A manchesteriek 53 millió fontot szánnak Kevin De Bruyne, és Roberto Firmino játékjogára.
Batik Bence elmondta, hogy a Fradi a DVSC hosszú labdáinak semlegesítésére készül.
A Videoton vezetői nem tettek lépéseket Sándor György szerződésének meghosszabbításáért.
A Manchester City, és az AS Roma is leigazolná az Augsburg balhátvédjét, Abdul Babát.
A fiatal védő jól érzi magát Pakson, és tetszik neki a klub elképzelése a magyar játékosokról.
A vörös ördögök készek 30 millió eurót fizetni a Lyonnak Lacazette játékjogáért.
A spanyol tréner szombat este szóbeli megállapodást kötött a Manchester City vezetőségével.
Az FTC szakmai stábjának különösen oda kell figyelnie az edzésterhelésre a bajnoki hajrában.
Vasárnapi légiós-körképünkben a külföldön játszó magyarok teljesítményét összegeztük.
A megszűnés szélén álló ETO FC 3-2-re győzött a kiesés szélén álló Haladás ellen.
A PMFC a remekül játszó Pauljevics vezérletével 2-0-ra győzött a Lombard Pápa vendégeként.
A Gyirmót pénteki sikere után a Vasas és a Békéscsaba is győzött az NB II 27. fordulójában.
A házigazda kispestiek 2-0-ra győztek, ezzel első sikerüket aratták a Kecskemét ellen.
Éric Abidal elmondta, a brazil hátvéd nem viccelt, valóban felajánlotta a máját, hogy segítsen.
A három magyart foglalkoztató Lech Poznan a lengyel élvonal tabellájának élére állt.
Az októberi 3-3 után ezúttal 0-0-t játszott egymás ellen a Dunaújváros és a Diósgyőr.
A portugál 7 millió eurót adományozott a nepáli földrengés károsultjainak megsegítésére.
A Schalke labdarúgócsapata nyáron mindenképpen meg akarja erősíteni a középpályáját.
A Honvéd még soha nem győzte le bajnoki meccsen a KTE-t, de most nagyon fontos lenne a siker.
A vörösök 41 millió eurót kínálnak a belga csatárért.
Borkai Zsolt, a város polgármestere szerint még az NB III-as indulás sem biztos.
A Diósgyőr játékosa a kilencvenedik percben szerzett győztes gólt a Pápa ellen.