A két csapat tavasszal találkozott legutóbb a Nagyerdei Stadionban, akkor a Videoton tíz éves negatív sorozatot megtörve győzni tudott, majd a forduló végén már a bajnoki címet ünnepelhette. Most ettől messze vannak a piros-kékek, de jó formában, igaz, egy szűk Üllői úti vereséggel a hátuk mögött érkeztek Debrecenbe.
A rangadó első helyzete a hazai csapat előtt adódott, Tisza verte meg a jobb oldalon Langot a 16-oson belül, már ő is ziccerben volt ezzel, de bepasszolta középre a labdát, Castillionnak viszont kicsit háta mögé jött a passz, így nem tudott a kapuba lőni.
Aktívabb, lendületesebb volt a Debrecen az első negyedórában, Tisza és Balogh a széleken többször lefutották emberüket, a Vidi inkább pontrúgásokból igyekezett veszélyeztetni. A 15. percben Castillion bombázott kapura 15 méterről, Danilovics bravúrral védett, a kipattanót Sidibe nem találta el jól fejjel. Hét perccel később Sidibe megint fejelt, most jól, de Danilovics kiütötte a léc alól a szöglet utáni fejest.
A 30. percben a semmiből jött egy Videoton-helyzet, Gyurcsó jobb oldali szögletét a visszafelé mozgó Feczesin kevéssel pörgette a kapu mellé. Egy percre rá egy tanítani való kontrából már nem hibázott a vendég: Feczesin tökéletesen indította saját térfeléről a kilépő Gyurcsót, aki rávezette a labdát a kapusra és jobbal, higgadtan a bal sarokba gurított (0-1).
A 40. percben, újabb jó fehérvári kontra jött, melynek végén Radosevic előbb Kovács, majd Gyurcsó lövését védte vetődve. A túloldalon Tisza kissé lecsúszó beadása majdnem megtréfálta Danilovicsot, a labda a felső lécről pattant le. A hajrában a DVSC-Teva többször is eljutott a vendég kapu közvetlen közelébe, de 1-2 méterről sem tudták begyötörni a labdát.
Kondás Elemér a szünetben Zsidayt küldte be Szakály helyett, a második félidő első lövése azonban a gólszerző Gyurcsó nevéhez fűződött, a rövid sarokra küldött labdájára leért Radosevic. Pár perccel később nem kellett védenie a kapusnak, mert az érkező Gyurcsó Suljic beadása után lyukat rúgott. És rögtön jött a harmadik Gyurcsó-lehetőség, a legnagyobb: a Radosevicről kijövő labdát az ötösről rúgta fölé a támadó. Megvolt tehát a sansza a vendégcsapatnak az előny megduplázására.
Ahogy az első játékrészben a Loki, a Vidi is megbűnhődött a kihagyott helyzetekért. A 62. percben szabadrúgáshoz jutott a Debrecen 17 méterre a kaputól. Korhut ballal, nagy erővel lőtte el a labdát a sorfal mellett, Danilovics pedig csak beleütni tudott, védeni nem (1-1). Közepes színvonalú, de legalább eseménydús volt a meccs, hiszen hét perc múlva már megint a bajnoki címvédőnél volt az előny! Feczesin egy erőszakos labdaszerzés után 20 méterre a kaputól Kovácsot hozta játékba, aki ballal megtolta, jobbal pedig, három védő között a bal sarokba lőtte a labdát (1-2).
A 71. percben a debreceni kapus bizonytalankodását Brkovics kompenzálta egy önfeláldozó szereléssel, Nego elől mentett az utolsó pillanatban. A hazaiak edzője az utolsó negyedóra előtt pályára küldte harmadik cserejátékosát is Szécsi személyében, Horváth Ferenc pedig Gyurcsót hívta le, Géresi érkezett. Az utolsó tíz perc Lázár lövésével kezdődött, a volt fehérvári hátvéd kísérletét Danilovics fogta. A DVSC-Teva a hajrában mindent egy lapra téve támadott, de sokáig csak lövésekig jutott. A 89. percben viszont Balogh egyenlíthetett volna, Danilovics hatalmas bravúrral óvta meg kapuját a góltól. Így végül a helyzeteivel jobban gazdálkodó Videoton a tavasz után ismét nyerni tudott Debrecenben – a fehérváriak történetük során először győztek kétszer egymás után a vidéki rivális otthonában.