Hírek

A Honvéd FC vezetősége nyílt levélben fordult az MLSZ-hez, hogy módosítsak az Újpest elleni meccsük időpontját. Tisztelt Elnök Úr, Tisztelt Sportigazgató Úr! Úgy gondolom, nyugodtan mondhatjuk, hogy minden magyar labdarúgást szerető ember és szervezet, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől kezdve a klubokon keresztül egészen a szurkolói csoportokig törekszik az OTP Bank Liga nézőszámának növelésére. Mi itt a Budapest Honvédnál mindent megpróbálunk ennek érdekében. Egy elkövetkező mérkőzés alkalmából ehhez az Önök segítségére van szükségünk. Március 22-én szomorúan olvastuk az MLSZ Versenybizottságának 099-2016. számú határozatát, amelyben az Újpest FC – Budapest Honvéd FC fővárosi rangadó mérkőzés időpontját Április 6. szerda, 15:45 órában határozták meg. Hozzájárulásunk, megkeresésünk nélkül határoztak meg egy olyan időpontot, amely teljesen egyértelműen lehetetlenné teszi szurkolóink számára, hogy részt vegyenek az eseményen, tekintettel arra, hogy egy munkanapról van szó. Szeretnénk a mérkőzés időpontjának a módosítását kérvényezni egy olyan kezdettel, amely lehetővé teszi, hogy szurkolóink ellátogathassanak az eseményre. Ez a szezon egyik legfontosabb mérkőzése számunkra, hiszen egy nagy múltú, patinás rangadóról van szó, amelyet minden magyar futballt kedvelő ember nagy izgalommal vár. Tudjuk, hogy a 2016-os EB miatt előre hozott mérkőzések és a Bajnokok Ligája mérkőzések miatt nem egyszerű olyan időpontot találni, amely a bajnokság megfelelő lebonyolításának, az M4 Sporton történő közvetítésnek, és a szurkolóknak is egyaránt megfelel, de mégis arra kérjük Önöket, hogy próbáljanak megoldást találni a problémára. Nem akarjuk azt üzenni szurkolóinknak, hogy ők nem számítanak. Úgy gondoljuk, hogy az NBI-es mérkőzések nézőszámának növelése közös célunk, ez az időpont pedig teljesen ellentétes ezzel a törekvéssel. Bízunk abban, hogy sikerül megoldást találniuk kérésünkre egy új, szurkolóbarát időpont meghatározásával. Várjuk mielőbbi visszajelzésüket! Tisztelettel: Gács Pál Ügyvezető igazgató
2016. 03. 24. 14:07
A horvát labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Ante Cacic az Izrael ellen 2-0-ra megnyert barátságos mérkőzésnél "komolyabb tesztre" számít a szombati budapesti találkozón. A magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a - magyar válogatotthoz hasonlóan a - nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő horvát csapat a lehető legerősebb összeállításban játszott a szerdai, eszéki meccsen. Az FC Barcelona sérült középpályása, Ivan Rakitic nem lépett pályára, neki a budapesti találkozót is ki kell hagynia. Szintén kérdéses Darijo Srna szereplése: a Sahtar Donyeck védőjének bokája az első félidő végén sérült meg szerdán. Ante Cacic három különböző játékrendszert is kipróbált az Izrael elleni mérkőzésen. Az MLSZ honlapja idézi az edzőt, aki összességében elégedett volt csapata teljesítményével. - A magyarok elleni, szombati összecsapás teljesen más jellegű lesz, mások lesznek az elvárások is, annak érdekében, hogy még több rálátásunk legyen, mire lesz szükség az Európa-bajnokságon. Nem zártam ki egyik kipróbált játékrendszert sem, de úgy gondolom, a magyarok sokkal komolyabb teszt elé állítanak bennünket. Ezzel együtt a győzelem a célunk, nehéz mérkőzésre számítok szombaton - mondta Cacic. A magyar és a horvát válogatott mérkőzése szombaton 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.
2016. 03. 24. 11:55
Mint ismert, kedd reggel Brüsszelt terrortámadás érte – a Zaventem repülőtéren és a Maalbeek metróállomáson történtek robbantások, melyekben több ember életét vesztette, illetve jelentős a sérültek száma is. A világ minden részéről együttérzésükről biztosították az áldozatok hozzátartozóit, illetve a belga államot, köztük Debrecenből is, ahol a Debreceni VSC otthonául szolgáló Nagyerdei Stadion borult a belga lobogó színeibe.
2016. 03. 22. 20:42
Atletico Madrid-PSV Eindhoven Az 1. csapat győz és kevesebb mint 3,5 gól születik a mérkőzésen A hispán együttes várjuk a legjobb nyolc közé! AZ első találkozón nem esett gól, így most a madridiak várhatják kedvezőbb helyzetből a visszavágót. Simeone mester alakulata nagyszerű formában örvend. A matracosok magabiztosan őrzik 2. helyüket a La Ligában, a formájuk pazar, a Vicente Calderonban pedig nagyon nem egyszerű pontot szerezni, sőt, akár csak gólt rúgni... Godinék védekezése elképesztően összeállt, a bajnokságban 14 mérkőzésen csak 6-szor kapituláltak. A legszervezettebb társulatok egyike, amely pontosan tudja, mire képes, hogy mit akar játszani, és azt meg is valósítja. A keretben Savic és Tiago sérült, Torres sem volt bevethető a Depor ellen, a kezdőben így Vietto lépett pályára Griezmann mellett. A PSV vezeti a holland bajnokságot, a hétvégén döntetlennel hangoltak a piros-fehér-feketék. Meglepetésre a Heerenveenel nem bírtak Eindhovenben Phillip Cocu fiai. Az aranyéremért az Ajax-szal vívnak különharcot Narsinghék, eddig egyelőre PSV áll jobban. A forma nem rossz, és lesz egy fontos visszatérője a gárdának: De Jong az első mérkőzésen eltiltását töltötte. A gólzsák jelenléte rengeteget számít a PSV-nek, ma is tőle várják a csodát Eindhovenben. A keret nem lesz teljes, az első mérkőzésen kiállított Pereiro nem lehet ott a pályán. Cuardado és Lestienne is kisebb problémák miatt edzéseket hagytak ki, de azért ők szerepet kaphatnak ma. A Vicente Calderonban nem nagyon hibáznak Kokéék: a szervezett, céltudatos játékkal nagyon nehezen tudnak mit kezdeni az ellenfelek. Gabiék szerintünk továbbjutnak, nyernek, viszont szokásukhoz híven nem tartatnak nagy mészárlást. Tippünk így 1-es és -3,5
2016. 03. 14. 21:49
Naponta kérnek közös fotót és autogramot az Ibrahimovicra megszólalásig hasonlító Lajtos Bencétől. A magyar focistát barátai is csak Zlatannak nevezik. Mint két tojás, úgy hajaz egymásra a magyar és a svéd játékos. Azzal a különbséggel, hogy Ibrahimovic a PSG-ben, Lajtos a Hajdú-Bihar megyei első osztályú Hosszúpályiban játszik. – Egyáltalán nem tudatosan hasonlítok rá – szögezte le a Borsnak a 25 éves magyar Ibra. – Először megnövesztettem a hajam, aztán az arcszőrzet is megtetszett. Utólag azonban örülök, hogy egy klasszis csatárra hasonlítok. Bencét – aki a jövő évi farsangi jelmezét, egy Ibrahimovic-mezt már meg is rendelte – úton-útfélen összetévesztik a klasszis svéd támadóval. – Napi szinten megkapom, hogy szédületes a hasonlóság. Én is focizom, és amikor kifutok a pá­lyára, állandóan szembesítenek ezzel. A barátaim Zlatannak szólítanak, amire már ugyanúgy hallgatok, mint a keresztnevemre – nevetett Bence, aki egy tavalyi fesztiválon ért fel a népszerűség csúcsára. – Minden tizedik ember megállított, mert azt hitték, én vagyok Ibrahimovic. Egy illuminált szurkolót nem lehetett meggyőzni az ellenkezőjéről. Még azon is meglepődött, hogy Zlatan milyen jól tud magyarul. Bence szívesen összeáll „rajongóival” egy-egy fotó erejéig, ugyanakkor re­méli, egyszer ő készíthet közös képet az igazi Zlatannal. – A focipályán sajnos ke­vésbé hasonlítok rá, legalábbis megközelítőleg sem va­gyok olyan spíler, mint ő, ráadásul én balszélsőt játszom – tette hozzá Bence. Egyéb különbségek is vannak, de a legalapvetőbb, hogy Bence a debreceni egyetemen orvosnak tanul.
2016. 03. 14. 12:28
Borussia Dortmund-Mainz Az 1. csapat nyer és a mérkőzésen több mint 2,5 gól születik A házigazda remek formában van, a tartalékos vendégekre kellemetlen percek várhatnak... Thomas Tuchel alakulata bombaformában van hetek óta. A sárga-feketék 58 egységgel a 2. helyen tanyáznak a Bundesligában, a Signal Iduna Parkban még őrzik veretlenségüket: 10-2-0-ás mérlegükhöz 34-9-es gólkülönbség társul. A pontvadászatban 2016-ban még nem kaptak ki, hat siker mellett kétszer remiztek - legutóbb épp a Bayern ellen otthon. Az EL-ben sem ismernek kegyelmet Reus-szék, a Porto után a Tottenham is kiadós zakóval térhetett haza, a vége 3-0 lett Hummelsék javára. A vezetőedző rotálta csapatát, csütörtökön padozott például Kagawa, Subotic, Sahin, Ramos és Bürki is. A keretben csak Gündogan sérült, rajta kívül mindenki bevethető. Aubameyangék nagyon látványos produkciót adnak le hétről-hétre. Sokat birtokolják a labdát az ellenfél térfelén, és a letámadást is már "fent" kezdik: nem hagyják felhozni a labdát, így jobbára marad az ívelgetés, amit pedig hátul Benderék ügyesben megoldanak. Nem könnyű a dortmundiak ellen futballozni, az már egyszer biztos... A Mainz kitört a kiscsapat imázsból, legalább is a jelenlegi 5. helyezésük erre enged következtetni. A piros-fehérek 40 pontig jutottak, a tabella ezen része nagyon szoros, többen is pályáznak az EL-t érő helyekre. A gárda idegenben sem gyenge, mutatója 5-2-5, gólkülönbsége a túrákon 17-17. Martin Schmidt alakulata bátran futballozik vendégként is, ezt másfél hete az Allianzban is bebizonyították Malliék: nagy meglepetésre 2-1-re verték a bajorokat. A formájuk biztató volt, ám legutóbb a Darmstadt megtréfálta őket: saját pályájukon nem bírtak az újonccal Samperióék (0-0). A meccsen kiállították Donatit, a jobb bekket, így ma ő eltiltását tölti. Rajta kívül hiányzik még két hátvéd, két csatár (Moto hét találatnál jár), Klement és Soto, két középpályás pedig ugyan már tréningezett, de még nem lesz kezdő. A Borussia otthon a legutóbbi két alkalommal 4-2-re verte a Mainzot. Ma is hazai sikert várunk, és természetesen találatokat. Hármat mindenképpen...
2016. 03. 13. 03:28
Súlyos állapotban kellett Szegedre szállítani Stadler Józsefet két nappal ezelőtt. A Blikk információi szerint a nemrég szabadult hírhedt vállalkozó hasnyálmirigye miatt lett rosszul. Nem kizárt az sem, hogy egy daganatos megbetegedés áttéte jelentkezett nála, de bizakodik, és mint elmondta: még nem akar meghalni. – Több vizsgálaton is átestem, CT-n és MRI-n. Az orvosom megvizsgált, és eléggé csóválta a fejét. Remélem, még nincs itt a vég – mondta el a Blikknek a juhászból lett vállalkozó, a Stadler FC egykori tulajdonosa, aki a szakemberek minden kérése ellenére sem maradt bent a szegedi klinikán. Az elmúlt néhány évben a legsúlyosabb betegségek támadták meg az akasztói férfit, kapott két agyvérzést, hasnyálmirigy-daganatot is találtak nála, és a szíve is rendetlenkedett. – Tele vagyok tervekkel, de ugyanakkor azt is tudom, hogy meghalni küldtek haza. A sírhelyemet megváltottam, úgyhogy legalább arra nem lesz gondja a gyermekeimnek – mondta a szokásosnál megtörtebb hangon Stadler, akinek az is fáj, hogy régi barátai, ismerősei közül egyre kevesebben keresik. – Örülnék, ha azok, akik szerettek, legalább telefonon keresnének, amíg még nem késő. Hiába azonban a fenyegető kór és az orvosok utolsó figyelmeztetései, Stadler József javíthatatlan. Az üzleten kívül most sem érdekli más, és mint búcsúzóul elárulta, addig nem akar meghalni, amíg össze nem hoz néhány jó kis bizniszt orosz befektetőkkel. Ez pedig hamarosan meg is fog történni, ahogy most állnak a dolgok. Mint ismeretes, Stadlert először 2001-ben ítélték el áfacsalásért, majd 2011-ben négy és fél év börtönt kapott különböző csalási kísérletek miatt. Legutóbb 2014-ben marasztalták el, egy engedély nélkül nyitott kocsma, és annak letagadott bevételei, illetve fedezet nélkül felvett jelzáloghitel miatt. Később Stadlernek a börtönben megromlott az egészségi állapota, hasnyálmirigy-problémákkal is kezelték a nagyfai intézet beteg raboknak fenntartott részlegében.
2016. 03. 12. 09:24
Olvasói sztorik