Hírek

Olasz hazai és német gólok!

Egy másodosztályú és egy élvonalbeli mérkőzést térképeztünk fel...

Crotone-Perugia 1!

A listavezető otthon brutálisan erős, a rossz formában lévő Perugia alig ha állítja meg a piros-kékeket!
A 24. fordulót rendezik a hétvégén az olasz másodosztályban. A Crotone sokak meglepetésére az első helyről várja az ütközetet. Az együttes 51 pontot szerzett eddig, a Stadio Ezio Scida-ban pedig szinte nem is tudnak hibázni Ivan Juric fiai. Mérlegük 8-2-0, csak a Trapani és a Brescia tudott remizni nála. A formájáról szinte csak felsőfokon lehet beszélni, ugyanis Ricciék október vége óta nem kaptak ki a ligában, az idén két rangadót húztak be: előbb verték a Cagliarit otthon, majd elhozták mindhárom egységet Novarából.
A keretben lesznek hiányzók. Egy középpályás begyűjtötte ötödik sárgáját, így eltiltott lesz, rajta kívül perememberek maradnak ki a csapatból.
A Perugia a középmezőnyben állomásozik, 23 fellépésen 30 pontot zsebelt be. Az alsóháztól tisztes távolságban állnak a piros-fehérek, a play off-ra viszont odaérhetnek. Ám ehhez jelentős formajavulásra lenne szükség. A legutóbbi három bajnokijukat egyaránt elveszítették Pierpaolo Bisoli tanítványai. És, hogy tetézzük a bajt, ezeken az ütközeteken még gólt sem szereztek Ardemagniék. Pedig kiscsapatokkal találkozott a brigád, kikapott a Comótól, a Vicenzától és a Pescarától. Különösen durva volt az utolsó találkozó, hiszen a delfinek simán 4-0-ra nyertek Perugiában. A keretben van egy eltiltott bekk, egy támadó pedig sérült.
Megérzésünket megerősítette a Serie B magyar oldal facebook-oldalának szerkesztője, aki így harangozta be a mai találkozót:
Sokatmondó adat lehet, hogy a Crotone megnyerte az utolsó három meccsét, a Perugia pedig elvesztette őket. Ráadásul a Crotone tavaly is 2-1-re megnyerte a griffek ellen a hazai meccsét, pedig akkor ők a bennmaradásért harcoltak, a Perugia meg a play-off-ért. A hazaiaknál Capezzi eltiltott, Modesto és Sabbione sérült; a vendégeknél Belmonte van eltilva, harcképtelen Alhassan, Drole, Fabinho, Guberti, Parigini. Tehát náluk hiányzik több meghatározó játékos.
A Crotone lendületben van, a Perugia gödörben. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy a listavezetőnél támadnak fel a piros-fehérek. Tippünk így: 1-es!

Leverkusen-Hannover +2.5!

Gólokkal számolunk a találkozón, legalább hárommal!
A Bayer 28 ponttal az 5. a Bundesligában, hazai mutatója nem feltétlenül erős. 4-2-2-es mérlegét még inkább rontja, hogy vereségeit nem nagycsapatoktól szedte össze – a Köln és a Darmstadt győzött nála. A téli szünet előtt jól ment Roger Schmidt fiainak, kétszer nyertek, január első tétmeccsén viszont csak ikszleni tudtak a piros-feketék a Hoffenheim vendégeként. A keretben Hilbert, Boenisch, Bender és Aranguiz sérült, tehát két bekk és két középpályás marad ki.
A Hannover a pocsék őszi szereplés után menesztette korábbi edzőjét, érkezett Thomas Schaaf, aki Brémában legendás alakulatot rakott össze, legutóbbi frankfurti munkavállalása viszont már nem sikerült ilyen parádésra. A tréner a támadófutballt preferálja, ennek megfelelően is igazoltak a szünetben a szászok: előre érkezett Szalai és Hugo Almeyda – mindketten pályára is léptek a társulat első bajnokiján Jól is indult a kilencven perc, ám végül otthon kapott ki 2-1-ra a Hannover a Darmstadtól.
Ezúttal idegenben kellene pontot, pontokat szerezniük Sobeichéknek. A csapat az utolsó helyen áll, mindössze 14 egység szerepel a neve mellett. Vendégként 2-2-5-ös a mérlege, a formája viszont nem az igazi – a felkészülési időszakban is csúsztak be vereségek.
Schaaf mesternek lesznek gondjai a kezdőcsapat összeállításakor. Egy belső védője és egy védekező középpályása eltiltott (Schulz, Sane), a középpályáról Andreasen és Kiyotake, a támadók közül pedig Benschop hiányzik majd sérülés miatt.
A Leverkusen minden bizonnyal nem hibázik otthon, viszont a gólokban nagyobb érték rejlik. Szerintünk legalább három találat születik a kilencven perc során! Tippünk így: +2.5!

Olvasói sztorik