Két mérkőzéssel folytatódik az NBA: a Bulls a Miami-t látja vendégül, míg a Spurs a Clippers vendége lesz a Staples Centerben.
Tovább erősít a harmadosztályú Jászapáti VSE, amely Zováth János után Montvait is leigazolta.
Az Újpestről távozó Szabó Bence már két hete az Egri FC csapatával készül, napokon belül aláírhat.
Megkezdődtek a stadionépítési munkálatok, amelyeknek része a jelentős mértékű fakivágás is.
A 2003-ban már bundázó focista megfigyelésével kezdte a hatóság, Popeye jelentett róla.
A Hannover és a Stuttgart is nehéz helyzetbe hozta magát az odavágón…
A Budapest Honvéd és az MLSZ is vizsgálatot indított az olasz légióssal, Davide Lanzafame-val kapcsolatban.
A Ferencváros hazai pályán 3-2-re győzött a Lombard Pápa ellen, a Ligakupa-negyeddöntő első mérkőzésén.
A Ferencváros szerződtette az Ajax akadémiáján nevelkedett Stanley Aborah-t.
A PMFC hazai pályán 3-2-re nyert a Honvéd ellen a Ligakupa-negyeddöntő első mérkőzésén.
A Videoton hazai pályán 1-0-ra nyert a Debrecen ellen a Ligakupa-negyeddöntő első mérkőzésén.
A magyar válogatott védő a belga RSC Anderlecht csapatától érkezett kölcsönbe a székesfehérváriakhoz, az idény végéig.
A Ferencváros hazai pályán 3-1-re nyert a Lombard Pápa ellen a Ligakupa-negyeddöntő első meccsén.
A ZTE FC csapatánál folytatja pályafutását Mouhamadou Moustapha Seye, aki a legutóbb a Lombard Pápát erősítette.
A Spartacus 2-0-ra legyőzte az ősi rivális Debrecent, felkészülési mérkőzésen.
…avagy Varga Krisztián aláírta, majd felbontotta szerződését a Siófokkal, és Nyíregyházára tart.
Az Egri FC hazai pályán 4-1-re kiütötte a Győri ETO-t a Ligakupa-negyeddöntő első meccsén.
Romániában dagad a német bundabotrány, amelyben állítólag egy magyar volt az összekötő.
A tavaszi szezont az NB II-es Kazincbarcika csapatában tölti a Diósgyőr játékosa, Bogáti Péter.
A sérvműtéten is átesett Dudás Ádám nem foglalkozik az átigazolási pletykákkal.
A Ferencváros vezetése szerda délelőtt megállapodott Leonardo Santiagóval.
Makra Zsolt és Balázs József az NB II-es listavezetőtől a megyei rivális Orosházához igazolt.
Idén először lép pályára tétmérkőzésén a Lombard Pápa csapata, amely szerdán 16 órától a Ferencváros vendége lesz.