Hírek

Előzésre készül a Halmstad

Rangadót rendeznek a svéd második vonalban, a norvég kupában pedig már az elődöntő következik. Nem maradunk le egyik eseményről sem!

Halmstad-Östers 1!

Gigászok csatája a svéd második vonalban! A hazaiak remek szériát futnak, a már szinte biztos feljutó vendégek nem tudják feltartóztatni a Halmstadot!
24 fordulót követően 50 ponttal a 3. helyen áll a Halmstad. E pozíció rájátszásra jogosít fel, ám ha a dobogó első két fokának valamelyikén zárna a gárda, akkor nem kellene izgulni a pótvizsga miatt. Azért ez igencsak nagy motivációt jelent a fiúknak…
Akik, úgy tűnik, át is érzik a mérkőzések jelentőségét! Pazar sorozatot futnak! A legutóbbi 8 ütközetükön 22 pontot zsebeltek be (7-1-0), és ebben a periódusban 19-3-as gólarányt hoztak össze. Egyébként is otthon, az Orjans Vall-ban még veretlen az alakulat: 10-2-0 a mutatója, amely legjobb a ligában.
A második helyezett Brommapojkarna egy egységgel gyűjtött többet a Halmstadnál, és elnézve a két alakulat sorsolását, egy hangyányit talán a Halmstadnak vannak egyszerűbb mérkőzései hátra. Ehhez azonban az kellene, hogy ma is három ponttal gazdagodjon a tavaly még élvonalbeli együttes.
Az Östers szenzációsan teljesít az idén: a rajtnál már az élre állt, és azóta sem sikerült letaszítani onnan. Várhatóan már nem is sikerülhet, ugyanis előnye az üldözőivel szemben 10, illetve 11 egység, és már csak 6 találkozó van hátra a pontvadászatból.
A gárda mutatója igazán impozáns: 19-4-1, idegenben 9-2-1, csak a Brommapojkarna tudta legyőzni őket még a nyáron. Azóta 5 fellépésből négy siker, és egy döntetlen. Tehát nincs rossz passzban a bajnokjelölt sem!
Igazi rangadó lesz! Májusban, fordított felállásban az Östers nyert egy kiélezett mérkőzésen (2-1). Előtte viszont Halmstadban, a 2000-es évek közepén rendre a hazaiak bizonyultak jobbnak.
Ki kerülhet ki győztesen a két remek formában lévő alakulat közül? Nos, szerintünk elsősorban motivációs okok miatt a hazaiak! A Halmstadnak nagyon kellenek a pontok, hiszen a 2. pozíció elérhető távolságban van. Éppen emiatt nyer a vendéglátó! Húzzuk be a hazait!

Hodd-Brann 2! Mindkét csapat betalál: IGEN!

Az elődöntőket rendezik a norvég kupában: szerintünk az élvonalbeli Brann biztosan ott lesz a fináléban!
A végén csak egy maradhat… Minden kupaküzdelemnek ez a mottója, és bizony a fjordok országában már csak négyen ácsingóznak a trófea elhódítására. Közülük kettő ma csak össze: a második ligában vitézkedő Hodd az élvonalbeli Brannt látja vendégül. Szerintünk gólokból nem lesz hiány, no és azért a végén a vendégek drukkerei örülhetnek majd…
A hazai alakulat tehát az ADECCOLIGAEN-ben küzd ( 🙂 ), ott is a bennmaradásért. Egyelőre jobb gólarányának köszönhetően még nincs a vonal alatt, ám helyzete törékeny: a hátralévő nyolc fordulóban hatalmasat kell hajráznia, hogy meghosszabbítsa tagságát a ligában. Ismerve a sorsolását, nem lesz ez egyszerű küldetés…
A csapat gyengén kezdett, ám az elmúlt hónapokban kicsit összeszedte magát. Odahaza egyébként nem olyan rosszak (6-2-4), és rúgtak már 20 gólt saját stadionjukban a fiúk.
A kupában viszont menetelnek a srácok! A Hodd magabiztosan menetelt, kétszer kellett csak Haugesund ellen kellett idegenben büntetőkkel kivívnia a továbbjutást, a Sparsborg ellen pedig túlórára volt szükség.
A Brann Bergen az élvonalban jelenleg a 4. helyen áll, a dobogótól hat pont a hátránya, ám az éllovastól is csak 9! Ám már csak hét játéknap van hátra így az is meglepetés lenne, ha a 3. helyet megcsípné a piros-fehér alakulat.
Otthon nagyon erős a bergeni brigád, idegenben viszont kissé gyámoltalan voltak Korcsmárék (2-2-7, 16-21-es gólaránnyal). 23 ütközetben 47 találatot jegyeztek Finne-ék, ezzel a legeredményesebb támadóalakzat a Branné.
A nemzetközi porondhoz tehát mindenképpen kupát kell nyernie a Brannak! Ez pedig óriási motivációt jelent!
Rune Skarsfjord alakulata jó formában várja az elődöntőt: az elmúlt hat fellépéséből csak egyet vesztett el, 4-1-1-es mérleget produkált augusztus közepe óta.
A két alakulat eddig egy tétmeccset vívott egymással, 2004-ben a kupában akadtak össze, akkor Bergenben 6-0-ra diadalmaskodott az élvonalbeli brigád.
Ha 6-0 nem is lesz a Bergen javára, de azért csak nyernek a vendégek. No és gólokkal is számolunk, ugyanis mindkét brigád hajlamos erőltetni a támadófocit, akár a védekezés kárára is… Tippünk tehát 2-es, és szerintünk mindkét háló egyszer legalább megzörren majd!

Olvasói sztorik