Törökország

Seydi a durva grúzokról, és debreceni kevés lehetőségről

Egész nap együtt van a nyíregyházi keret, a légiós csatár szerint ez összehozza a társaságot.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Csütörtökön délután lejátszotta második törökországi felkészülési mérkőzését a Nyíregyháza Spartacus, amely a grúz Dinamo Batumi együttesétől 2-1-es vereséget szenvedett. A nyírségiek gólszerzője a DVSC-től nemrégiben érkező, korábban Diósgyőrben is futballozó L’Imam Seydi volt, a 29 éves szenegáli csatár a találkozó után a Rangadó.hu helyszíni tudósítójának értékelte az összecsapást.

– Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, a grúzok keményen, néha már durván játszottak. Szerencsénk sem volt, és a végén talán egy tizenegyest sem adtak meg nekünk – kezdte L’Imam Seydi.

– Sok elmozgást csinált, rengeteget futott és végigjátszotta a találkozót. Elfáradt a végére?
– Igen. Nagyon régen játszottam utoljára kilencven percet. Ma a csapat sem volt annyira friss, de a felkészülés közben ez teljesen természetes. Keményen dolgozunk minden egyes nap, és remélhetőleg a lehető legjobb állapotba kerülünk a bajnokság kezdetére.

– Nemrégiben csatlakozott a kerethez, jól halad a beilleszkedéssel?
– Remekül érzem magam, mindenki nagyon kedves, és rengeteget ugratjuk egymást a srácokkal. Nagyon egy hullámhosszon vannak a játékosok, kiváló a hangulat, és bízunk benne, hogy ez jó eredményekkel fog párosulni. Itt Törökországban az egész napot együtt töltjük, és ez kiválóan összekovácsolja a csapatot.

– A DVSC-nél mindössze félszezont húzott le. Miért váltott ilyen gyorsan?
– Nem játszottam annyit, amennyi számomra elég lett volna, ezért döntöttem úgy, hogy távozom Debrecenből.

– Miért pont a Nyíregyházát választotta?
– Volt egy másik ajánlatom is a Dukla Praha csapatától, de a Debrecen és a cseh klub nem tudott megegyezni. Utána hallottam, hogy a Szpari mindenképp akar engem, ezért igent mondtam.

– Mit vár a tavasztól?
– Azt, hogy bennmaradjunk az első osztályban, illetve hogy minél többet játszhassak, és gólokkal segítsem a csapatom.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik