A listavezető kék-fehérek kétfázisú edzésekkel készülnek a tavaszi folytatásra.
A Liverpool szurkoló tetoválása sérült az amputáció után.
Közös fotón a múlt és a jelen, vagyis Kádár Tamás és Koman Vladimir.
Pénteken délelőtt még pihen a csapat, szombaton viszont már két meccset is játszik. Fotók
Egész nap együtt van a nyíregyházi keret, a légiós csatár szerint ez összehozza a társaságot.
Hat hétig nem számíthat a dortmundi Grosskreutz.
A döntőben Ghána-Elefántcsontpart találkozó lesz.
Öt csapatunk Törökországban, egy pedig Horvátországban játszott felkészülési mérkőzést pénteken.
A Csákvár 2-0-ra győzött az osztrák Oberwart elleni felkészülési mérkőzésen, Szombathelyen.
A Standard magára talált, simán nyerhet az újonc ellen. A Bundesligában rangadót rendeznek…
Tóth Dániel háromszor volt eredményes a megyei első osztályú Körmend ellen.
A portugál szupersztár csütörtökön töltötte be a 30. életévét; volt mire visszaemlékeznie.
A két Roland, Vólent és Mursits virtuális focival kapcsolódik ki, amikor nincs edzés.
Szó sincs arról, hogy a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől eltiltották az edzőt.
A szerdai szabadnapot követően csütörtökön újra két tréning várt a zöld-fehérek játékosaira.
Azt javasolják, hogy az egyesületek közvetlenül a támogatókkal tartsák a kapcsolatot TAO-ügyben.
Új műfaj Szepesi György visszaemlékezéseivel, Buzánszky Jenő posztumusz előszavával.
Lovrencsics Balázs tizenegyesből volt eredményes, de gyorsan egyenlített a Hobro.
Sturridge, és Sterling érdekes módon ünnepeltek, Balotelli furcsán nézett rájuk. Videó
A DVTK edzője, Tomiszlav Szivics reméli, a középpályás mihamarabb eléri a megfelelő szintet.
Nem tudni, hogy miért fullad ki a mérkőzések második felére a Notts County magyar csatára.
A másodosztály élcsapata 3-1-re győzött Csank János együttese, a Vác FC ellen.