NB I

Elmeszelték a Fradi edzőjét

Egy meccset ki kell hagynia a brazilnak.

Az MLSZ fegyelmi bizottsága november 17-i ülésén az alábbi határozatokat hozta:

NB III

Varga Krisztián (Cigánd), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megütötte ellenfelét 4, Nagy Norbert (Komló), mert amikor a labda számára nem volt megjátszható közelségben megütötte ellenfelét, majd a játékvezető személyére sértő kifejezést használt 6, Szántó Mihály Sándor (Békéscsaba) 1, Keglovics Bence (Újpest), mert két sárga lap miatt kiállították, majd ezt követően a játékvezető elé köpött a földre 2, Tóth Márton (Dabas), mint visszaeső 2, Fadgyas Tamás (MTK) 1, Géresi Krisztián (Videoton FC) 1, Kocsis Tamás (Sárvár) 1, Jasarevics Mahir (Mosonmagyaróvár), mert ellenfelét leköpte 3 soron következő felnőtt bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Buzás Attila vezetőedző (Bölcske) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB III-as bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Bognár Gyula rendező (Csorna), mert a játékvezetőt megfenyegette és elállta az utat a játékvezetők öltözőbe vonulásánál, minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2015. november 10. napjától kezdődően 1 évre szóló eltiltást kapott.

Szabó Tibor rendező (Nyírbátor) mert a játékvezető működését kritizálta és fenyegetőleg lépett fel a játékvezetőkkel szemben minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 2015. november 17. napjától kezdődően 2 hónapra szóló eltiltást kapott.

A Nyíregyháza–Kazincbarcika mérkőzéssel kapcsolatban a Nyíregyházát, mint visszaesőt rendezési hiányosságokért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatárét, valamint szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért 100 ezer forint, a Kazincbarcikát, mint visszaesőt szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért 50 ezer forint pénzbüntetés megfizetésére köteleziték.

Teremlabdarúgás

Silva Matos Felipe vezetőedző (FTC) a mérkőzéssel kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől 1 soron következő NB II-es férfi futsal bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik