Hírek

Ognjen Djelmiccsel hároméves szerződést kötött a DSVC. Ahogy arról tegnap a szurkolói ankéton szó esett, bosnyák középpályás érkezik a DVSC-TEVA együtteséhez. Ognjen Djelmic csütörtökön írta alá hároméves szerződését. A 27 éves szélső 2015-ben 39 mérkőzésen lépett pályára a Zeljeznicar színeiben. Minden meccsen kezdő volt, 12 gólt ért el. A nemzetközi találkozókon is eredményes volt, betalált a Ferencváros és a Standard Liege kapujába. Pályafutása során egyébként összesen 162 mérkőzést játszott a boszniai élvonalban, 29 gólt szerzett, 19 gólpasszt adott.
2016. 02. 04. 13:40
Felkészülési találkozón csapott össze egymással az NB II harmadik helyén álló Budaörsi SC és az NB III-as MTK II. A találkozón az idegenben játszó kék-fehérek jutottak előnyhöz Tóth Milán góljával a 6. percben, a félidőben vezettek is, ám házigazda a hajrában egyenlíteni tudott. Budaörsi SC–MTK Budapest II. 1-1 (0-1) Felkészülési mérkőzés, Budaörs. Az MTK gólszerzője: Tóth M. (6.).
2016. 02. 03. 13:19
Életének 95. évében elhunyt Szentmarjay Tibor. Az egykori kiemelkedő tudású középhátvéd, majd jeles edző, az első egri NB I-es gárda szakvezetőjének temetéséről később intézkednek – számolt be a HEOL.hu. „Békésen tűrte ezt az egészet, ami vele az utóbbi három hétben történt. Már teljesen legyengült, de mi mindig ott voltunk mellette. Vasárnap hajnali két órakor viszont nem. Akkor távozott közülünk. Elaludt. Nagyon szépen ment el.” Öt gyermeke közül Gabriella lánya mondta mindezt édesapjáról úgy is, mint akinél az utóbbi két évben lakott, azt megelőzően 1997-től, szeretett felesége halálától, pedig egyedül élt Egerben. Tette mindezt pedánsan, korát meghazudtoló módon. „Az egész háztartást magam vezetem. Főzök, mosok, vasalok, csak a takarításban akad segítségem.” – említette a 90. születésnapja alkalmából készített interjú során. Ezt pedig csak úgy lehet bírni, ha az ember vigyáz magára. És Tibi bácsi ezt tette. Pécelen 1921-ben született, majd 1950-ig kötődött a fővároshoz, ahonnan Egerbe igazolt. Játékosként szerepelt az első NB II-es csapatban, amely Egri Építők néven 1951-ben legtöbbször Madaras – Kapuszta, Szentmarjay, Dobos – Tóth, Boros – Szabó, Baranyi, Nagy F., Váraljai, Drencsényi összeállításban futott ki a pályára. A később Pedagógus, majd Fáklya elnevezésű egylet meccsein akkor nem volt ritka a 6000-es nézőszám, holott a városi stadion még csak tervként létezett. Szentmarjay Báder Gyulával végig hű maradt az egri színekhez, miközben az ő korosztályukból a többiek oda írtak alá, ahová éppen nagyobb pénzzel elcsábították őket. Akadt klub, ahol az egri 100 forintos győztes meccsprémiumhoz képest hatszor ennyit kínáltak a védőnek, mégsem váltott. „Hát hogyne, engem is csaltak, például Ózdra, de képkeretnek sem mentem volna oda.” 1957-ig irányította a pályán belül társait, majd edzőnek állt, és ahol megfordult, egy bajnoki címet mindenhol fel tudott mutatni. A megye II-es Bervai Vasasnál például kijelentették, ha nem lesznek aranyérmesek, megszüntetik a csapatot. Bajnokságot nyertek. Edzősködött Egercsehiben, az Egri Előrénél és az Egri Dózsánál is, amely – a város történetében először – 1967-ben ezüstérmesként szerzett jogot az NB I-es indulásra. Szentmarjay a Papp, Kovács, Kárpáti, Kiss, Winkler, Tátrai, Berán, Faliszek, Sárközi, Zilahi, Kovács Gy., Rajna alkotta kerettel szerepelt az élvonalban. Hiába jelentett azonban felejthetetlen élményt a Ferencváros ellen 18 ezer néző előtt lejátszott mérkőzés (4-2-re nyertek a zöld-fehérek), és hagyott nyomott a Bp. Honvéd 4-3-as legyőzése (3-0-ás hátrányból), a csapat kiesett az első osztályból. A szakmával 1983-ban hagyott fel végleg, ám előtte vezette a Debreceni MTE, a Kazincbarcika és a Miskolci VSC együttesét is. A borsodi vasutasoktól igazolta hozta Egerbe Kiss Tibort, aki így emlékezett edzőjéről. „Nagyon kemény volt, a mai NB I fele abba hagyta volna nála futballt. Ám nagyon szerettem, mert olyan edző volt, aki a rend és fegyelem következetes híveként lehetett példa sokaknak. Isten nyugosztalja!” Nevét viseli az érsekkerti stadion „Nagyon megvagyok hatódva” – szólt az ünnepelt 2011. augusztus 27-én. A jeles napon játszották az Egri FC– Békéscsaba NB II-es mérkőzést, amelyet megelőzően Habis László polgármester örömmel jelentette be, hogy a jövőben a Szentmarjay Tibor Városi Stadionban sportolhatnak a helyiek és az ide látogatók. A szakembertől alkalmasabb személyt nem is lehetett volna találni arra, hogy a nevét viselje az érsekkerti létesítmény. Az MLSZ akkori megyei igazgatójának, Várkonyi Ferencnek és a társadalmi elnök Jakab Gábornak a javaslata meghallgatásra talált az önkormányzatnál. A csapat 2–2-es döntetlent játszott a viharsarkiakkal, majd sok vihart megélve játszik a megyei I. osztályban.
2016. 02. 02. 11:56
Két ellentétes félidőt láthattak a kilátogató nézők Dorogon. Az NB II-ben szereplő Ajka látogatott a harmadosztályban szereplő piros-feketékhez. Az első játékrész ajkai mezőnyfölénnyel indult, de jól zárt a dorogi retesz. A szünet után átvette a kezdeményezést a feljutásra pályázó dorogi alakulat, de gólt nekik sem sikerült szerezni, így gól nélküli döntetlennel végeztek a csapatok.
2016. 01. 30. 16:17
A kis Garamvölgyi Lajos érkezése után ismét egy apróság világra jöttéről számolhatott be a debreceni klub honlapja: pénteken kora reggel megszületett Komáromi Gábor, a DVSC tragikusan fiatalon elhunyt vezérszurkolójának kislánya, Komáromi Enikő, aki 3200 grammal és 51 cm-el látta meg a napvilágot – adta hírül az Ultras Debrecen Facebook oldala. Az anyuka és a pici jól vannak.
2016. 01. 29. 14:43
Olvasói sztorik