Magyar foci

A Zalaegerszeg Angliából hozta haza a magyar Maldinit

afcwimbledon.co.uk
afcwimbledon.co.uk

A Zalaegerszeg NB I-es labdarúgócsapata bejelentette hivatalos honlapján, hogy szerződtette Csóka Dánielt.

A 22 éves hátvéd lényegében hazatér, ugyanis 2017-ben épp a ZTE-ből igazolt a Wolverhamptonhoz. Ezután 2019-ben a Dunaszerdahelyhez került kölcsönbe, de itt sem kapott tétmeccset az első csapatban. Így került 2020-ban az AFC Wimbledonhoz, amelyben apránként felépítette magát, 47 mérkőzésen lépett pályára – ebből 17 volt a mögöttünk hagyott szezonban.

Kapcsolódó
Óriásit mentett saját kapujánál a magyar Maldini
Az AFC Wimbledon legalábbis így nevezte Csóka Dánielt.

Csóka miatt januárban kapták fel a futball szerelmesei a fejüket, amikor egy Portsmouth elleni bajnokin nagy bravúrral mentett. A Wimbledon nagyon lelkesen úgy közölte erről a videót, hogy ő a magyar Maldini.

Ezek után némileg váratlan fordulat, hogy elengedi hátvédjét a Wimbledon, de a klub honlapja szerint Csóka szeretett volna hazatérni.

Ballábas hátvédünk világossá tette, hogy vissza szeretne térni hazájába, hogy közelebb lehessen a családjához

– írják a wimbledoniak.

Ezzel teljesen összecseng Dragóner Attila sportigazgató közleménye is:

„Az első gondolatunk, hogy örülünk annak, hogy Dani hazatért. Ő itt nőtt fel, és az egész család erősen kötődik a klubhoz. Mindenképp szerettünk volna igazolni egy ballábas belső védőt. Úgy gondoljuk, hogy Dani a karakterével, a fejjátékával, és a labdával való játékával nagyon hasznos tagja lesz a csapatunknak.”

Kapcsolódó

Csóka három évre szóló szerződést írt alá a zalaegerszegiekkel és a kilencedik nyári érzekő Gergely Botond, Christy Manzinga, Szendrei Norbert, Májer Milán, Huszti András, Klausz Milán, Boros Zsombor és Olekszandr Szafronov után.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik