
Elképesztő mérkőzésen jutott Bajnokok Ligája-döntőbe az Internazionale, miután hosszabbításban legyőzte a Barcelonát 4-3-ra. Ebben kulcsszerepe volt Yann Sommernek is, aki több hatalmas bravúrral járult hozzá, hogy élete első európai döntőjében is pályára léphessen. Bár korábban aligha emlegették volna a legjobbak között, a pályafutását és az elődöntős teljesítményét látva ott lenne a helye a legfelső polcon.

A lila-fehérek nem titkoltan azért váltottak edzőt, hogy támadóbb felfogásban lépjen pályára a csapat. Damir Krznar korábbi munkahelyeit látva jól sikerült ehhez edzőt választani, de rengeteg múlik majd azon, a horvát szakember milyen kerettel dolgozhat a következő évben. Megnéztük, az eddigi tapasztalatok alapján mire számíthat az Újpest.