NB I

DVTK-stadion: kezdés 2015 tavaszán

Taggyűlést tartott a Diósgyőr vezetősége.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Hétfőn, 2014. augusztus 12-én ülésezett a Diósgyőr FC Kft. taggyűlése.

Az első napirendi pont tárgyalásakor a tulajdonosok megállapodtak, hogy közösen és a lehető leghamarabb hajtják végre az MLSZ licenszhez szükséges tőkeemelést – írja a klub honlapja.

A második napirendi pontnál egyetértettek abban, hogy az utánpótlás edzőközpont felépítése elengedhetetlenül fontos a DVTK jövője szempontjából: abban is egyetértés mutatkozott, hogy ennek érdekében vállvetve kell mindent megtenni. A Miskolc Holding a lehető leghamarabb megvizsgálja annak a lehetőségét, hogy a diósgyőri sportliget teljes területét a DVTK részére átadja. Méghozzá olyan formában, hogy az a TAO beruházás követelményeinek (beleértve az önerőre vonatkozó kitételeket is) mindenben megfeleljen. Erről leghamarabb Miskolc MJV szeptember 11-én sorra kerülő közgyűlése dönthet.

A harmadik napirendi pont tárgyalásával összefüggésben, a tulajdonosok közös álláspontja, hogy a tulajdonosi hozzájárulás szerződésben rögzített mértékénél lényegesen magasabb összegű, több évre előre garantált támogatásra van szükség mind a két tulajdonostárs részéről annak érdekében, hogy a DVTK tartósan az éremesélyes és nemzetközi kupákban induló együttesek között szerepelhessen. A támogatás mértékének pontos meghatározására a Miskolc Holding részéről csak Miskolc MJV költségvetésének tervezésével párhuzamosan, az önkormányzati választások után látnak lehetőséget.

A stadion beruházás témájában a tulajdonosok egyetértettek, hogy a rendelkezésre álló keret optimális felhasználása a cél. A tulajdonosok abban is egyetértettek, hogy az új stadionnak meg kell felelni a szurkolók és a sportszakma 21. században elvárható követelményeinek. A tulajdonosok saját eszközeikkel mindent meg fognak tenni, hogy olyan stadion épüljön, amire a DVTK szurkolók büszkék lehetnek. Ennek érdekében a stadion koncepciótervét a következő hetekben a véglegesítés előtt a szurkolók és a klub képviselőivel részletesen egyeztetni fogja, a részben Miskolc városának tulajdonában álló építtető projektcég. Az építkezés megkezdésének várható időpontja, az őszi szükséges előkészületek után, a terveknek megfelelően, 2015 koratavasza lesz.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik