NB I

Megszorongatná a Vasas a Diósgyőrt

Ferenczi István és Nikházi Márk is kiemelte, egyetlen meccsen bármi megtörténhet.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Szerdán a másodosztály rajtára készülő Vasas a DVTK együttesét látja vendégül a Magyar Kupa első fordulójában. A miskolciak egy Haladás elleni 3-0-s győzelemmel hangoltak az angyalföldiek elleni összecsapásra, miután három nappal korábban Oroszországban 3-0-ra kikaptak az FK Krasznodar vendégeként az Európa Ligában.

A Vasas 36 éves csatára, Ferenczi István a Rangadó.hu megkeresésére elmondta, bizakodó az összecsapás előtt, és úgy hiszi, hazai pályán van is keresnivalójuk a Diósgyőr ellen.

– Úgy érzem, hogy jól sikerült a felkészülésünk, és a komolyabb sérülések is elkerülték a csapatunkat. Elég sok edzőmeccset játszottunk, és voltak köztük biztató eredmények is. A Diósgyőr ellen nehéz mérkőzésre számítok, hiszen nagyon erős kerettel rendelkezik a DVTK. Megjárták az Európa Ligát is, úgyhogy nem lesz egyszerű dolgunk, de úgy gondolom, hogy hazai pályán megvan az esélyünk arra, hogy továbbjussunk. Nyilván több tétmérkőzést játszottak a miskolciak az utóbbi időben, mint mi, de azért jóval bővebb a keretük a mienknél, bőven tud rotálni Szivics mester. A párharc azonban egymeccses, és azt mondom, hogy bármi lehet. Nagyon bízom benne, hogy hazai pályán megszorongatjuk a Diósgyőrt – mondta Ferenczi István.

A Rangadó.hu megkereste a DVTK középpályását, Nikházi Márkot is, aki elmondta, nehéz meccsre számít a másodosztályú Vasas ellen.

– Biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Úgy tudom, hogy a Vasas elég jól erősített, a feljutást tűzte ki célul az idei szezonra, úgyhogy nehéz összecsapásra számítok. Egy meccsről van szó, ráadásul idegenben, de nem lehet más a célunk, minthogy továbbjussunk. Az utóbbi időben sűrű volt a program, de a mester forgatta a csapatot. Volt, aki többet, volt, aki kevesebbet, de mindenki játszott. Kiváló felkészülést csináltunk az Európa Liga-selejtezők előtt is, edzettünk keményen, ezért nem hinném, hogy probléma lesz az erővel.

Felőrölték a Haladást

Nikházi Márk a vasárnapi, Haladás elleni 3-0-ra megnyert meccsel kapcsolatban elmondta, számítottak arra, hogy a szombathelyiek behúzódnak és úgy próbálnak kontrázni. Többet birtokolták a labdát a zöld-fehéreknél, de nem volt egyszerű megbontani a védelmüket. Hozzátette, hogy próbálták hibára kényszeríteni az ellenfelet, ami végül sikerült is, mert a folyamatos támadásokkal felőrölték a Haladást.

Nikházi nem megy sehova

A 25 éves középpályásról pár nappal ezelőtt olyan hírek röppentek fel, miszerint a kevés játéklehetőség miatt távozna Diósgyőrből.

– Nincsenek olyan nagy dolgok, amiről lehetne beszélni, minden játékos játszani szeretne – mondta Nikházi Márk. – Szerződés köt a DVTK-hoz, és valószínűleg ebben nem is lesz változás.

Olvasói sztorik