NB I

„Nikola Mitrovicsot elfogadnám”

Lázár Bence egy irányító középpályást még el tudna képzelni a lila-fehérek kezdőcsapatában.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap érkezett haza a kéthetes törökországi edzőtáborból a tizedik helyen álló Újpest FC, amely napi két edzéssel és négy felkészülési találkozóval készült az NB I tavaszi szezonjára. Az edzőpartnerek között volt kazah, román, dán és moldovai együttes is, és az újpestiek egyik összecsapáson sem vallottak szégyent. A Rangadó.hu megkereste a lila-fehérek támadóját, Lázár Bencét, aki elmondta, hogy rendkívül hasznosan telt az edzőtábor, és az elmúlt évekkel ellentétben az időjárás is kegyes volt hozzájuk.

– Hasznosan telt az edzőtáborunk, úgy gondolom, hogy az előírt munkát el tudtuk végezni – kezdte Lázár Bence. – Az időjárás szenzációs volt, többnyire napos időben, húsz fokban tudtunk tréningezni. Általában eddig úgy jártunk az edzőtáborok alatt, hogy két-három napra beszorultunk a szállodába, mert óriási viharok voltak. Egy edzőmérkőzésünk elmaradt, mert egymás utáni napon játszottunk volna, és úgy ítélte meg a vezetőedző, hogy tönkretenné a csapatot. Négy felkészülési találkozón szerepeltünk, négy nagyon erős ellenféllel szemben. Jó volt, hogy minden csapat más kultúrából érkezett. A kazahok és a románok is nagyon kemények voltak, a Rapid Bucurestiről tudjuk, milyen nagy múltú klub. Nem is beszélve a Bröndbyről, amely teljesen más futballt játszott, mint amit megszokhattunk.

Lázár Bence úgy véli, van még néhány hiányposztja az Újpestnek, ahol még nem dőlt el, ki fog játszani, de biztos benne, hogy a bajnoki rajtra összeáll az alakulat.

– Úgy érzem, alakul a csapatunk. Természetesen a szereplésünk attól is függ, mennyi sérültünk lesz, és hogyan fogunk tudni kiállni. Van még néhány hiányposztunk, három-négy olyan pozíció van, ahol még nem dőlt el, ki fog játszani. Szerintem jövő hétvégére összeáll a gárda, és nyerni megyünk a Honvédhoz.

A korábbi utánpótlás-válogatott csatár úgy érzi, hogy volt egy holtpont a törökországi felkészülésében, de összességében elégedett az edzőmeccseken mutatott játékával.

– Az első meccsen góllal és gólpasszal járultam hozzá a kettő-kettes végeredményhez, úgy gondolom, hogy az rendben volt. Utána egy kisebb holtpont jött a játékomban is. Elkapott a fáradtság, hiszen rengeteg dolgoztunk minden nap. Az edzőmeccsek napján is komoly munkát végeztünk délelőttönként, és nem csak lötyögés volt. Aztán az utolsó találkozóra már frissebben léptem pályára a moldovaiak ellen, és azt is abszolút pozitívnak értékelem.

A 22 éves támadó az Újpest téli igazolásairól úgy gondolja, hogy mindenképp erősítést jelenthetnek a gárdának.

– A belga hátvéd, Herris egy meccsen tudott csak játszani, de mindenképp erősítés a védelemben. Egy nagyon kemény belsővédőt ismertem meg benne az egy hét alatt. Andrade, a kolumbiai srác komoly színfoltja lehet balhátvédként a bajnokságnak, ha leigazoljuk. Koszovicsnak pedig minden labdaérintésén látszik, hogy nagyon tehetséges, ráadásul fiatal még, úgy gondolom, vele is erősödtünk. Úgy gondolom, eddig jól sikerült igazolnunk, én egy irányító középpályást tudnék még elképzelni a csapatban, például Nikola Mitrovicsot elfogadnám, de ez csak a saját véleményem.

Lázár elmesélte, hogy a vasárnapi hazaérkezés után két nap pihenőt kaptak a lila-fehérek, és a pénteki, Puskás Akadémia elleni, utolsó felkészülési meccs után a jövő hét már bajnoki ritmusban fog zajlani.

– Két szabadnapot kaptunk a hazaérkezés után, hiszen a vasárnap végig utazással telt. Hétfőn és kedden úszni voltam a frissesség miatt. Pénteken még van egy edzőmeccsünk a Puskás Akadémia ellen, a jövő hét pedig már teljesen bajnoki ritmusban fog zajlani, és a jövő hétvégén a Honvéddal találkozunk a tavaszi nyitányon. Ebben az időszakban már egyértelműen a frissítés a fontos, hiszen már mindenki lábában benne van a munka.

Lázár úgy gondolja, hogy egy jó tavaszi szerepléssel akár az ötödik helyre is odaérhet az Újpest, valamint azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy a Magyar Kupában a döntőig masírozzanak.

– A kialakult helyzetüktől függetlenül látszik, hogy a Pécs egy jó csapat, legutóbb a Fradit is megverték. Szerintem egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk, de ha továbbjutunk a PMFC ellen, akkor nagy esélyt látok a döntőbe kerülésre. Mindenképpen szeretnénk kijutni valahogy az európai porondra. Úgy gondolom, hogy a bajnokságban akár egy ötödik hely sem elérhetetlen, ha olyan tavaszt sikerülne produkálnunk, amit mindenki elvár tőlünk, és mi magunktól is – mondta végül Lázár Bence.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik