Újra lesz futsal Ózdon: Majka, Curtis, Bodnár László, Komlósi Ádám és Badalik Szabolcs is játszik.
Szombaton 5 mérkőzést rendeznek a Magyar Bajnokság keretein belül, melyeknek a jelentősége egyre nő!
Máris a halasztás került szóba, pedig még kilenc nap van hátra az első tavaszi bajnoki meccsig.
A Videoton új játékosa minden meccsprémiumát más-más szervezet részére ajánlja fel.
Élvonalbeli rutinnal rendelkező játékosok is érkeztek az osztályozós helyre vágyó közlekedésiekhez.
Legkorábban áprilisban léphet újra pályára Németh Krisztián, a holland Roda magyar válogatott labdarúgója.
Polényi Gábor Kazincbarcikán nem kellett, így Putnokra szerződött, ahol a család is közel van.
Szolga Máté hazatért, a holland Twente után most a Lombard Pápa csapatában folytatja.
A Győri ETO FC NB II-es csapatának játékoskerete is változott az őszihez képest.
Egerben alapember volt, Pakson viszont meg kell küzdenie a csapatba kerülésért Kovács Gábornak.
Egyelőre úgy tűnik, az intenzív havazás ellenére mindhárom szombati mérkőzést megrendezik.
Az ügyészség pénteken lezárja a nyomozást, és jövő héten kezdődik a vádelőkészítő szakasz.
Pál T. Gábor, a Rangadó.hu főszerkesztője egy reggeli televízió-műsorban beszélt a bundaügyről.
Bő a kínálat szombat hajnalban az NBA-ben, favoritunk ezúttal többek közt az Oklahoma együttese!
Újabb rossz hír a bundázóknak: Olaszországban őrizetbe vették a szlovén Admir Suljicsot.
Három külföldi és két magyar játékos érkezett az utolsó napon, és volt egy távozó.
Csütörtökön a DVTK közös megegyezéssel szerződést bontott két játékosával is.
A szövetség gyűlöletellenes kampány keretében is meg kívánja szólítani szurkolókat.
Simon Ádám után ikertestvére, András is a szombathelyiekhez kerül, Győrből érkezik kölcsönbe.
Az átigazolási időszak utolsó napján Kovács Gábor két és fél évre szóló szerződést írt alá az MVM Paksnál.
A 21 éves támadó fél évre kölcsönbe érkezik Nyíregyházáról, megszerzésére nyáron opciós joga van a KTE-nek.