NB I

„Nem foglalkozunk a múlttal”

Bernáth Csaba arra törekszik, hogy megszakítsa a Siófok elleni rossz sorozatot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Vasárnap este a Siófok otthonába látogat DVSC-TEVA az OTP Bank Liga tízedik fordulójában. A hajdúságiak nem túl jó előjelekkel érkeznek a Balaton-parti városba, hiszen utoljára 2008-ban tudta ott nyerni. Azon a bizonyos négy évvel ezelőtti, 4-0-ra megnyert meccsen is pályára lépett a debrecenieknél Bernáth Csaba. A 34 éves védő a Rangadó.hu megkeresésére elárulta, hogy mindenképpen szeretnék megszakítani az évek óta tartó rossz sorozatukat.

– Nem voltunk túlságosan eredményesek az utóbbi években Siófokon. Ezzel azonban nem szabad foglalkozunk – kezdte a 290 élvonalbeli mérkőzésnél járó Bernáth Csaba. – Egyértelmű, hogy mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, és tanulva a két héttel ezelőtti idegenbeli Eger meccsből, mindenképpen győzelemre kell játszanunk, és remélem, hogy sikerülni is fog. Ennek tudatában készült az egész a csapat a héten.

– Kétezer-nyolcban nyertek utoljára a Siófok otthonában, mondhatjuk őket a Debrecen mumusának is? Négy éve is ott volt a pályán, mit gondol, mi lehet az oka, hogy azóta nem tudták legyőzni őket?
– Erre sajnos nem tudok válaszolni. Abban, hogy mumus vagy nem mumus, nem igazán hiszek. Ezeken a meccseken nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna. Nyilván a Siófok is, a többi csapathoz képest jobban szívja magát ellenünk. Azt gondolom, ha odafigyelünk, és maximálisan koncentrálunk, illetve ha az akarati tényezőket is jobban mozgósítjuk, akkor nem lehet probléma vasárnap. Arra törekszünk, hogy megszakítsuk ezt a rossz sorozatot.

Simac csatlakozott a csapathoz

Csütörtök délelőtt csatlakozott a DVSC keretéhez Dajan Simac, aki combközelítő-izomfájdalom miatt hagyott ki néhány foglalkozást, és a Haladás elleni mérkőzést sem tudta vállalni. A horvát-német védő immár teljes értékű munkát végez, és jó esély van rá, hogy vasárnap pályára lép Siófokon. A korábban szintén kisebb sérüléssel bajlódó Varga Róbert is felépült, míg Czvitkovics Péter a jövő hét közepe táján kapcsolódik be a csapat munkájába. A szintén sérült Szűcs Istvánra további vizsgálatok várnak, Nenad Novakovics, Máté II Péter és Farkas II Balázs pedig hosszú ideig nem játszhat.

Olvasói sztorik