A Debreceni Vasutas Sport Club hétfőn jelentette be, hogy az örmény NOAH Group többségi tulajdonrészt vásárolt. A konzorcium több focicsapatot is megvett már, de meglehetősen kevés sikerrel. Ennek a birodalomnak lett része a DVSC.
A Ferencváros elnöke egy interjúban beszélt a focicsapat terveiről, a magyar utánpótlásról, egy lehetséges Slovan elleni BL-párharcról, valamint Marco Rossiról.
Évek után tért vissza az NB I-be, de egy edzői döntés miatt a második csapathoz küldték, így nem annyira meglepő, hogy végül nem hosszabbodott meg a szerződése.
A klub közleménye szerint senki nem nyújtott segítő kezet, erre reagált az önkormányzat. Elképzelhető, hogy a megye I-ben még lesz váci felnőtt labdarúgás.
A szaúdi al-Hilalhoz a hét elején igazolt át a 97-szeres francia válogatott csatár és csütörtök este egyből bebizonyította a szerződtetése helyességét.
Az ügylet pikantériája, hogy Mészáros Krisztofer, az egyéni összetettben olimpiai kilencedik, talajon Eb-ezüstérmes tornász úgy érkezik Budapestre, hogy marad Győrben.