NB I

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombaton este az NB II-es Ajka csapatát látta vendégül a Lombard FC Pápa együttese felkészülési mérkőzésen. Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a gyepen, amelynek során mindkét együttes előtt adódtak kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőségek. A stabil másodosztályú gárdának számító vendégek szervezetten játszottak, és a játékrész közepén Skriba közeli találatával meg is szerezték a vezetést. A fordulást követően magasabb sebességi fokozatba kapcsolt a Lombard, ekkor már egyértelműen Tóth Bálint legénysége irányította a játékot, az ajkaiak szinte át sem jöttek a hazaiak térfelére. A második félidő elején a pápaiak vezetőedzője sorcserét hajtott végre, így csereként Nagy Sándor, Mecsinovics, Németh Milán, Tóth Gábor, Szupics, Király, Arszics, Eszlátyi és Kenesei is pályára lépett. A mérkőzés hajrájához közeledve Schnellbach játékvezető büntetőt ítélt a fölényben és veszélyesen futballozó hazai együttes javára, azonban Kenesei a jobb kapufa mellé lőtte a tizenegyest. A 29-szeres magyar válogatott csatár pár perccel később megsérült, ráesett a jobb kezére és nem tudta folytatni a játékot. Szerencsére saját lábán hagyta el a játékteret, viszont a kézfejét az első információk szerint súlyos sérülés érte. A folytatásban parázs jeleneteknek is szemtanúja lehetett a Perutz Stadion közönsége, ennek eredményeképpen pedig Mecsinovicsot és Sowunmit cserével kiállította a játékvezető. A többség talán már elkönyvelte az Ajka egygólos sikerét, amikor néhány minutummal a lefújás előtt Király Botond tizenegyest harcolt ki csapatának. Az újabb büntetőt ezúttal Eszlátyi végezte el, aki magabiztosan a kapu közepébe bombázott a 86. percben. A hátralévő időben a Kenesei helyére visszaálló Orosz Márk egy távoli, megpattanó lövéssel még bevette az ajkai kaput, majd végül egy szép akció végén Eszlátyi kialakította a 3-1-es végeredményt a hosszabbításban.
2013. 07. 21. 14:30
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombat délután az NB II-es Siófokot fogadta hazai pályán az MTK együttese felkészülési mérkőzésen. A fővárosiak 3-1-es győzelmet arattak, de sajnos Dr. Horváth Zsolt sérülést szenvedett, így nem lehetett felhőtlen az MTK öröme. A kék-fehérek Pölöskei Zsolt révén szereztek vezetést, a középpályás labdavezetés után, 20 méterről lövésre szánta el magát, és a remek löket után a kapuban landolt a labda. Távoli gól volt a második is, Kanta József a tizenhatos sarkáról végezhetett el szabadrúgást, és a hosszú felső sarokba tekert. Egy védelmi hiba után Vólent szépített, majd nem sokkal később Kanta újabb gólt szerzett, Vass Patrik ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a büntetőt Kanta értékesítette - tudósít az MTK honlapja. A meccs negatív mozzanata Dr. Horváth Zsolt sérülése volt, egy összecsapásnál eltalálták a lábfejét, azonnal röntgenre vitték, ahol törést állapítottak meg. Egyelőre még nem tudni, mennyit kell kihagynia frissen igazolt játékosnak.
2013. 07. 21. 14:10
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombat este az NB II-es Gyirmót otthonába látogatott a szerdán BL-selejtezőn vereséget szenvedő Győri ETO együttese. A mérkőzésen a másodosztályú gárda szerzett vezetést, de 3-1-re végül a bajnoki aranyérmes csapat nyert. A 13. percben Magasföldi gyorsan végzett el a 16-os vonaláról egy szabadrúgást. A lövés a kapu jobb oldalába, félmagasan került (1-0). Aztán a 18. percben a bal összekötő helyén felfutó Varga Roland kapott labdát, majd a kaputól 14 méterre járt, amikor a kapuba lőtt (1-1.) - tudósít a gyirmotfc.hu. A 26. percben Dinjar adott be a bal oldalról magasan, majd az érkező Kamber a kapuba fejelt (1-2). A 86. minutumban Andrics beadására Koltai érkezett, aki 5 méterről jobb belsővel a bal alsóba helyezett, és kialakította a végeredményt (1-3).
2013. 07. 20. 21:40
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on Szombat este a másodosztályú Békéscsaba együttesét látta vendégül az NB I-ben szereplő Kecskemét felkészülési mérkőzésen. A hazaiak utolsó edzőmeccsüket játszották az OTP Bank Liga rajtja előtt, és 2-0-ás győzelemmel hangoltak a nyitányra. A mérkőzés elején egy ápolás okozott némi izgalmat, Karannak fel is nyílt fejbőre, így kötést kapott. Egy indítás után Balázs előtt adódhatott volna ziccer, ám a labda túl magasra pattant, így Scekics megszerezte azt. Ezúttal is már az ellenfél térfelén letámadott a KTE, ám a békéscsabaiak jól vészelték át ezt - tudósít a kecskemetite.hu. A 13. percben aztán Leo gondolt egy nagyot, 30 méterről célozta meg a jobb alsót. A labda kitűnően csapódott, Scekics pedig kicsit késve is ért le rá (1-0). A betömörülő csabai védelem ellen ez a fegyver továbbra is hatásos volt, noha Vukaszovics kísérletét már szögletre tolta a kapus. Közel jártak a hazaiak a második gólhoz, Leo kapáslövése után Rajczi lőtte a kipattanót lesről a kapuba, majd Balázs elöl az utolsó pillanatban mentett Calvin. Az erőszakos labdaszerzések továbbra is megvoltak, ám az utolsó megoldásokba hibák csúsztak még, Szavics centerezése is hajszállal volt hosszabb a kelleténél Balázsnak. Utóbbi egyébként nagyon élt, de a kapu előtt el volt átkozva. Egy Rajczi csúsztatás után egyedül vezethette a labdát, ám csúnyán fölé lőtt tiszta ziccerben. A Békéscsaba először a félidő hajrájában jutott el helyzetig, ám Mogyorósi kétszer is menteni tudott, de Németh is a helyén volt egy élesen középre lőtt beadásnál. Fordulás után rögtön helyzettel kezdett a Kecskemét, Bulajics ugratta ki Rajczit, aki ballal célozta meg a hosszút, ám Póser védett. A kipattanónál Vukaszovics ismételt, ám szabálytalanság miatt kifelé fújtak már. Rajczi előtt nem sokkal ezután adódott még egy lövőhelyzet, ám pont középre helyezett. Bekő Balázs az utolsó félórához érkezve, elkezdett cserélgetni, ám ezúttal nem kapott mindenki lehetőséget azonnal, folyamatosan szálltak be az újak. Pekár szabadrúgásból veszélyeztetett, labdája a középen helyezkedők, és a jobb kapufa mellett is elszállt azonban. Rajczi és Oussou is szépen játszott össze, a benini támadó azonban hiába tört be szépen, emelését kiütötte Póser. A játék képe annyiban változott, hogy a csabaiak kontrái sokkal pontosabbak lettek, többször tudtak felérni a kapuig, igaz ott elfogyott a tudományuk, főleg Pantovics szervezett jól. A 78. percben Oussou is a kapuba talált Csillag forintos passzából, ám les miatt ezt a találatot sem adták meg. A 84. percben aztán megint ők ketten játszottak össze, ezúttal befelé cselezgetett, majd ballal a rövid alsóba lőtt Oussu (2-0).
2013. 07. 20. 21:16
Olvasói sztorik