NB I

A Puskás Akadémia FC az OTP Bank Liga 16. fordulójában a sereghajtó Békéscsaba otthonába látogat. A szombaton 15.30-kor kezdődő találkozón óriási küzdelem várható a három pontért, hiszen mindkét csapat szeretne eltávolodni a kieső zóna közeléből. Az élvonalban egyetlenegy alkalommal, augusztus 15-én találkozott egymással a két együttes, ekkor a Pancho Arénában 2-1-re nyertek a csabaiak - írja a puskasakademia.hu Robert Jarni vezetőedző a csapat csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, Fiola Attila sérülés miatt nem léphet pályára a fontos találkozón. - Nagyon hosszú volt a válogatott szünet, küzdöttünk sérülésekkel, voltak nehézségeink. Akikkel tudtunk, becsülettel készültünk a folytatásra. Az előre eltervezett munkát elvégeztük teljes egészében. Lesznek hiányzóink a Békéscsaba ellen, például Fiola Attilával sem számolhatunk, aki combizom sérüléssel tért vissza a válogatottól. Megfelelő mennyiségű és minőségű játékos áll a rendelkezésünkre ahhoz, hogy sikerrel vegyük az előttünk álló öt mérkőzést a téli szünetig. Mindent megteszünk azért, hogy eredményesek legyünk és a helyünkre kerüljünk a tabellán a pihenőig - mondta Robert Jarni.
2015. 11. 20. 10:49
Szerda délután az Aqvital FC Csákvár 4-3-ra győzte le a Ferencvárost a Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágóján. A másodosztályú együttes nagy bravúrt hajtott végre: idén először nyert magyar csapat a Fradi ellen, igaz a zöld-fehérek továbbjutását ez sem befolyásolta, 7-5-ös összesítéssel léptek a legjobb nyolc közé.
2015. 11. 18. 21:10
Az U21-es válogatottól visszaérkezőkkel – Nagy Gergellyel, Vida Mátéval, Berecz Zsomborral és Hangya Szilveszterrel – szerdán találkozott a Vasas szakmai stábja. A válogatottat Izraelben sújtó gyomorfertőzés már nem hátráltatja a játékosokat a munkában – számolt be a klub honlapja. Érzékeny veszteség lehet viszont Mohamed Remili hiánya, aki vírusos gyomorrontással küzd, ami miatt a keddi és szerdai gyakorlásokat is ki kellett hagynia. Várhatóan játékára nem számíthat a csapat szombaton, a Videoton elleni bajnokin. Milos Adamovics térdében az előzetes diagnózis szerint csonthártyagyulladás van, így az ő játéka is kérdéses, míg Vojo Ubiparip hetek óta szenved vádli fájdalommal, így ő sincs százszázalékos állapotban. Ráadásul a szerda délelőtti edzésen, az egymás elleni játék közben Hangya összerúgott egy játékostársával, emiatt pedig le kellett bicegnie a pályáról.
2015. 11. 18. 17:52
Kedden délután a budapesti Mindenkor Segítő Szűz Mária plébániatemplomban emlékező szentmisét tartanak Puskás Ferenc, az Aranycsapat legendás labdarúgója halálának kilencedik évfordulója alkalmából. A puskas.com tájékoztatása szerint a kőbányai „lengyel templomban” (X. kerület, Óhegy utca 11.) Puskás augusztusban elhunyt özvegyére, Hunyadvári Erzsébetre is emlékeznek. Az idei szentmisét a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány és a lengyel Górski Alapítvány közös rendezésében tartják, kedden 17 órától. A misét Krzysztof Grzelak atya celebrálja. A megemlékezésen részt vesz többek mellett Michal Listkiewicz, a Lengyel Labdarúgó Szövetség korábbi elnöke, FIFA-játékvezető, Janusz Jesionek, volt lengyel nagykövet, Dariusz Górski, a korábbi legendás lengyel szövetségi kapitány, Kazimierz Górski fia, és Tomasz Jagodzinski, a lengyel sportmúzeum igazgatója.
2015. 11. 16. 16:14
A gyász árnyékában rendezik vasárnap a Magyarország–Norvégia Európa-bajnoki pótselejtezőt. A franciaországi terrorcselekmények mellett korábbi klasszisainkra emlékeztek klubjaik szombat este. Mint arról beszámoltunk, nem sokkal a csütörtöki első mérkőzés előtt hunyt el a válogatott korábbi kapusa, a 32 éves Fülöp Márton, a Paksi FC legendás edzője, a 87 éves Kródi József, valamint az Aranycsapat legendája, a 84 éves Várhidi Pál. Fülöp Mártont az MTK, Várhidi Pált pedig az Újpest búcsúztatta – a klubok honlapjai képgalériát is közöltek a gyertyagyújtásról.
2015. 11. 14. 21:32
Ahogy azt a Dehir.hu írta, a debreceni önkormányzat részvétét nyilvánította a péntek este, Párizs több pontján történt terrortámadás halálos áldozatai iránt. Az önkormányzat közölte, felvonták a fekete lobogót a Régi Városháza épületének tetején. Nem csak a városházán csatlakoztak azokhoz, akik elítélték a francia fővárosban történt erőszakos, több mint 150 ember életét követelő terrorcselekményt. A Nagyerdei Stadion kivilágítása is megemlékezett a párizsi támadás áldozatairól. A létesítményre szombaton a francia zászló nemzeti színeit vetítették ki, valamint ez a trikolor a magyar lobogó piros-fehér-zöld színével váltakozott perceken át. Így akarta az üzemeltető hangsúlyozni, szolidárisak a francia néppel és osztoznak a gyászban, a mély megrendülésben.
2015. 11. 14. 20:13
A Debreceni VSC-TEVA felkészülési mérkőzést vívott a másodosztályban szereplő Balmazújváros ellen a Debreceni Labdarúgó Akadémián szombat kora délután – számolt be a DVSC honlapja. A Loki végig irányította a játékot, több lehetőséget is kidolgozott, amelyből kettőt az első félidőben gólra is váltott. Először Bódi Ádám zörgette meg a hálót, a Kulcsár Tamástól kapott labdát lőtte a kapuba (1-0), majd Szatmári indította Kulcsárt, aki középre adott, Szakály Péter pedig 15 méterről talált a hálóba (2-0). Egyszer a vendégek előtt is adódott helyzet, de a lécet találták el. A második félidőben pályára lépett a két év után Debrecenbe visszatérő Adamo Coulibaly is. A folytatásban tovább növelte előnyét a hazai együttes, amikor a vendégek szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Horváth Zsolt értékesítette (3-0). A Loki mezőnyfölénye megmaradt, de szépíteni tudott a Balmazújváros Kónya Márk révén (3-1). A debreceniek ezután is támadtak, helyzeteket dolgoztak ki. A végeredményt Castillion állította be, aki közelről lőtte a hálóba az alapvonal közeléből kapott labdát (4-1).
2015. 11. 14. 15:23
Felkészülési mérkőzésen 4-1-re győzött az élvonalbeli Vasas a harmadosztályú Cegléd ellen az Illovszky-stadionban megrendezett találkozón, szombat délelőtt. A héten esedékes mátraházi edzőtábor után játszotta újabb edzőmeccsét az angyalföldi együttes: az osztálykülönbség az eredményben is tükröződött, Remiliék háromgólos különbséggel győztek – számolt be a Vasas honlapja. Felkészülési mérkőzés Vasas FC – Ceglédi VSE 4-1 (2-1) Illovszky-stadion Vasas gólszerzők: Remili (2), Grúz, Ubiparip
2015. 11. 14. 13:06
A Diósgyőr vendége volt a másodosztályú Mezőkövesd pénteken délután. A válogatott szünetben rendezett felkészülési mérkőzés első félidejének utolsó perceiben szerezte meg a vezetést a hazai együttes Kitl Miklós révén. A második játékrészben aztán Bacsa Patrik és Georges Griffiths is betalált, ezzel biztosította be győzelmét a DVTK – derül ki a Mezőkövesd honlapjának beszámolójából.
2015. 11. 13. 16:06
Az Újpest pénteken kora délután a Dunaújváros otthonában játszott edzőmeccset. A találkozó gyászszünettel indult: a csütörtökön elhunyt Fülöp Mártonra és Várhidi Pálra emlékeztek a felek – számolt be a lila-fehérek honlapja. A negyvenedik percig kellett várni az első gólra: Magasföldi József szerzett labdát, majd Kovács mellett a hálóba helyezett (1-0). Még az első félidőben egyenlített az élvonalbeli együttes: Mohl Dávid egy szabadrúgás utáni kavarodásban talált a kapuba (1-1). A második félidő elején is mezőnyben folyt a játék, jó 25 percnek kellett eltelnie a következő gólig. A hetvenedik percben Diagnét buktatták a tizenhatoson belül, a büntetőt a sértett értékesítette (1-2). A 88. percben Kálnoki-Kis kezezett utolsó emberként: piros lap! A szabadrúgásból Magasföldi szerezte meg saját és csapata második gólját – a vége 2-2 lett.
2015. 11. 13. 15:20
Az első félidőben óriási fölényben futballozott a Haladás: a nyolcadik percben Németh Márió ugratta ki középen Gaál Bálintot, aki 12 méterről a kapus alatt a hálóba helyezett (0-1). Támadásban maradtak a szombathelyiek, ám a jobbnál jobb helyzeteket is elpuskázták. A 39. percben Gaál bal oldali beadását Martinez 16 méterről a jobb felső sarokba bombázta (0-2). A szünet után a sorozatos cserék miatt kissé visszaesett a Haladás játéka, a hazaiak is vezettek néhány veszélyesebb támadást – ekkor már Gyurjánnak is akadt dolga. A 78. percben Batizi-Pócsi szépített (1-2). A hátralévő időben jobbára a két tizenhatos között folyt a játék – számolt be a Haladás hivatalos honlapja. Az első félidő egyértelműen a vendégeké volt, a második kiegyenlítettebb játékot hozott. – Az elmúlt két hétben remekül dolgoztak a játékosok, ez a munka visszaköszönt az edzőmeccsen is. Szép támadásokat vezettünk, gyönyörű gólokat szereztünk. A második félidő miatt viszont maradt bennem egy pici hiányérzet. Örömteli, hogy Leandro Martinez 90 percet a pályán töltött, és gólt is szerzett. Halmosi Péter pedig a holtidőben is remekül dolgozott, a mai meccsen is alig lehetett lekönyörögni a pályáról. Hasznos volt az edzőmeccs, jól szolgálta a felkészülésünket a jövő heti két tétmeccsre – értékelt Mészöly Géza.
2015. 11. 13. 14:46
Olvasói sztorik