Úgy tűnik, a PSV fiatalja lehet Seedorf első igazolása
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A szombati, Vasas elleni felkészülési mérkőzésen összesen nyolc próbajátékos lépett pályára, hogy bizonyítsa, helye van a DVTK csapatában.
– A mai napon az volt a legfontosabb, hogy lássuk, mire képesek a próbajátékosok, akikről nem szabad elfelejteni, hogy szabadon igazolhatók – nyilatkozta a klub honlapján Tomiszlav Szivics vezetőedző. – Teljesen senki nem győzött meg, de lesznek olyanok, akik tovább maradnak, míg másoknak megköszönjük, hogy eljöttek Diósgyőrbe. Sajnálom, hogy a játékvezetők elrontották mindkét csapat felkészülési mérkőzését azzal, hogy adtak egy piros lapot, majd a Vasas vezetőinek kérésére sem engedték, hogy újabb játékost küldjünk pályára.
A szakmai stáb megköszönte Marko Milics, Milos Nenadovics, Ladislav Sosták és Stefan Miloszavljevics munkáját, ők biztosan nem lesznek a diósgyőri klub labdarúgói. Pim Bouwman játéka tetszett a vezetőedzőnek, de ő is hazautazik, azonban a tesztelése később folytatódhat.
Lazar Marjanovics, valamint a két fiatal, Bányász Nikola és Nikola Sztojanovics továbbra is Diósgyőrben készül, ők várhatóan pályára lépnek szerdán, a Balmazújváros elleni felkészülési mérkőzésen is.
A fehérváriak péntek este a helyszínen tekintették meg a Málaga–Valencia mérkőzést.
A Haladás egyik legtehetségesebb játékosát egy olasz élvonalbeli klub is kiszemelte magának.
Korábbi Bundesliga-védőt tesztelt a Ferencváros a Soroksár elleni edzőmeccsen (5-1). Frissítve
Ismét saját U21-csapatuk ellen játszottak edzőmeccset a tolnaiak, és ezúttal 3-0-ra győztek.
Egyre komolyabban érdeklődik a Juve két manchesteri játékos iránt
Az NB I-ben listavezető Debrecen 1-1-re végzett az élvonalbeli FC Botosani elleni edzőmérkőzésen.
Igazi futballdélelőtt volt a tatabányai Grosics Gyula Stadion műfüves pályáin szombaton.
Az NB I-ben újonc Mezőkövesd hazai pályán 6-0-ra nyert a harmadosztályú Cigánd elleni edzőmeccsen.
A tartalékos DVTK 1-1-et játszott a tizenegyest hibázó angyalföldiek elleni edzőmeccsen. Frissítve
A harmincéves tunéziai-német Sofian Chahed korábban a Bundesligában is játszott.
Cristiano Ronaldo hétfőn megkapta az Aranylabdát, azóta is boldogságban úszik és adakozókedve is megnőtt
A Debrecenben edzőtáborozó Rákóczi FC gól nélküli döntetlent játszott az NB III-as Létavértes ellen.
A tartalékosan szereplő KTE 3-0-ra kikapott a Dunaújváros otthonában rendezett edzőmeccsen.
A PMFC 5-1-re nyert a másodosztályban sereghajtó Kozármisleny elleni felkészülési mérkőzésen.
Dudás Ádám góllal tért vissza, de a Győr a rengeteg kihagyott ziccer miatt képtelen volt győzni.
Az egyre érdektelenebb esemény nem most hozott először meglepetés győztest.
A csütörtöki Getafe elleni mérkőzésen Neymar megsérült, de már jobban van
Több százan vettek részt a Ferencváros fiatalon elhunyt védőjének búcsúztatásán a szülővárosában.
Horváth Ferenc szerette volna leigazolni Tóth Bencét, de az edzőváltás után változott a helyzet.

