Hírek

Springer Miklós: Nem engedjük, hogy a családias hangulatot felbolydítsák!

A Ferencváros alapítójának unokája, a Baráti Kör elnöke mindenben támogatja a klub vezetését.

Springer Miklós még csak néhány hete a Ferencváros Baráti Körének elnöke. Annak a Baráti Körnek, amelyhez az elmúlt hetekben meglepően sok, nagyjából 200 tagfelvételi jelentkezés történt. Mint utóbb kiderült, azért, mert a Ferencváros alapszabályában lefektetett rendelkezések szerint azok, akik a Baráti Körnek két éve tagjai, jelentkezhetnek az anyaklub rendes tagjának, és beleszólást nyerhetnek annak belügyeibe. Miután ez kiderült, a Springer-vezette BK szigorított a jelentkezés feltételein. A Rangadó.hu Springer Miklóssal beszélgetett.

– Közel kétszáz ember szeretett volna egyszerre belépni a Baráti Körbe, ennyi egy évtized alatt sem jelentkezett, nincsenek véletlenek – kezdte Springer Miklós, a Ferencváros alapítójának unokája.

– Többen figyelmeztettek bennünket, hogy ennek oka nem más, mint a klub meggyengítése, az akció részesei pedig azok, akik a jelenlegi vezetést támadják. A közgyűlés előtt erről már tudtunk, ezért a felvétel szabályait pontosítottuk. Visszamenő hatállyal ugyanakkor ezt nem tehetjük meg, ezért a korábban beadott jelentkezéseket természetesen a régi szabályok szerint vizsgáljuk. És mielőtt bárki ránk sütné, magunk döntünk arról, mit lépünk, a klub vezetése soha semmit sem kényszerít ránk – mondta Springer, aki azt ígérte, bizottságával minden kérelmet egyesével néz majd át és értesítést küld, ha bármi kifogásolhatót találtak.

– Homogén, családias szervezet vagyunk, egyfelé megyünk, egy a gondolatunk. A legutóbbi közgyűlésen kevésbé érdekes témákhoz is huszonnégyen hozzászóltak. Azon törjük a fejünket, hogyan ápoljuk a múltat és segítsük a jövőt – mondta a Baráti Körről az elnök, majd keményebben fogalmazott.

– Nem engedjük, hogy a családias hangulatot felbolydítsák! A Baráti Körnek eddig és ezen túl is az lesz az egyik alapelve, hogy a mindenkor törvényesen megválasztott ferencvárosi elnökséget támogatjuk. Ez a célkitűzésünk és ezt maradéktalanul végrehajtjuk! – szögezte le az unoka.

– Olyan megmozdulást, amely a rendetlenséget, disszonanciát akarja visszahozni, nem támogatunk. Természetesen várjuk vissza a szurkolókat és az ellen sem vagyunk, hogy a Baráti Kört fiatalítsuk, hiszen tagjaink túlnyomórészt idősebbek. Olyan áron viszont nem engedhetjük ezt meg, hogy a törvényesen megválasztott elnökségnek ebből kellemetlensége származzon – tette hozzá Springer, akit nem fog meglepni, ha néhányan ezen fennakadnak.

– Biztos vagyok benne, hogy egyesek ezt rossz néven fogják venni. Véleményem szerint a vénaszkenner ügye teljes mértékben felfújt történet. Évtizedeken keresztül annyi büntetést fizettünk ki és annyi pénzünk folyt el a rendcsinálásra, hogy megszámolni sem lehet. Milliókat vittek el. Az új stadiont nem akarjuk kockára tenni! A szkenner tehát nem más, mint önvédelmi mechanizmus, nem pedig a hatalommal való visszaélés. Ha az ultrák és szimpatizánsaik rendes, futballkedvelő része visszatér a stadionba, üdvözöljük őket. De azt nem szeretnénk, hogy a Groupama Arénát szétverjék és ismét milliós büntetéseket kelljen fizetni. Elég volt ezekből az időkből! – nyilatkozta Springer Miklós.

A címlapkép a tempofradi.hu-ról származik.

Olvasói sztorik