NB I

A labdarúgó NB I 18. fordulójában szombaton 14.30-kor Újpest FC – Diósgyőri VTK meccset rendeznek. A vendégeknek nagyon kellene a győzelem, de az elmúlt fordulók eredményei alapján a házigazdák a találkozó esélyesei. – Tudjuk azt, hogy az Újpest modern focit játszó csapat, képzett emberekkel, általában próbálnak dominálni a meccseken, de Felcsúton is megmutatkozott, hogy vannak hibapontjaik, amelyeket ki lehet használni. A két bajnoki közötti rövid idő ellenére is megpróbáltunk felkészülni, hogy jól menjen a játék – mondta Bekő Balázs, a DVTK csapatának vezetőedzője a www.boon.hu-nak. Bármilyen furcsán is hangzik: jókedvű vagyok, jól érzem magam a bőrömben, a játékosokba is ezt plántálom, és azt, hogy olyan teljesítményt nyújtottunk az elmúlt meccseken, amiből lehet meríteni, ami előremutató. Persze a gólok hiányoztak, ez egy dolog, ezzel nehéz mit kezdeni, de hiszek benne, hogy át tud fordulni a tendencia, és akár lehet ez a meccs az, amelyiken berúgjuk a helyzeteinket és nyerünk.
2015. 12. 04. 22:10
Bobál Dávid 2010-ben került a Magyar Futball Akadémiára. Az utánpótlás-válogatott védő 2014. május 31-én, Debrecenben győztes mérkőzésen (2-0) mutatkozott be az NB I-ben. Ezt követően az NB II-es Soproni VSE-hez került kölcsönbe, majd idén nyáron visszatért Kispestre, ahol szinte berobbant az élvonalba. Rövid időn belül a védelem stabil tagja lett. Az ősszel mindössze egyszer hiányzott a csapatból, akkor is sérülés miatt – az Újpest ellen orrcsonttörést szenvedett. A Paks ellen újra elfoglalta helyét a védelem tengelyében, balszerencséjére az utolsó percekben összefejelt ellenfelével és felrepedt a fejbőre. Dr. Szilas Ádám a meccs után hat öltéssel varrta össze a sebet. Dávid kemény fiú, másnap délelőtt edzésre jelentkezett, majd délután a klubházban 2018. június 30-ig szóló szerződést írt alá a Honvéddal – számolt be a klub honlapja. – Nagyon örülök, hogy aláírhattam az új szerződést, mert szeretem ezt a klubot, büszkén viselem a piros-fekete mezt. Több, mint öt éve vagyok Kispesten, itt lettem profi labdarúgó. Nagyon jó érzés, hogy a klub és a vezetőedző is hosszútávon számít rám.
2015. 12. 04. 14:59
Olvasói sztorik