NB I

Ismét erősített a Puskás Akadémia szakmai stábja. Varga Károly lett az U16–U19 csapatok szekcióvezetője, az U17-es csapat vezetését pedig két kiváló szakember, Ivica Kulesevic és Dino Skender veszik át. Kulesevic az Adidas Nemzetközi Akadémián kezdte vezetőedzői pályafutását, ezt követően nyolc évet az NK Osijek utánpótláscsapatainak vezetőedzője volt, majd kiemelkedő szakmai tudásának köszönhetően a nagycsapat élére került, végül a HNK Rijeka után érkezett Felcsútra. – Mind edzőként, mind játékosként rengeteg tapasztalatot szereztem, nehéz is lenne kiemelni, hogy hol tanultam a legtöbbet, de a legfontosabb, hogy most itt vagyok, és izgatottan várom az új kihívásokat. Úgy gondolom, hogy a sikeresség a tehetségesség, a szorgalom és a tanulásvágy megfelelő elegyében rejlik. Ezeket igyekszünk erősíteni a csapatban – mondta a klub honlapjának a neves edző. Dino Skender az NK Osijek csapatánál segítette először Kulesevic munkáját, és a jó munkakapcsolat, valamint az eredményesség miatt a Rijekához is követte őt. – Először felmérjük, hogy milyen szinten vannak a fiatal játékosok és az eredményeik szerint kezdünk el velük foglalkozni. Szisztematikusan, lépésről lépésre fogunk haladni, hogy a csapat minél többet tudjon fejlődni ittlétünk alatt – mondta a segédedzőként most már a Puskás Akadémiát segítő Skender.
2015. 10. 05. 18:27
A válogatott Európa-bajnoki selejtezői miatt a hétvégén szünet lesz a bajnokságban, de így sem marad mérkőzés nélkül a Debreceni VSC-TEVA, ugyanis szombaton 11 órakor a Kisvárda Master Good ellen játszik edzőmeccset a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Az ellenfél jelenleg a hatodik helyen áll az NB II-ben – számolt be a DVSC honlapja.
2015. 10. 05. 10:00
Még le sem ült a Videoton kispadjára, Pintér Attila máris történelmet írt. A futball históriájának ő az első edzője, akit még azelőtt takarodásra szólítanak fel, hogy egyáltalán megérkezett volna. Ha egyáltalán megérkezik…
2015. 10. 04. 14:53
A péntek délutáni edzésre vendége érkezett a Békéscsabának, Vajda Kristóf Flórián (Kiri) személyében. A fiatalembert sokan tévesen ítélik meg – úgy gondolják, hogy beteg. De az autisták mindig kitűnnek valamiben az átlagemberektől, Kirinél ez a sport – különösen a labdarúgás – iránti szeretetben nyilvánul meg. Az összes csapat játékosát fejből sorolja és tudja ki, mikor rúgott gólt, hol játszott. Kristóf álma, hogy a Liga összes együttesével edzhessen – természetesen a Békéscsaba 1912 Előre is örömmel fogadta - írja a klub honlapja. Kiri névre szoló mezt kapott, és többen személyes ajándékkal is kedveskedtek. A fiú korábban már edzett a Videotonnal is.
2015. 10. 03. 07:09
A múlt heti paksi mérkőzésnek újabb áldozata lett a Debreceni VSC részéről, ugyanis Varga József megsérült, nem is tudja vállalni a játékot a hétvégén – számolt be a klub honlapja. Rajta kívül továbbra is maródi a három kapus, Nenad Novakovics, Verpecz István és Balogh János, illetve a szintén régebb óta hiányzó Ludánszki Bence, Nagy Zoltán és Szakály Péter sem bevethető még. Mivel a csapat mostanában szorgosan gyűjtögeti a pontokat, így Kondás Elemér vezetőedző csak kényszerűségből változtatott a kezdőcsapaton az utolsó néhány meccsen, így nem lenne meglepetés, ha szombat este a Radosevics – Mészáros N., Máté P., Brkovics, Korhut – Jovanovics, Zsidai, Bódi, Ferenczi – Balogh N., Sidibe összeállításban futna ki a csapat a gyepre az Újpest elleni hazai bajnokin.
2015. 10. 02. 11:08
Böde Dániel mindenkit bedarált. Rajta kívül láthatnak még dombról legurulást, hatalmas nevetéseket, Gera Zoltán pedig kapusként debütál. Így zajlott a csütörtök délelőtti buborékfoci a Fradinál, melyen Böde azt is elmondta, minek köszönhető, hogy ő volt az egyik leghatékonyabb játékos a pályán.
2015. 10. 02. 10:27
Olvasói sztorik