Marjai János / 24.hu
Magyar foci sport

Kubatov Gábor: Nem értek egyet a politikai kampányokkal a futballpályákon

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke nyilatkozott a Mediaworks Hírcentrumának, több téma is felmerült, így a focicsapat is. Az FTC első embere elmondta, hogy szeretnék a tavaszt is megérni az európai kupaporondon, és még azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy ez a Bajnokok Ligájában is összejöhet. A kazah Tobol ellen kezdi a selejtezőt a Fradi, modern focit játszik a rivális Kubatov szerint, ráadásul sokat is kell utaznia a csapatnak, de ez igaz az ellenfélre, az Üllői úton ráadásul „pokol” fogadja majd a riválist a visszavágón – annyit elárult, hogy eddig 13 ezer jegy kelt el.

Ha továbbjutna a magyar bajnok, és hasonlóan tenne grúz ellenfelével szemben a Slovan Bratislava is, akkor összetalálkozna a két csapat. Kubatov Gábor azt mondta, kint volt a rossz emlékű pozsonyi meccsen 1992-ben, amikor kommandósok rontottak be a ferencvárosi szektorba és verni kezdték a magyar drukkereket, az FTC-elnökének az autóját törték össze alaposan.

„Aztán az Üllői úti visszavágón is a stadionban szurkoltam, ez volt az egyik legnagyobb meccsélményem. Azon a meccsen, amint a bíró a sípjába fújt, az egész stadion vigyázzállásban énekelte a Himnuszt, ahogyan még soha nem hallottam. A játékosok is vigyázzban álltak a pályán, fantasztikus jelenet volt.

Ott is megmutatkozott, hogy a labdarúgás és a sport általában az összetartozás erején túl békét is tud teremteni. Ezért sem értek egyet a politikai kampányokkal a futballpályákon.

A Slovan elleni párharc, ha létrejön, szintén a fair játékról fog szólni” – mondta a Fidesz-alelnök Kubatov.

Kapcsolódó
„Nem félünk a Fraditól” – a bajnokság fontosabb a riválisnak, mint a BL
Kazahsztánban már javában dübörög a bajnokság, a Ferencváros ellenfelének, a Tobolnak így megoszlik a figyelme.

Szóba került, hogy bár késznek érzik a focicsapat keretét, még javában tart az átigazolási szezon, az ő játékosaik is folyamatosan kapnak ajánlatokat. Ekkor felvetették neki, hogy állandó kritika a vezetőség felé, hogy hiányoznak a keretből a saját nevelésű játékosok, mire Kubatov azt felelte, egyre nehezebb magyar futballistával erősíteni, mert aki lendítene a Fradin, azt a klub nem tudja megszerezni, példaként hozta fel Szoboszlai Dominikot, valamint Willi Orbánt és Sallai Rolandot is. Szoboszlai például a Ferencváros éves költségvetésébe kerülne.

Kubatov Gábor szerint sok fiatal tehetség megy inkább külföldre és úgy érzi, a szülők nem bíznak abban, hogy a magyar utánpótlásrendszer kiváló játékost nevel gyermekükből. Pedig Kubatov szerint képes erre a magyar rendszer.

„Megteremtettük a gyerekeknek a szükséges infrastruktúrát. Nyitva áll a kapu, a fiataloknak csak be kell lépniük rajta. Ám ez csak átlagon felüli munkával és odafigyeléssel fog menni. Óriási lehetőség és motiváció is az új generációknak, hogy például ki kell szorítani az ukrán, a bosnyák vagy a mali válogatottat a Fradi kezdőcsapatából” – mondta Kubatov.

Végül dicsérte a válogatottat, mondván éveken keresztül látta azt a magyar csapatokon, hogy nem hiszik el, elég jók a győzelemhez, de Marco Rossi csapata hisz a sikerben. Kubatov szerint ez azért van, mert az olasz megértette a futball lényegét, ami az, hogy bármilyen szintre is jut el az ember, alázattal kell a munkához állni.

Tökéletesen érzi, hogy a határozottság és a nagyképűség között hol húzódik a határ

– mondta Rossiról.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.