Az FTC 8-0-ra győzött a megyei első osztályú Hévíz otthonában a Magyar Kupa első fordulójában.
A FIFA álláspontja szerint nem lehet a román válogatott tagja a nigériai Kehinde Fatai.
El Ninno, a rangado.hu állandó kosárszakértője ezúttal Scoláék esélyeit latolgatta…
A Rákóczi vezetőedzője, Márton Gábor nem egészen azt kapta a klubtól, mint amire számított.
A német játékos minden sorozatban az élen akar végezni.
Szerdai légiós-körképünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be.
A legnagyobb riválisok – például a Fradi és az Újpest – is megférnek egymás mellett Csákváron.
A CAS csütörtökön hozza nyilvánosságra, hogyan döntött Suárez négy hónapos eltiltásának enyhítési kérelméről.
A támadó szerint a Debrecen legyőzése esetén lehet csak igazán jó rajtról beszélni Újpesten.
Az északír edző szerint Sterling megfelelő ütemben fejlődik, és egyszer Messi szintjére érhet.
A korábbi ferencvárosi játékos, Józsi György is a Dunaújvárost erősíti a mostani szezonban.
Elmaradt bérét követeli a közönség korábbi kedvence.
Tóth Gábor szerint azonban még nem állt össze kellően a Lombard játéka.
Rövidesen aláírhatja szerződését a Haladásnál Tommaso Rocchi és Emilson Cribari.
Mohl Dávid jogosnak érzi vezetőedzőjük, Véber György kritikáját.
A madridi csapat 2002 után másodszor hódította el a trófeát.
Keddi gyűjtőcikkünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményéről számoltunk be.
Az olasz támadó és egykori római klubtársa, a brazil Emilson Cribari is tárgyalni jött a Haladáshoz.
A Puskás FC ellen két gólt jegyző debreceni középpályás szerint megérdemelt sikert arattak.