Hírek

Sima belga hazai, német gólváltás…

A Standard magára talált, simán nyerhet az újonc ellen. A Bundesligában rangadót rendeznek...

Standard Liege-Mouscron +2,5! (0-1) 1!

A házigazda egyre jobb formát mutat, nem úgy az újonc, amely méky gödörbe került. Sima 1-es lesz ebből, gólokkal megfűszerezve!
A Standard 24 fordulót követően 40 pontjával az 5. pozíciót foglalja el a belga élvonalban. A piros-fehérek igencsak szeszélyesen teljesítettek december közepéig, amikor is rendezték soraikat. Azóta 5 bajnokin 13 egység, verték például a Gentet és az Anderlechtet is. A Stade Maurice Dufrasne-ban eddig igencsak rosszul tolták De Camargoék, mérlegük az ötven százalékosat sem érte le: 4-2-5-es a vonatkozó statisztikájuk, mellettük szól viszont, hogy a két legutóbbi fellépésüket nullára nyerték Biáék.
Van Damme-ék támadójátékával nincsen különösebb probléma, hiszen már 40 találatot jegyeznek. Viszont a védelem is hasonlóan gólképes, már 35-ször kapituláltak.
A téli átigazolási szezonban elveszítettek egy stabil középpályást, az ötgólos M’Poku a Cagliarihoz szerződött. Friss sérült nincs a keretben, így várhatóan a Liers-i győztes alakulat fut ki a gyepre.
Az újonc nem kezdett rosszul, ám november vége óta nem találja korűbbi formáját. Nyolc bajnokin mindössze egy siker a hét zakó mellett – igaz, épp a bajnok Anderlechtet fektették két vállra. December végén fogyott el a klubvezetés türelme, kirúgták a korábbi trénert, és Fernando Da Cruzt ültették le a padra. Az eredmények viszont az új szakvezetővel sem jönnek – újabb három sitt került a brigád neve mellé.
Jelenleg a 13. helyen állnak 23 ponttal, egy egység az előnyük az osztályozós helyen álló Beverennel szemben. A kékek vendégségben felettébb tisztelettudóak: 1-3-7 (9-18), utolsó négy túrájukat bebukták.
Házi gólkirályuk, a 12 gólos Abdoulay Diaby a télen Lille-be szerződött, pótlását egyelőre nem sikerült megoldani. Egy középpályás és egy csatár felépült sérüléséből, ők már pályára léptek a múlt héten. A keretben már csak egy-két peremember sérült.
Augusztus közepén, fordított felállásban 5-2-re győzött az akkor még lendületben lévő újonc. Ma viszont nem hiszünk a Mouscronnak, szerintünk a jó passzban lévő Standard Liege gólgazdag meccsen, várhatóan hendisen veri el a vendégeket. Tippünk tehát +2,5 és hendis H!

Schalke-Borussia Mönchengladbach Mindkét fél betalál: IGEN!

A BL-selejtezőről is dönthet a mai rangadó: a gólváltás tűnik a legjobb választásnak a ma esti ütközeten…
Jól kezdte a tavaszi szezont Di Matteo mester alakulata. A kékek előbb a Veltins Arénában verték a Hannovert, majd pontot hoztak a Bayerntől. Höwedesék jelenleg 31 egységükkel a 6. helyről várják a folytatást, ám egy sikerrel akár a dobogón is találhatják magukat. Hazai mérlegük 6-3-1, tehát saját közönsége előtt masszívan teljesítenek Boatengék – egyedül a Köln tudott nála nyerni. A társaság a BL-ben is továbbjutott, igaz, a Real minden bizonnyal a végállomást jelenti majd Samék számára.
A szeszélyes őszi szereplésben nagymértékben közrejátszott, hogy Keller, majd utódja, Di Matteo sem tudta pályára küldeni szinte kétszer ugyanabban az összeállításban alakulatát. Rengeteg sérülés és eltiltás nehezítette a szakmai stáb munkáját. Ezúttal sem rózsás a helyzet, hiszen féltucat hiányzója lesz megint a királykékeknek. Hutelaar eltiltását ugyan mérsékelte a szövetség, de a holland center még csak a lelátóról tekintheti meg a találkozót. Az őszt végig védő Fahrmann kapus sérült, a bajorok ellen Giefert is le kellett cserélni, így ezúttal Wellenreuther kaphat szerepet. De sérült Kolasinac (bekk), Hoger, Draxler, Goretzka, Farfan (középpályások) és Obasi (támadó). Azért ez tekintélyes névsor…
A Mönchengladbachnál sokkal rózsásabb a helyzet, a zöldek szárnyalnak, már a 3. helyen tanyáznak, 33 pontjuk van. Idegenben azért nem ennyire veszélyesek Lucien Favre fiai (3-3-3, 8-6). A formájuk viszont szenzációs! A tavaszt két sikerrel kezdték, és még csak gólt sem kapott Sommer kapus. Előbb a sváboknál, majd otthon a Freiburg ellen győzött minimális különbséggel a társaság.
A keretben Hahn a középpályáról sérülés miatt marad ki, Traore pedig a napokban tért vissza az Afrika Kupáról. Ha minden igaz, a padon már ott lesz a szélső. Xhaka begyűjtötte ötödik sárgáját, így ő eltiltását tölti majd.
A Gladbachra idegenben a zárt védekezés jellemző, ezt támasztja alá az a tény is, hogy kilenc túráján mindössze hat gólt kapott. A Schalke viszont a Veltins Arénában eddig csak egyszer maradt gólképtelen! Azt gondoljuk, hogy a találkozón könnyen jöhet a gólváltás! Mi erre fogadunk!

Olvasói sztorik