A Marseille a Caen-nal, a Kecskemét a Videotonnal találkozik ma délután.
Busai Attila bokájában két szalag is elszakadt, és Pölöskey Péter is rövid pihenőre kényszerül.
A bajnoki címvédő Videoton a tavalyi Magyar Kupa-aranyérmes Kecskemét otthonában játssza a Ligakupa döntőjét szerda délután.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi ülésén visszaadta a Vasas Futball Club Kft. átigazolási jogát.
Súlyos a sérülése a Pécs középpályásának: részleges bokaszalag-szakadást szenvedett.
Cégmustra-sorozat: mint két oszlopra, úgy támaszkodik két cégre a KTE Kft.
Az NB I 24. fordulójában örömmel állapíthattuk meg, hogy élcsapatainknál egyre nagyobb szerepet kapnak a hazai játékosok.
Az élvonal előszobájában, az Újpest FC második csapatánál teljesít szolgálatot az egykori nagy kedvenc.
A tizenegyes-felelősök közül a szombathelyi Kenesei Krisztián és a kispesti Ivancsics Gellért is többször hibázott.
Elképesztő hibát vétett Iványi Zoltán, a Ferencváros–Győr (2-2) mérkőzés játékvezetője.
Kiesik a Budaörs az NB II-ből? Úgy tűnik, ez könnyen előfordulhat, hiszen az együttes tavaly november végén győzött utoljára, és immár a Nyugati-csoport legutolsó helyén áll. A rendkívül balszerencsés csapat 2009-ben még a hetedik helyen zárt, most viszont ismét a harmadosztály réme fenyeget! A 23. fordulóban a Győri ETO FC II otthonában kapott ki 1-0-ra a Budaörs, amely két győztes meccsre elegendő helyzetet dolgozott ki, de a kritikus pillanatokban nem sikerült a gólszerzés… A kisalföldiek második sikerüket aratták a tavasz során, így elkezdték a felzárkózást a középmezőnyhöz. Nyitrai Ádám lőtte a győztes gólt, a további helyzetek kimaradtak, így Molnár Péter remek védései is kellettek a győzelemhez.
Szeretettel üdvözöllek benneteket, az első blogbejegyzésemnél! Ma bevezetőként a magyar labdarúgás általános helyzetéről írok, úgy, ahogy én látom, és nem úgy, ahogy valaki parancsára látnom kéne!
A Gödöllői Bikák hazai pályán 13-3-ra győztek a Rubeola FC Csömör ellen a teremlabdarúgó alapszakaszának NB I 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.
A madridiak Münchenbe látogatnak a BL első elődöntőjében. A szentek a Peterborough vendége lesznek.
Cégmustra-sorozat: öt bajnoki cím, és négy kupagyőzelem, ez nem hazárdjáték!
Az első háromból csak a Videoton nyert; nyolc forduló után kapott ki a Haladás.
A Manchester City együttesénél felfigyeltek a tehetséges magyar testvérpárra.
Egervári Sándor kihirdette a ligaválogatott keretét, amely április 24-én a Róth Antal vezette U21-csapattal játszik felkészülési mérkőzést.
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a Videoton már nem szólhat bele a bajnoki aranycsatába.
Supka Attila úgy érzi, a kispestieknek jobban kellett volna kijönniük a vasárnapi, újpesti meccsből.
Kendőzetlen blogbeírások a magyar labdarúgásról, a hétvégi mérkőzésekről, kulisszatitkokról, kellemes és kellemetlen témákról.
A Ferencváros középpályása 4-6 hét múlva térhet vissza külső bokaszalag-szakadásából.
Az OTP Bank Liga 24. fordulójának nyertese a Videoton és a Siófok, vesztese a Vasas volt.