögötte álló üzleti körök inspirálhatták, mert a törvénymódosítást először tavaly december 2-án az a Wintermantel Zsolt fideszes országgyűlési képviselő nyújtotta be a Parlamentnek, aki akkor az Újpest Football Club Kft. felügyelő bizottságának tagja volt. Három nappal később ugyan a kormánypárti képviselő visszavonta a javaslatot, de még ugyanazon a napon a gazdasági bizottság önálló indítványként, ugyanazzal a tartalommal újra benyújtotta az Országgyűlésnek – mondta Szilágyi.

A jobbikos képviselő kitért arra, hogy a törvénymódosítást követően a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége – amelynek Bánki Erik és Dankó Béla fideszes országgyűlési képviselő is tagja – február 11-én 34/2014. számú határozatában úgy módosította az MLSZ klublicenc-szabályzatát, hogy a sportvállalkozások már a bajnoki év során is átruházhatják a licencet. Hozzátette, hogy a testület egyúttal előzetesen támogatta az Újpest FC 2013/14-es szezonra érvényes klublicencének átruházását – az UTE közbeiktatásával – a labdarúgócsapat belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet által tavaly márciusban alapított Újpest 1885 Futball Kft. részére. Az elnökség a döntés hatálybalépése érdekében soron kívüli eljárásra utasította a klublicenc-adminisztrációt, illetve úgy határozott, hogy az ügy sürgősségére való tekintettel az elnökség faxos szavazás keretében is meghozhatja döntését a tárgykörben – fogalmazott a képviselő.

Szilágyi György kifejtette, a rendelkezésére álló információk alapján megállapítható, hogy az Újpest FC hitelektől történő tisztára mosása, és a félmilliárdot is meghaladó közvagyonnal szembeni tartozás elengedésének szándéka vezette a Fidesz sportszakmai stábját akkor, amikor tavaly ősszel a sportvállalkozások indulási szabályait felpuhították.

Az ok a jobbikos honatya szerint az, hogy az Újpest FC Kft.-nak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal szemben fennálló, 500 millió forintot is meghaladó tartozása ne legyen behajtható, valamint az Újpest FC Kft.-vel szemben első fokon elrendelt felszámolási eljárások, elsőfokú bírósági határozatok végrehajtása ellehetetlenüljön. Az Újpest FC Kft. hitelezői elől a vagyon eltüntetését és átmentését az Újpest 1885 Kft.-be az indokolja, hogy az Újpest FC Kft.-vel perben álló játékosok, befektetők, és az adóhatóság már ne nyerhessenek kielégítést – jelentette ki a képviselő.

„A nagy sietség pedig azért szükséges, hogy a felszámolási eljárások nehogy jogerős döntéssé váljanak, és ezáltal nehogy felszámolót jelöljenek ki az Újpest FC Kft. élére, mert akkor ezt a mutyit már nem lehet megcsinálni, az Újpest FC Kft. vagyonát a felszámoló hozzájárulása nélkül nem lehet átjátszani” – fogalmazott Szilágyi, aki ezért felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és Csányi Sándort, az MLSZ elnökét: akadályozzák meg, hogy Újpest Football Club Kft. kibújhasson a NAV-val szemben fennálló mintegy 500 milliós, továbbá a kis- és középvállalkozások és különböző alkalmazottak irányában felhalmozott 350 milliós tartozások fizetése alól.

Szilágyi György szerint Wintermantel Zsolt azzal, hogy az Újpest FC Kft. felügyelő bizottságának tagjaként törvénymódosítással támogatta, hogy egy 95 százalékban külföldi tulajdonban lévő társaság kibújhasson adófizetési kötelezettségei alól, nem a közjót szolgálta, megszegte képviselői esküjét, ezért felszólította, hogy vonja le a szükséges konzekvenciákat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik