Futsal

Dobogóra szeretne állni

Az Admiral-Haladás VSE játékosa, Horváth Péter szerint a rossz rajt után most kezdenek belelendülni.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Az Admiral-Haladás VSE élvonalbeli teremlabdarúgó-csapata nem kezdte jól a szezont, hiszen két vereséggel rajtolt. Azóta viszont zsinórban három mérkőzést, két bajnokit és egy kupameccset is megnyert, és elkezdett felzárkózni a tabellán. A szombathelyiek szerdán a Veszprém együttesét ejtették ki a kupából, 12-3-as győzelmet arattak. A gárda házi góllövőlistáját vezető Horváth Péter a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt a találkozóról.

– A Veszprém csapata alapemberek nélkül érkezett, több játékosuk is hiányzott a kezdőből és a keretből is – kezdte a 24 éves Horváth Péter. – Hiányzók nálunk is akadtak, de mindenképpen szerettünk volna továbbjutni. Mindez sikerült is, végül nagy különbséggel tudtunk nyerni. A nagyarányú győzelem okát abban látom, hogy az ellenfél nagyrészt a fiataljait próbálgatta, mi pedig felszabadultan tudtunk játszani.

– Kicsit felemásra sikerült eddig a szezon az Admiral-Haladás számára, mit gondol az eddigi szerepésükről?
– Az első meccsünkért nagy kár, mivel a Szegedet elcsíphettük volna hazai pályán. Egyáltalán nem játszottunk jól, ráadásul az volt az első idei bajnoki, tehát nem kezdtük túl jól a szezont. A másik vereségünk során is partiban voltunk az Aramis csapatával, de azért tőlük idegenben ki lehet kapni. Ami a győzelmeket illeti, az egyik a kupaellenfél Veszprém ellen volt, úgymond kötelező sikernek mondanám. Utána pedig Gödöllőről meglepetésre, szerintem bravúrral hoztuk el a három pontot. A két vereség után kétszer sikerül nyernünk, tehát jó tendenciát mutat a teljesítményünk az utóbbi időben, remélem így is fog folytatódni.

– Az utolsó helyen álló Cső-Montage elleni találkozón folytatódhat is a győzelmek sora?
– Igen, hétfőn hazai pályán fogadjuk a Cső-Montage csapatát. Ha sikerülne megnyerni azt a meccset, akkor azt mondom, hogy jól állunk. Ezúttal is egy kötelező győzelemről van szó, úgyhogy szeretnénk mindenképpen megszerezni itthon a három bajnoki pontot.

– A szezon végén hol végezhet az együttes?
– Úgy gondolom, a realitás az ötödik hely környékén van. Az én vágyam azonban, hogy ott legyünk az első háromban. A csapatnál a célkitűzés is az volt, hogy benn legyünk a felsőházban, az első hat csapat között, onnantól pedig minden egyes helyezés, amivel előrébb végzünk, már nagyszerű eredmény számunkra.

Olvasói sztorik