NB II

Hét gólt szerzett a Szolnok

Tóth Dániel háromszor volt eredményes a megyei első osztályú Körmend ellen.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A sárvári edzőtábor ideje alatt már második alkalommal lépett pályára az NB II-es Szolnok, amely kedden egy szlovák csapat ellen nyert. A celldömölki műfüves pályán a megyei első osztályban szereplő Körmend csapatát magabiztosan győzték le, Tóth Dániel ezúttal is háromszor volt eredményes.

– A mai mérkőzésen azok kaptak szerepet, akik kevesebbet játszottak. Az osztálykülönbség gyorsan kirajzolódott. Annak ellenére mondom ezt, hogy az ellenfélben több ügyes, gyors játékos is szerepelt. Sikerült sok helyzetet kialakítani, s a kapu előtt is voltak látványos, jó megoldásaink. Természetesen ennek így is kell lenni, hiszen a két csapat között két osztály különbség van. Több fiatal játékos is szerepet kapott, s a későbbiekben is próbálok nekik minél több lehetőséget adni – nyilatkozta a klub honlapján Kis Károly vezetőedző.

Felkészülési mérkőzés

Szolnoki MÁV FC – Körmendi FC 7-1 (5-1)

Celldömölk

Szolnok: Ladányi – Galambos, Mile, Tóth P. (Fritz, a szünetben), Balogh P. – Zvara, Mundi – Polák, Zsolnai, Pongárcz – Tóth D. Edző: Kis Károly

Gólszerzők: Tóth D. (3), Mundi, Zvara, Mile, Zsolnai, illetve Burka

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik