Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
Hétfő este 2008 után ismét Cristiano Ronaldo kapta meg az Aranylabdát. A portugál klasszis Lionel Messivel karöltve évek óta kiemelkedik a világ klubfutballjának legjobb játékosai közül, így borítékolható volt, hogy ha a zsinórban négyszer nyerő argentinnak csak egyszer is lesz egy „gyengébb” szezonja, akkor CR7 ismét befutó lehet.
A zürichi gála legnagyobb kérdése az volt, hogy Ronaldo, vagy Ribéry? Messivel idén kevesen számoltak, bár talán a győztesnél már csak az volt meglepőbb, hogy az argentin zseni odaért a második helyre, míg szegény Ribery csak a dobogó alsó fokáról szemlélhette, hogy ismét az a két játékos van elöl, akiket jószerivel már a fél világ megunt.
„Nagyon csalódott vagyok Ribéry miatt. Szóval akkor jövőre CR, Messi, egy évre rá Messi, CR, még egy évvel később CR, Messi lesz a sorrend? Ötven éven keresztül a pályán nyújtott eredményekért járt a díj, most pedig inkább a játékosok összteljesítményéért, és ez probléma” – mondta az UEFA elnöke, Michel Platini. Nyilatkozni lehet, meg kritizálni is, csak Platini azt felejtette ki a történetből, hogy az Aranylabda-díj azóta ilyen nevetséges, amióta a 2010-ben megreformálták, az ő hathatós segítségével.
Furcsa az emberi természet és az igények is. Amikor még a France Football Aranylabda-rendszere működött, akkor többnyire mindig az adott évben elért sikerek számítottak a legtöbbet, így sokszor előfordult, hogy nem a legjobb játékos kapta az elismerést, hanem a legsikeresebb.
Amióta a díjazást és a szavazókat is megreformálták, azóta mindig a világ legjobb játékosa (Messi vagy Roanldo) kapja az Aranylabdát, amihez egy szavunk sem lehetne, mert valóban ők a legjobbak, de a klubsikerek azóta teljesen eltörpültek, így a díjazás is egyre érdektelenebb. Lassan eljutunk arra a szintre, hogy az ember be sem kapcsolja majd a televíziót, mert úgyis a két játékos közül kerül ki a győztes.
Régebben az európai szövetség (UEFA) tagállamainak egy-egy szakújságírója szavazhatott a legjobbakra, 2007 után azonban 96-ra nőtt a zsűri tagjainak száma. 2010-ben a díjat összevonták a FIFA év játékosa díjjal, így már a nemzeti válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai is szavazhattak. Az új rendszer sokszor fejcsóválásra ad okot, mert olyan szavazatok is érkeznek, amelyek megmosolyogtatják az embert. Etiópia szövetségi kapitánya például a Xavi, Pirlo, Müller hármasra adott le szavazatot.
A Rangadó.hu legújabb összeállítása azokról a játékosokról szól, akik az Aranylabda-díj legnagyobb vesztesei voltak.
2012-ben Spanyolország megvédte Európa-bajnoki címét, nem mellesleg Xavi és Iniesta is a torna legjobbjai voltak. Iker Casillas még gólt sem kapott az egyenes kieséses szakaszban, így sokan biztosra vették, hogy spanyol győztese lehet a díjanak. Az első két helyre mégis Messi és Ronaldo került, Iniesta csak harmadik lett.
A 2010-es év hozta a FIFA Aranylabda legvitatottabb eredményét. Az idény elején Wesley Sneijder az Interbe szerződött, ahol bajnokságot, Olasz Kupát és a Bajnokok Ligáját is nyert, mellette nyáron a világbajnokság társ-gólkirálya lett, és ezüstérmet szerzett a holland válogatottal. Majdnem ugyanezt az eredménysort produkálta Arjen Robben is, aki az év játékosa lett a Bayern Münchenben, bajnokságot és Német Kupát is nyert, csak a BL-győzelem nem jött össze, mert Sneijder csapata legyőzte a bajorokat a döntőben. Persze, a spanyolokról sem feledkezhetünk meg, akik a 2008-as Európa-bajnoki győzelem után a világbajnokságot is megnyerték, így akár tőlük is lehetett volna győztes. A trófeák és a mutatott teljesítmény alapján Sneijder, Robben harcnak kellett volna lennie, mégis az a Messi kapta az elismerést, aki a világbajnokságon még csak gólt sem lőtt, és csapatával már a legjobb 16 között távoznia kellett. Ami még ennél is nevetségesebb, hogy a két holland még a dobogóra sem fért fel.
2006-ban is vitatott eredmény született, amikor a világbajnok olasz válogatottból Fabio Cannavaro kapta meg a díjat, míg a második helyen Buffon ért célba, őket a francia Henry követte. Abban az évben robbant ki Olaszországban a bundabotrány, ami után a Juventust a másodosztályba száműzték. Nem Cannavaro nagyságát vitatjuk, de a győzelme tipikusan annak a példája volt, amikor egy trófea sokkal többet nyomott a latban, mint az éves teljesítmény.
2003-ban Pavel Nedved kapta az Aranylabdát, egy olyan évben, amikor a hátán vitte a Juventust, és ennek köszönhetően a torinóiak BL-döntőt játszhattak a Milan ellen. A döntőn Nedved eltiltás miatt nem léphetett pályára, és a trófeát is a milánóiak nyerték, de Nedved mégis megkapta a díjat, holott Thierry Henry volt a világ legjobb játékosa, aki négyszer lett gólkirály pályafutása során, de trófeák hiányában sosem kapta meg az Aranylabdát. Mai mércével, a mostani szavazókkal neki is lehetne két-három kitüntetése, csak tíz éve még a trófeák számítottak.
2002-ben is elég vitatott eredmény született. A brazil Ronaldo kapta az Aranylabdát, miután a válogatottal megnyerte a világbajnokságot, a döntőben két gólt szerzett Németország ellen és a torna gólkirálya is lett. Az ő zsenialitását sem vitatjuk, de abban az idényben a brazil csatár a szezon nyolcvan százalékát kihagyta sérülés miatt, vagyis az éves teljesítményt honoráló díjat egy olyan ember kapta, aki mögött nem volt éves teljesítmény. Közben a szintén brazil Roberto Carlos bajnokságot, Bajnokok Ligáját és világbajnokságot is nyert, és egész évben a legmagasabb szinten játszott. És akkor Oliver Kahnt meg sem említettük, aki biztosan megkapja a díjat, ha nincs a vébédöntőben beszedett potyagólja.
1999-ben az FC Barcelona klasszisa, Rivaldo kapta meg az Aranylabdát, aki zseniálisan futballozott egész évben. Bajnokságot nyert a katalánokkal, a góllövőlistán második lett 24 találattal. Viszont David Beckham mindent megnyert a Manchester United csapatával: bajnokságot, FA Kupát és Bajnokok Ligáját. Mindenki biztosra vette a „Spice Boy” győzelmét, de csak a dobogó második fokára volt elég a teljesítménye.
Minden díjazásnak az a szépsége vagy a csúfsága, hogy témát ad, és lesznek emberek, akik nem értenek egyet a kitüntetettekkel. Tíz-húsz évvel ezelőtt a trófeák billentették egy-egy futballista felé a mérleg nyelvét, így előfordult, hogy olyan ember is kapott Aranylabdát, akinek a tudása alapján a közelébe sem kellett volna kerülnie. Az utóbbi években viszont szinte csak a tudás számít, és a megnyert trófeák mára már mit sem érnek. Talán akkor tudná az UEFA és a FIFA visszaállítani az Aranylabda presztízsét, ha megtalálná az egyensúlyt a trófeák és a teljesítmény között.
