NB I

MK: nem nyert, de továbbjutott a Videoton

Vereséggel ment tovább a Fradi a kupában; nyolc között az Újpest, a Debrecen, a Kozármisleny, a Tiszaújváros és a Nyíregyháza.

Kapcsolódó cikkek

Kedden a Békéscsaba MTK elleni sikerével kezdődött a Magyar Kupa-nyolcaddöntő visszavágója. Az Előre lett az első csapat a 2015–2016-os kiírás legjobb nyolc együttese között, szerdán azonban már a teljes mezőny kialakult: hét visszavágót rendeztek a délután és este folyamán.

A Budapest Honvéd a harmadosztályú Kozármisleny vendége volt. A visszavágónak 2-1-es hátrányban vágott neki az élvonalbeli csapat, s nem volt jó előjel az sem, hogy a mislenyiek az előző két körben a Diósgyőrt és a Puskás Akadémiát is búcsúztatták a sorozattól.

Bár a magasabban jegyzett együttes kezdte fölényben a meccset, Wittrédi Dávid némi meglepetésre a hazaiaknak szerzett vezetést a 19. percben. A folytatásban mindkét fél előtt adódott lehetőség, a Honvéd próbálta ledolgozni hátrányát, míg a Kozármisleny egy újabb góllal el is dönthette volna a párharcot. Jött is a hazai találat a 67. percben: bizonytalankodott a vendég védelem, középre került a labda, amely teljesen üresen találta Beke Pétert, és bár Baráth utolérte, a védőt egy csellel becsapta, és a jobb alsó sarokba lőtt (2-0) – számolt be a Honvéd honlapja.

A hajrában Vasziljevics révén még szépítettek a vendégek, de a Kozármisleny így is 4-2-vel múlta felül NB I-es ellenfelét.

A másik két délben kezdődő találkozón nem született meglepetés: a szintén harmadosztályú Nyíregyháza a hazai 4-1-es sikerét követően 0-0-t játszott Sopronban, míg a harmadik NB III-as csapat a legjobb nyolc között a Tiszaújváros lesz, mely idegenben is legyőzte (1-0) a megyeegyes Inter CDF-et.

A Debrecen az idegenbeli 0-0 után már az első félidőben dűlőre vitte a párharcot a másodosztályú Szeged ellen. A DVSC a 28. percben a kapuja elől menteni igyekvő Farkas Márk öngóljával szerzett vezetést, majd az előnyt Szécsi Márk duplázta meg a 44. percben (2-0). A második félidőben Adamo Coulibalyt is pályára küldte Kondás Elemér: a csatár élt a lehetőséggel, és a 84. percben gólpasszt adott Horváth Zsoltnak (3-0).

A Ferencváros a 4-1-es hazai győzelem után idegenben lépett pályára a Csákvár ellen. A Fradi nem teljesen tartalékos felállásban várta a meccset: többek között Leandro, Pintér Ádám és Böde Dániel is a kezdőben kapott helyet. Utóbbi játékos nyitotta a gólok sorát: a nyolcadik percben Leandro ívelését bólintotta a kapuba (0-1). A 38. percben egyenlített a Csákvár, Molnár Tibor fejese kötött ki a hálóban, azonban Pintér Ádám 17 méteres lövésével a Fradi mehetett előnnyel a szünetre (1-2) – derül ki a Fradi-honlap tudósításából.

A második játékrészt Radó nyitotta góllal, de les miatt nem ért a találat. Az 54. percben azonban újabb érvényes góllal köszönt be a Fradi: Böde passzából Hajnal Tamás volt eredményes (1-3). A fordulásból Nyilasi Bálint szépített (2-3), és két percre rá már egyenlítettek is a hazaiak: Domján Attila lőtt 18 méterről a bal felsőbe (3-3). A mérkőzés a 82. percben dőlt el: Nyilasi második gólját szerezte, így a Csákvár 4-3-ra legyőzte a fővárosiakat – összesítésben viszont a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak 7-5-re.

Legutóbb magyar csapat tétmeccsen 2015 májusában győzte le a Ferencvárost: akkor a Honvéd a Ligakupa-elődöntő visszavágóján nyert 1-0-ra.

Az Újpest az első körben Zalaegerszegen szerzett 5-0-s előnyt, ennek köszönhetően Nebojsa Vignjevics vezetőedző a visszavágón nem a legerősebb felállásban küldte pályára csapatát. A találkozó 1-1-re végződött: Balogh Balázs a 65. percben egy tizenegyest váltott gólra, míg a vendégektől Szakály Attila volt eredményes a 79. percben. A mérkőzés második félidejének vendége nagy tapsot kapott: az Újpest korábbi játékosa, a leukémiával küzdő Lázár Bence végezte el a kezdőrúgást.

A nyolcaddöntő utolsó visszavágóján a Szombathelyen 1-0-s előnyt szerző Videoton a Haladást fogadta. Az első félidő gól nélkül telt el, Videoton-fölénnyel, míg a második játékrész már gólt is hozott: az 58. percben Feczesin Róbert vette be a vendégkaput egy védelmi megingást követően (1-0). Nem sokáig örülhetett a vezetésnek a publikum: három perccel később Ugrai Roland egyedül vehette le a labdát az ötös vonalában egy szabadrúgás után, és a hálóba lőtt (1-1). A folytatásban inkább a Videotonnak volt több helyzete, gól azonban nem született: a Vidi 2-1-es összesítéssel jutott tovább.


Magyar Kupa, nyolcaddöntő, visszavágó

HR-Rent Kozármisleny – Bp. Honvéd 2-1 (1-0)

Kozármisleny, játékvezető: Pintér Cs.

Kozármisleny: Molnár P. – Kiss M., Fellai, Lantos, Kocsis – Kovács T., Nagy E. – Beke (Fenyvesi, 79.), Kirchner (Lauer, 84.), Nagy K. – Wittrédi (Gránicz, 72.). Edző: Németh Zsolt

Honvéd: Kemenes – Lovrics, Ignjatovics (Vasziljevics, a szünetben), Baráth – Ikenne-King (Prosser, 69.), Nagy G., Kamber, Hidi – Holender, Youla, Vernes (Ihrig-Farkas, 59.). Edző: Marco Rossi.

Gólszerzők: Wittrédi (19.), Beke (67.), illetve Vasziljevics (89.)

Továbbjutott: a Kozármisleny (4-2, kettős győzelemmel)


Soproni VSE – Nyíregyháza Spartacus 0-0

Sopron, játékvezető: Szilasi

Sopron: Heinrich – Baracskai, Grabant, Holdampf, Batizi-Pócsi (Grabant, 62.), Sifter, Jancsó (Tihanyi, a szünetben), Deme (Pető, 71.), Szabó L., Zamostny, Jovetics. Megbízott edző: Szántó Csaba

Nyíregyháza: Ovszijenko – Szokol, Rubus, Jagodics B., Törtei – Zofcák, Ramos, Abdouraman (Pálinkás, 83.), Kosztics (Csorba, 77.) – Rezes (Kis G., 90.), Pölöskey. Megbízott edző: Balogh László

Továbbjutott: a Nyíregyháza (4-1)


Internationale CDF SE – Termálfürdő Tiszaújváros 0-1 (0-1)

Siketek SC Sporttelep, játékvezető: Kovács J. Z.

Internationale: Nagy A. – Onyeahialam, Idris, Breno, Madufor, Azeez, Aigbekaen, Lunzitisa (Pereira, 82.), Kerekov, Anosike, Iyiegbu (Odia, 56. (Antem, 86.)). Edző: John Moses

Tiszaújváros: Tóth Cs. (Kolzai, 68.) – Andorkó, Czégel, Fodor, Molnár F. Z. (Horváth T., 86.), Sigér, Kerekes, Angyal, Hussein, Katona (Kovács Sz., a szünetben), Bussy. Edző: Bocsi Zoltán

Gólszerző: Angyal (36.)

Továbbjutott: a Tiszaújváros (4-0, kettős győzelemmel)


Debreceni VSC-TEVA – Szeged 2011-Grosics Akadémia 3-0 (2-0)

Debrecen, játékvezető: Karakó

DVSC: Radosevics – Szatmári, Ferenczi, Lázár P., Bereczki, Brkovics, Bódi (Berdó, 75.), Szécsi, Jovanovics (Szakály P., 58.), Horváth Zs., Castillion (Coulibaly, 66.). Edző: Kondás Elemér

Szeged: Molnár F. – Zabari, Tóth G., Balogh M., Farkas M., Berde (Szabó P., a szünetben), Achim, Veszelinov, Király, Germán (Kovács B., 58.), Oláh L. (Geiger, a szünetben). Edző: Klausz László

Gólszerzők: Farkas M. (öngól 28.), Szécsi (44.), Horváth Zs. (84.)

Továbbjutott: a Debrecen (3-0)


Aqvital FC Csákvár – Ferencvárosi TC 4-3 (1-2)

Csákvár, játékvezető: Berke

Csákvár: Kovács A. – Wild, Baranyai (Hajdú S., 58.), Vaszicsku, Dulló, Szekér, Domján, Nyilasi, Molnár Cs., Kocsis (Bakos, a szünetben), Molnár T. (Erős, 58.). Edző: Bognár György

FTC: Jova – Csukics, Nalepa (Dilaver, a szünetben), Leandro – Pintér Á. – Hajnal (Haris, 65.), Nagy D., Lakatos – Radó, Böde (Haraszti, 65.), Lamah. Edző: Thomas Doll

Gólszerzők: Molnár T. (38.), Nyilasi (55., 82.), Domján (58.), illetve Böde (8.), Pintér Á. (41.), Hajnal (54.)

Továbbjutott: a Ferencváros (7-5)


Újpest FC – Zalaegerszegi TE FC 1-1 (0-0)

Szusza-stadion, játékvezető: Radványi

Újpest: Kovács Z. – Nagy T., Heris, Litauszki, Hazard (Balázs B., 78.), Balogh B., Perovics (Diagne, 63.), Nagy G. (Andrics, 57.), Forró Gy., Cseke, Sallói. Edző: Nebojsa Vignjevics

ZTE: Kovács D. – Fodor, Forgács, Szalkai (Városi V., 39.), Simonfalvi, Gyagya, Patvaros (Szakály A., 74.), Daru (Babati, 60.), Bíró, Bedi, Nagy T. Edző: Csank János

Gólszerzők: Balogh B. (tizenegyesből 65.), illetve Szakály A. (79.)

Továbbjutott: az Újpest (6-1)


Videoton FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 1-1 (0-0)

Székesfehérvár, játékvezető: Szabó Zs.

Videoton: Danilovics – Heffler T., Juhász R., Vinícius, Szolnoki – Pátkai, Simon Á. (Oliveira, a szünetben) – Gyurcsó, Kovács I., Szuljics (Pölöskei, a szünetben) – Feczesin (Rudolf G., 86.). Edző: Horváth Ferenc

Haladás: Rózsa – Schimmer, Fehér Z. (Jagodics M., 61.), Jánvári, Angyal – Nagy P., Batarelo (Iszlai, 79.) – Gosztonyi, Medgyes, Martinez (Gaál B., 59.) – Ugrai. Edző: Mészöly Géza

Gólszerzők: Feczesin (58.), illetve Ugrai (61.)

Továbbjutott: a Videoton (2-1)


Kedden játszották

MTK – Békéscsaba 1912 Előre 0-1 (továbbjutott: Békéscsaba 1-0)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik