Hírek

Javít a Hannover?

Husztiék egy vereség után fogadják a Nürnberget. A Norwich-i kupameccsen gólok lesznek...

Hannover-Nürnberg 1! +1,5!

A házigazda nem hibázik, szerintünk Husztival a fedélzetén visszatér a helyes útra, és győzelmet arat a frankok felett! Akikre nem mellékesen neheztelünk a pénteki vereségük miatt… Bosszúvágy, sokadik epizód! 🙂
A Bundesliga 5. fordulójában a 3. helyezett látja vendégül a 6. pozícióban állomásozót, tehát akár rangadónak is titulálhatjuk a hannoveri csatát. A két együttes azonban jobban is állhatna, ha nem rontotta volna el legutóbbi fellépését…
A remek formában lévő Husztit eltiltása miatt nélkülöző Hannover a Hoffenheim vendége volt a hétvégén, és hiába vezetett, végül a hajrában kapott két találat miatt kikapott (3-1).
Előtte viszont szárnyaltak Mirko Slomka tanítványai, a Bundesligában és az EL-ben egyaránt. A bajnokságban két siker és egy iksz állt a neve mellett, a Twente ellenében pedig értékes döntetlent ért el a gárda idegenben.
A Nürnberg is jól elkapta a fonalat, három mérkőzésen 7 egységgel nyitottak, a hétvégén azonban megégtek otthon a Frankfurttal szemben. Érdekesség, hogy eddig mindkét túráját totális sikerrel zárta a gárda, otthon viszont még nyeretlen.
Minden meccsen rúgtak gólt a fiúk, ez mindenképpen biztató lehet a Nürnberg-drukkerek számára.
A piros-feketék tavaly a középmezőnyben végeztek, és vélhetően az idén is hasonló pozícióban zárnak a frankok.
Az elmúlt két Hannover-Nürnberg összecsapást az AWD-Arena-ban a hazai alakulat nyerte meg. És szerintünk ezúttal is a Hannover győz! Húzzuk be a hazait, és azért 2 gól csak összejön a mérkőzésen…

Norwich-Doncaster Rovers +2,5!

Heveny gólesőt várunk a Ligakupa mai meccsén: a kanárik ugyan eddig hadilábon állnak a góllövéssel, ma összekapják magukat, és végre nem csak helyzetekig jutnak el!
A Norwich City csúnyán beragadt a bajnokságban: 5 meccs alatt három iksz és két zakó az eredménysora, és a támadószekció igencsak bénázik. Három gólt rúgott eddig mindössze Chris Hughton alakulata! Korábban inkább a védelem volt a gyenge láncszem, ám ezúttal a csatársor gyengélkedik.
A Ligakupában az előző körben a Scunthorpe United került szembe Snodgrassékkal, és a hazai alakulat 2-1-re győzött. Ezúttal sem kell kimozdulniuk Holtéknak a Carrow Road-ról, tehát a hazai pálya mindenképpen a Norwich mellett szól…
És azért nem csak a hazai pálya előnye… Az ellenfél a harmadik ligás Doncaster Rovers lesz: a brigád itt is csak a középmezőny tagja, viszont mellett szól, hogy az elmúlt három fellépését megúszta vereség nélkül. Ez is valami…
Dean Saunders tanítványai sem éppen az attraktív támadófutballjukról híresültek el: 7 ütközetben 9-6-os gólarányt produkáltak. Ez azért önmagáért beszél.
A két gárda eddigi randevúin mindannyiszor jött a mindkét fél betalál opció, és négyből kétszer a +2,5-ös verzió is…
Ma sem lesz ez másként, szerintünk gólgazdag meccset vív majd e két alakulat!

Andrew barátunk pedig ismét egy baseball meccsel készült a mai napra!

Minnesota Twins – New York Yankees / Tippek: New York Yankees (1,45), 7 pont felett (1,57)

Baseball, MLB alapszakasz

Kezdés: 19:10 óra
Rövid időn belül harmadszor találkozik egymással a Yankees és a Twins, és az eddigiek alapján felváltva hozzák a meccseket… A két csapat közül a vendégek számára van inkább tétje a meccsnek, hiszen a hátralévő 8 meccsen a Yankees meg kell hogy tartsa előnyét a Baltimore Orioles csapatával szemben az Amerikai Liga Keleti Divíziójában! Ezzen szemben a Twins csupán a becsületéért küzd egy nagyon halvány szezon végén, ahol voltak remek pillanatai a csapatnak, de összességében nem mutattak kiemelkedőt…
A Twins meglehetősen halvány teljesítményt nyújt idén, eddig 65-90 681:802 mérlegig jutottak és amellett, hogy az Amerikai Liga utolsó előtti (13.) helyén állnak, az AL Közép Divízióban csupán a Cleveland Indians csapatát tudják megelőzni. Szép tőlük az eddig elért 681 pont, hiszen pl. a Tampa Bay csupán 664 pontig jutott, de az Oakland is csak 658 pontot szerzett idáig! Viszont a több mint 800 elszenvedett pont rettenetesen sok, az Amerikai Ligában ennél többet csak a Cleveland kapott, az egész MLB-ben pedig ez a 3. legtöbb kapott pont a Colorado és a Cleveland mögött! Nincs tehát meg az összehang a védekező játékban, a dobójátékosok sem úgy teljesítenek idén, ahogyan kellene! Pedig egy háromszoros WS győztes csapatról beszélünk (igaz csak kettőt nyertek Minnesota Twins néven), utoljára 1991-ben értek fel a csúcsra, de a playoff elérése az utóbbi 10 évben hatszor is sikerült (utoljára 2010-ben).
Jövőre tehát kissé át kell szabni ezt a csapatot, mert az idei produkció ezekhez az eredményekhez méltatlan! A Target Field közönsége ráadásul idén az Amerikai Liga legrosszabb hazai produkcióját láthatja a Twins-ől: 30 győzelem és már 47 vereség, mindez 355:399 pontaránnyal fűszerezve. Utolsó 5 hazai meccséből négyet elveszített a csapat, csak a legutóbbi Yankees elleni meccset sikerült megnyerniük 5:4 arányban. Összességében utolsó 10 meccsüket nézve nem is olyan gyászos a mérleg: 5 győzelem és 5 vereség, elverték pl. a Detroit Tigers csapatát 10:4-re idegenben!!!
Az eddig 35 hazafutást számláló Willingham játéka mindenképp kiemelendő, mellette Plouffe 23 hazafutásig jutott, de Morneau, Doumit és Mauer is 10 hazafutás felett jár, így érthető a sok szerzett pont! A Twins 5 sérülttel érkezik erre a meccsre, közülük De Vries hiányzohat kicsit a védekező dobók közül, az ütőknél viszont biztosan nem lép pályára az eddigi legeredményesebb játékos Willingham, ő elméletileg szeptember utolsó napjaiban térhet majd vissza. Ugyanakkor Mastroianni hiányzása is érvágás lehet, ő eddig 75 meccsen lépett pályára, 41 ütésnél és 3 hazafutásnál tart eddig, tehát viszonylag eredményes ütőnek számít idén!

A mai ellenfél pedig a New York Yankees csapata… A Jenkik 156 meccs alatt 89-65 mérlegig jutottak, és bizony nagy a versenyfutás a Keleti Divízió első helyéért. Szerencséjükre a Baltimore utolsó két meccsén hibázott, így a mai meccsen tovább nőhet a két csapat közti különbség, persze ha hozza a találkozót a New York. A helyzet az, hogy ha nem sikerülnek megtartani a divízió első helyét a Baltimore-al szemben, akkor a divíziók második helyezettjeivel futna versenyt, többek közt az Atlanta, a Detroit és az Oakland együttesével. Viszont úgy fest jó formában van a csapat, hiszen legutóbbi 5 meccsükből hármat megnyertek, mindössze egy Oakland elleni kicsit fájó vereség és a legutóbbi éjszakán elszenvedett Minnesota elleni vereség csúszott be! Utolsó 10 meccsüket nézve is csak ez a két vereség látható, mellette pedig 8 siker, ami igencsak jó formát mutat… A 27-szeres (!!!) World Series győztes csapat 2009-ben ért fel utoljára a csúcsra, és most idén újra itt az esély. 2010-ben Wild Card helyen léptek tovább a legjobbak közé, amikor az LA Angels állította meg őket hat meccsen. 2011-ben pedig a Detroit Tigers állta útjukat… Nagyon sok kiváló játékosa van idén is a gárdának, amellyel bizony meg lehet nyerni a sorozatot.
Pár kiemelés az ütők közül: Granderson (152 meccs, 40 hazafutás, 129 ütés, 22,9%-os ütéshatékonyság), Cano (153 meccs, 30HR, 175 ütés, 29,6%-os hatékonyság), Swisher(24HR), Teixeira (23HR) és még sokan mások képesek bármikor eldönteni egy meccset. Azonban viszonylag hosszú a sérültek listája, ha minden igaz 7 sérülttel érkezik erre a meccsre a Yankees. Közülük Teixeira hiányzása lehet kellemetlen, a többiek nem számítanak idén alapembernek! A Yankees idén a hátralévő 8 alapszakasz meccsét a következőképp játssza majd: a mai Twins elleni meccs, 4 meccs a Toronto otthonában, majd 3 találkozó a Red Sox ellen New Yorkban! Érdekes lesz tehát, zárójelben hozzátenném, hogy a Baltimore a Toronto és a Red Sox ellen játszik otthon, végül pedig három meccset nyom le a Tampa otthonában… A NYY idén idegenben az Amerikai Liga 4. legjobb idegenbeli mérlegével rendelkezik: 41 győzelem és 35 vereség 368:320 pontaránnyal, ennél jobbat csak a Baltimore, a Texas és az Oakland produkált!
Érdekes kis meccs elé nézünk annyi biztos! Idén mindössze 6 alkalommal találkoztak az előszezon kivételével a csapatok egymással, melyből hármat nyert eddig a Yankees és hármat a Twins! Ebben a felállásban eddig két meccset játszottak: egyszer nyert a Yankees (6:3) és egyszer a Minnesota (5:4 most éjszaka). Látszik, hogy felváltva hozzák a meccseket, viszont legalább 8 pont eddig minden idei meccsükön jött, mivel mindkét csapat hajlamos a védekezésről megfeledkezni, viszont jól ütnek! A mai meccstől mindenképp Yankees győzelmet várok, valamint legalább 8 pontot!

Olvasói sztorik