Marcos Junior ügyében egyelőre nem tudtak kedvező megállapodást kötni a Fluminensével.
Állítólag a bajnoki címvédő Maccabi Tel-Aviv keresi; a Videoton 700 ezer eurót kér érte.
Erre a meglepő kérdésre várja a szurkolók válaszát a kaposvári Sólyom Sándor a klub honlapján.
A La Mangában edzőtáborozó U20-as válogatott Madarász és Gera góljával 2-1-es sikert aratott.
Diósgyőrből érkezett, ám Debrecenben sem sokáig maradt a szenegáli-francia csatár.
Az NB III-as Mosonmagyaróvár otthonában győzött az SVSE.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Magabiztos győzelmet aratott a másodosztályú Kaposvár az első téli felkészülési mérkőzésén. A komoly változásokon áteső Rákóczi a Somogy megyei első osztály őszi ezüstérmesét, a Balatonkeresztúrt látta vendégül, és gól nélküli első félidő után végül 5-0-ra nyert – számolt be a klub honlapja.
Albert Ádám már a szünet utáni percekben bevette a Balaton-partiak kapuját, majd Luka Dominic villant rövid időn belül kétszer. A házi gólkirály, Rajczi Péter ugyancsak duplázott, így nem maradt el a nagy különbségű Rákóczi-siker.
– Az első félidőben nagyon statikus volt a csapat, a két szélén nem mozogtunk eleget. A szünet után többet futottunk, motiváltak voltunk, a második félidei együttessel elégedett vagyok – összegzett Tamási Zoltán vezetőedző.
Felkészülési mérkőzés
Kaposvári Rákóczi FC – Balatonkeresztúr-Balatonmáriafürdő KSK 5-0 (0-0)
Kaposvár, 50 néző. Játékvezető: Szántó
Kaposvár: Rusák – Kiss M., Lakatos G., Petrók, Hadaró – Kovács O., Addo – Házi, Nagy K., Kozics – Fejős. 2. félidő: Somodi – Földes, Vermes, Petrók (Lakatos G., 65.), Hadaró (Kiss M., 65.) – Hampuk, Albert Á. – Király V., Islony, Dominic – Rajczi. Edző:Tamási Zoltán
Gólszerzők: Albert Á. (50.), Dominic (53., 54.), Rajczi (60., 83.)
Öt gólt hozott a felcsútiak első edzőmeccse a másodosztályú Cegléd ellen.
Tíz magyar játékos, akit el tudunk képzelni a kispadon – valamikor.
A Sárvár nem tudta megtartani kétgólos előnyét, az edzőmeccs döntetlennel végződött.
A Zalaegerszeg a Balatonfüred otthonában játszotta idei második edzőmérkőzését.
A szombathelyi Medgyes Zoltán a tavaszi szezonban az NB II élcsapatát erősíti.
Wittrédi Dávidnak más megkeresése is volt, de a hajdúsági klub ajánlata prioritást élvezett.
A Győri ETO-tól érkezett 25 éves játékos a szombathelyiek hatodik téli igazolása.
A német Hamburger SV magyar középpályása az új posztján eddig kirobbanó formában teljesít.
A kispestiek mindkét gólját szöglet után szerezte a guineai csatár a Soroksár elleni meccsen.
Klopp szerint kupaszereplés nélkül is egyben marad a keret.
A Nyíregyháza 2-0-ra győzött a Nyírbátor ellen.
Az Arsenal bejelentette, hogy leigazolták az új Patrick Vieirát, a lengyel Krystian Bielik személyében.
Lauth háromszor, Varga Roland kétszer volt eredményes a megyei első osztályú Iváncsa ellen.
Az NB II sereghajtója megállapodott Vajda Sándorral.
A svájci FC Sion egygólos vereséget szenvedett a CSZKA Moszkva elleni felkészülési mérkőzésen.