Bernáth Csaba arra törekszik, hogy a Debrecen megszakítsa a Siófok elleni rossz sorozatot.
Császár Attila kijelentette: a veszprémiek győzni mennek a Kaposvár II otthonába!
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Sporting CP honlapján kért bocsánatot a szurkolóktól Luiz Godinho Lopes klubelnök, miután a csapat csütörtök este 3-0-s vereséget szenvedett az Európa Liga G-csoportjának második fordulójában, a Videoton otthonában – írja az MTI.
A portugál lapok többsége szégyennek tartja a magyar csapat elleni kudarcot, és mivel a bajnokságban is bukdácsol az együttes – öt forduló után hat ponttal a hetedik helyen állnak a lisszaboniak –, ezért többen Ricardo Sá Pinto vezetőedző lemondását követelik. A Record című lap például pénteki számának címlapján szólította fel a trénert a távozásra. Az Európa Liga előző idényében elődöntős Sporting vasárnap a második helyen álló FC Portóhoz látogat, a szakvezető azonban úgy nyilatkozott, esze ágában sincs éppen a hazai rangadó előtt felállni a kispadról.
Szerinte a magyar csapat célja csütörtökön az volt, hogy a Sporting támadásait megakadályozza, míg az ő csapata célja az, hogy játssza a futballt és játszva nyerjen.
Tomiszlav Szivics azon töri a fejét, kit hagyjon ki a csapatból a Győr elleni meccsen.
Az Admiral-Haladás VSE játékosa, Horváth Péter szerint a rossz rajt után most kezdenek belelendülni.
A teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hatodik fordulójában újra találkoznak a tavaszi bronzcsata résztvevői.
Tiber László szerint a Videoton sikere bizonyította, hogy nem elég csak védekezni, támadni is kell!
Diósgyőrbe látogat Garami József együttese, szerintünk nem sok jóra számíthatnak Kantáék. A Sevilla a Celta vendége lesz…
A Videoton hazai pályán 3-0-ra nyert a portugál Sporting Lisszabon ellen az Európa Liga G-csoportjának második fordulójában.
A veszprémi teremlabdarúgó-csapat ügyvezetője, Rajki Tamás szerint önbizalomhiánnyal küzdenek a játékosok.
Fodor Marcell szerint leginkább a szerencsével áll hadilábon csapata.
A Gyirmót védője, Csizmadia Csaba jövőre már az NB I-be futballozna új csapatával.
Változás történt az OTP Bank Liga kanadai táblázatának élén.
Egykori kapitányok a Huszti-ügyről: Skaliczki László, Mészáros Lajos, Kovács István, Nyári Sándor
Az utolsó helyezett csapat csatára, Szöllősi Tamás vezeti a góllövőlistát.
Gyánó Szabolcs csak úgy tud hasznára lenni a Sopron csapatának, ha minél többször eredményes.
Hajdú Norbertnek csalódás lenne, ha jövőre is az NB II-ben szerepelne a csapata.
A Debrecenben kiállított Fehér Zoltán és a Haladás vezetése is sokallja a hárommeccses eltiltást.
Folytatódik a Diósgyőr 27 éves csatárának Canossa-járása…
A Honvéd-verő Fekete László öt perc alatt három gólt szerzett az NB III-ban.
Berágott a Lombard Pápa tulajdonosa a győri 6-0-s vereség miatt!
Az elmúlt másfél évben csak egyszer fordult elő, hogy a DVSC ilyen sok magyar játékpercet produkált.
Kapott gól nélkül folytatná győzelmi szériáját a listavezető ETO.
Kilenc mérkőzést rendeztek szerdán a teremlabdarúgó Magyar Kupa második fordulójában.