Hírek

Merész hazaiak!

Egy angol és egy spanyol meccset néztünk ki magunknak...

Granada-Osasuna 1!

A középcsapatok küzdelméből a hazaiak keveredhetnek ki jobban!
A déli együttes az előkelő 9. helyről várja a folytatást, 23 pontjából azonban csak 9-et (3-0-7) gyűjtött be a Los Carmenes-ben. Lucas Alcaraz mester fiai a malagát, a Bilbaot és a Valladolidot intézték el saját pályájukon. A lilákat épp legutóbb: Recio vezetésével sima 4-0 lett a vége. Kellett is a siker, hiszen az ezt megelőző öt bajnokija közül négyet elveszítettek Pitiék.
A csíkosakat jó csapatnak tartjuk: Piti, Riki, Recio, Buonanotte, Brahimi, El-Arabi, Diego Mainz – hogy csak néhány nevet soroljunk fel a piros-fehér-kékek közül. Ráadásul a keret szinte teljesen rendben van, csak egy cserecsatár lábadozik sérülésből.
A Granada már búcsúzott a kupától, így pihenten várja a szombati ütközetet.
Az osasunának jót tett az edzőváltás, a klubnál időben eszméltek, és olybá tűnik, hogy Javi Gracia megtalálta a közös hangot a játékosokkal. A piros-kékek el is indultak felfelé a tabellán, már a 13. pozícióban tanyáznak, nevük mellett 21 pont szerepel. És most már idegenben sem szárnyaszegett a pamplonai alakulat – ezt bizonyítja, hogy már 10 egységet túráztak össze (3-1-6). Verték a Malagát, a Valladolidot és a Betist – ez utóbbit a múlt hétvégén. A La Ligában már négy meccse nem találtak legyőzőre, az idei két taláékozójukon pedig totális sikert arattak Acunáék. A kupából közben kipottyantak, igaz, a Real ellen nem is várhattunk mást.
A hiányzókról: a múlt vasárnap Sevillában Andres Fernandezt, az északiak első számú kapusát kiállították, így ő eltiltását tölti. Két egész jó támadó, Armenteros (15) és Omwu (12), valamint a középpályás Sisi (9) sérült – ők sem lehetnek a keretben.
Hosszú út vár a pamplonaiakra, akik ráadásul szerdán még kupáztak egyet a Real Madriddal. És különben sem nyerni járnak a Los Carmenesbe: eddig még nem nyert az Osasuna Granadában. Tavaly oda-vissza nyertek a csíkosak, és az első őszi fordulóban Pamplonában is Brahimiék diadalmaskodtak. Most is a hazaiakban látunk fantáziát, és abban reménykedünk, hogy a tartalékos vendégek ellen behúzzák a fontos három pontot. Tippünk 1-es!

Sunderland-Southampton x1!

A kiesés elől menekülő hazaiaknak élet-halál kérdése a pontszerzés. A vendégeknél távozott az elnök, a menedzser egyelőre nem akar hosszabbítani – eseménydús héten vannak túl a szentek…
Gus Poyet érkezése mindenképpen jót tett a fekete macskáknak. Bár közel sem rózsás a helyzet, annyit azért sikerült elérnie a trénernek, hogy továbbra is reális esélye maradt a csapatnak a bennmaradás kivívására. A gárda még mindig kieső helyen állomásozik, 17 pontjából csak 7-et (2-1-7) húzott be a Fény Stadionjában. A Newcastle és a Manchester City kapitulált Giaccheriniéknél, az iksz a Norwich ellen jött össze.
Viszont a csíkosak formájára nem lehet panasz: legutóbbi 9 tétmeccsük közül csak egyet veszítettek el – állnak még az FA Kupában, és a Ligakupa elődöntő első felvonásán is sikerült előnyt szerezniük a Manchester City ellenében. A bajnokságban legutóbb otthon az Aston Villa nyert nála, viszont a múlt héten Adam Johnson mesterhármasával mindhárom egységet elhozták a Fulhamtől (1-4).
A keretben friss sérült nincs, Westwood kapus lábadozik, de Vito Mannone egyelőre jól helyettesíti az ír hálóőrt. Cuellar, a belső védő még nem épült fel.
A várható keret: Mannone, Pickford, Bardsley, Brown, Celustka, Diakite, Dossena, O’Shea, Roberge, Ba, Cattermole, Colback, Gardner, Giaccherini, Johnson, Ki, Larsson, Mavrias, Altidore, Borini, Fletcher, Mandron, Moberg-Karlsson.
Eseménydús héten van túl a Southampton. Nicola Cortese klubelnök lemondott, és eleinte olyan pletykák láttak napvilágot, hogy a menedzser, az általa Britanniába csábított Pochettino is követheti. Ám az argentin szakember egyelőre marad, igaz, csak a szezon végéig. Egy biztos: köztudottan jó viszonyt ápolt egymással a klubelnök és a menedzser, Cortese távozása pedig mindenkit meglepett. Mennek is a találgatások, hogy vajon miért távozott az elöljáró…
A szentek pazar félszezonon vannak túl, nem is csoda, hogy kis túlzással a fél csapatot el akarják vinni a St. Mary-ből. Élénk érdeklődés mutatkozik Luke Shaw, Lovren, Schneiderlin és Jay Rodriguez iránt is – kérdés, hogy mennyire engedik szétkapni a piros-fehér-feketéket.
Lallanáék jelenleg a 9. helyen állnak 30 ponttal, mögöttük 7 egységre következik a 10. Hull. 8-6-7-es összmérlegük stabilitást sugall, 3-3-4-es vendégmutatójuk pedig arról árulkodik, hogy idegenben is bátran mennek előre Lamberték. November végétől gyengébb szériát futnak Jay Rodriguezék: ebben a periódusban mindössze 2-2-6-os sort hoztak össze – mellettük szól, hogy a múlt hétvégén nyerte (WBA 1-0).
Boruc kapus már felépült, Wanyama (14) viszont hiányzik majd a középpályáról. Callum Chambers (10) ugyancsak jó eséllyel hiányzik majd a középpályáról. Osvaldo még eltiltását tölti.
A várható keret: Boruc, K Davis, Gazzaniga, Clyne, Fonte, Fox, Hooiveld, Lovren, Martin, Shaw, Yoshida, Cork, S Davis, Guly, Isgrove, Lallana, Ramirez, Schneiderlin, Ward-Prowse, Barnard, Lambert, Rodriguez.
Az egymás elleni mérleg nagyon kiegyensúlyozott, ősszel fordított felállásban 1-1 lett a bajnoki, a Ligakupában viszont nyertek a fekete macskák a Fény Stadionjában. A tavalyi kiírásban Sunderlandben 1-1 volt a végeredmény…
Brownéknak muszáj lesz pontot, pontokat szerezni, és a Fulham elleni sikerből táplálkozhatnak. A szentek egyértelműen jobb kerettel rendelkeznek, ám a múlt heti események miatt szerintünk nem tudtak totálisan rákoncentrálni a mai mérkőzésre. Nálunk nagyon ikszes a történet, mellé téve egy hazai eséllyel. Tippünk tehát: 1x!

Olvasói sztorik