Rangadó

Rangadó

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A Bajai LSE-Kalo-Méh hazai pályán 4-0-ra nyert az MVM Paks II ellen az NB II Nyugati-csoportjának hatodik fordulójában. Ez volt a bajaiak első sikere az idei bajnoki szezonban.

A hazai csapat támadólag lépett fel, akár az első percekben meg is szerezhette volna a vezetést, de ezek a helyzetek még kimaradtak. Az első játékrészben a bajaiak irányítottak, több lehetőséget is kidolgoztak, azonban egyszer a paksiak is eltalálták a kapufát. Amikor már mindenki azt hitte, hogy gól nélküli eredménnyel mennek szünetre a csapatok, Deszpotovics szöglete után Lógó a paksi kapuba fejelt.

A második játékrész nem is kezdődhetett volna jobban, hiszen Szöllősi, miután kicselezett két védőt, okosan a kapuba helyezett. A csapat nem állt le, továbbra is támadásban maradt, és lemásolta az első gólt, annyi különbséggel, hogy Deszpotovics ezúttal jobbról adta be remekül a szögletet, amit Lógó ismét befejelt. A végeredményt Szöllősi 18 méteres remek lövéssel állította be.

2012. 09. 27. 15:41

Éles Szilárd csalódott, de úgy érzi, a kupa-kiesés csak pillanatnyi megingás volt a Mezőkövesdtől.

2012. 09. 27. 12:21

Petneházi Márk és társai tudták, hogy a Kecskemét próbál majd kezdeményezni a szerdai Magyar Kupa-meccsen.

2012. 09. 27. 11:15

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Kiesett a Magyar Kupából a Ferencváros, miután a második fordulóban, hazai pályán 2-0-ra kikapott a Haladástól.

A fővárosiak kezdték jobban a mérkőzést, de az első félidőben nem sikerült komoly helyzetet kialakítaniuk. A 35. percben Csukics célozta meg a jobb sarkot, de a kapus védett. Közvetlenül a szünet előtt Jovanovics megsérült, Perics állt a helyére.

A második félidőt rosszul kezdte a házigazda, előbb a csereként beállt Halmosi Péter talált be, majd Andorka Péter volt eredményes, így 2-0-ra megugrott az egyre jobban, pontosabban, tudatosabban játszó Haladás. Az 59. percben emberelőnybe került a Ferencváros, mivel Andorka megkapta második sárga lapját. Bő tíz perccel a vége előtt Somalia került helyzetbe, de közeli lövését lábbal védte az egész meccsen nagyszerűen teljesítő Gőcze Gergő kapus.

A vereség azt jelentette, hogy a Ferencváros nem jutott be a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé, a Haladás viszont természetesen igen.

2012. 09. 27. 09:49

Rangadót rendeznek a svéd második vonalban, a norvég kupában pedig már az elődöntő következik. Nem maradunk le egyik eseményről sem!

2012. 09. 27. 07:33

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A tervek szerint november közepére készen lesz a Debreceni Labdarúgó Akadémia, Pallagon.

Lassan célegyenesbe fordulnak a Debreceni Labdarúgó Akadémia építési munkálatai Pallagon. Ezekben a napokban már a gyepszőnyeg lerakása van folyamatban, illetve elkezdték a műfüves játékterek borítását is. A munkák kivitelezésének vélhetően nem tesz rosszat a héten tapasztalható ragyogó napsütés, ott jártunkkor gőzerővel dolgoztak a pályákon, de a főépület körül is nagy volt a nyüzsgés.

2012. 09. 26. 17:39

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A Pénzügyőr pályájának márpedig romantikája van! És ezt sajnos egyre kevesebb csapat mondhatja el magáról. Egy labdarúgópálya Budapesten, lakóházak, elegáns villák ölelésében, a Rózsadomb lábánál, az előkelőnegyedben. A nézők jelentős részén ing, nyakkendő, zakó. Egy megpattanó labda egy arra közeledő autó motorháztetejét találja telibe. A partjelző kedélyesen beszélget, viccelődik a közönséggel. Szikrázó napsütés, kellemes hangulat, tökéletes őszi délután.

És tökéletes lehetett az NB III-as Pénzügyőr csapatának, amely nem állt messze a bravúrtól, hiszen gólt szerzett, de végül 2-1-re kikapott a másodosztályú Vasastól a Magyar Kupa második fordulójának keddi meccsén.

2012. 09. 26. 15:27

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Hétfőn, a kapus, Németh Krisztián döntötte el a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának egyik meccsét az Admiral-Haladás VSE javára a Gödöllői Bikák otthonában. Nem csak remek védéseivel, hanem góljával is hozzájárult a némileg meglep vendégsikerhez (5-4).

– A bajnokság nem úgy indult, ahogyan terveztük. Kétszer is kikaptunk, de a harmadik meccsünket, ha nyögvenyelősen is, de meg tudtuk nyerni – mesélte Németh Krisztián a szombathelyi klub sajtóanyagában. – Kicsit már helyrejött az önbizalmunk a gödöllői találkozó előtt, de akkor sem mi számítottunk a mérkőzés esélyesének. Mégis, az idei év legjobb produkciójával rukkoltunk ki.

Igaz, hamar előnybe kerültek a hazaiak, de az első félidő közepén egyenlítettek a vasiak, és izgalmas, jó meccs kerekedett az ötödik fordulóban rendezett összecsapásból. Aztán a szünet előtt kétgólos előnyre tettek szert a vendégek…

– Rengeteg dolgom volt, záporoztak a lövések a kapumra. Úgy érzem, jól ment a védés, néhány akár a bravúr-kategóriába is tartozhat – folytatta a gólszerző kapus. – Persze a csapatvédekezés is működött. Czeglédi Balázs kiállítását követően öt a háromban jöhettek a gödöllőiek, sokáig ekkor is tartottuk magunkat, de csak bepréseltek egy gólt, így megint csak egy volt közte. A kiegészülésünk után öt a négyben támadták a hazaiak az egyenlítésért, ám egy, a hatoson belülre belőtt labdát sikerült elcsípnem és dropból az üres kapuba rúgtam. Mindenki a nyakamba ugrott, nagyon örültem a találatnak! Gólpasszom már volt az NB I-ben, de gólom még nem. A találatom után is jött az ellenfél, a vége előtt nem sokkal öt-négyre fel is jöttek, de egyenlítésre már nem maradt idejük, így megszereztük első győzelmünket vendégként

2012. 09. 26. 12:03

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Három mesterhármas egy meccsen? Ez bizony meglehetősen ritka, pláne tétmérkőzésen. Pedig a keddi Babót SE – Győri ETO FC Magyar Kupa-találkozón ez is összejött.

Igazi futballünnep volt a kistelepülésen, ahol a helyi csapat hetedszer játszott otthon a kupasorozatban. Tizenegyesekkel búcsúztatták a Fertőendréd, a Fertőd, majd a Bősárkány csapatát, majd gólt sem kaptak a Felpéc, a Bajcs és a Rápapaty együttesétől. Hetedszerre pedig egy igazi nagy hal, az NB I listavezetője került az útjukba, a megye első számú együttese, amely garantálta a nézőcsúcsot. A délutáni kezdés és a kellemes idő is segített ebben, így több, mint ezren látták, hogy az ETO nem becsüli le idei első kupaellenfelét, illetve hogy a babótiak mindent megtesznek, hogy megnehezítsék vendégük dolgát.

Persze, magabiztos győzelmet arattak a győriek a 32 közé jutásért vívott mérkőzésen. Mindkét félidőben hat-hat gólt szereztek a vendégek, akiknél két fiatal, Németh László és Kozma Máté is pályára lépett. A találkozón három csatár is triplázott, előbb Andrics, majd Dudás, végül Alekszidze szerzett mesterhármast, de Dina, Völgyi és Nicorec is betalált.

2012. 09. 26. 10:21

Husztiék egy vereség után fogadják a Nürnberget. A Norwich-i kupameccsen gólok lesznek…

2012. 09. 26. 07:03
Olvasói sztorik