NB I

Orvostól-orvosig jár a Haladás csatára

Ugrai Roland szervezetében gyulladás van, de hogy hol, azt még nem tudni.

Kapcsolódó cikkek

A Haladás csatára, Ugrai Roland szinte az egész őszi szezonban sérülésekkel bajlódott. Egy gyulladás lehet minden baj okozója.

A mostani idényben eddig csak hét bajnokin volt kezdő, négyszer csereként állt be, és egy gólt szerzett. Legutóbb múlt szombaton, az Újpest ellen csereként szállt be, szerdán viszont a Debrecen ellen a keretben sem volt. Nem véletlenül, hiszen a szervezetében gyulladás van. De hogy hol, azt még nem tudni.

– Sajnos elég sok sérülésem volt az elmúlt időben, a hasfalammal, lágyékommal, a szeméremcsontommal is kínlódtam, a múlt szombati, Újpest elleni meccs után pedig másnap alig bírtam lábra állni, úgy fájt hátul a combom – mondtaa klub honlapjána 23 éves Ugrai Roland. – Szinte az egész szezonom így ment el, hogy fájt valamim, márpedig ez nem állapot. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy egyik sem rúgásból vagy húzódásból ered, tehát nem sportsérülés, hanem mint kiderült, valamilyen gyulladás van a szervezetemben, ez okozza a problémáimat. Úgyhogy egy ideje góckutatásra járok, urológusnál már voltam, ott mindent rendben találtak, most majd vérvételre megyek. Eddig edzettem, csak hétfő óta nem tréningezek, hiszen mint említettem, orvostól-orvosig járok, hogy kiderüljön, mi a bajok forrása. Jövő héten ismét megpróbálkozok az edzéssel, az utolsó, Puskás Akadémia elleni meccsen szeretnék játszani.

Olvasói sztorik