NB I

Coulibaly játszott, négyet lőtt a DVSC

Rangadó
Rangadó

2015. 11. 14. 15:23

Felkészülési mérkőzés
Debreceni VSC-TEVA – Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 4-1 (2-0)
Debrecen
Gólszerzők: Bódi, Szakály P., Horváth Zs. (tizenegyesből), Castillion, illetve Kónya

A Debreceni VSC-TEVA felkészülési mérkőzést vívott a másodosztályban szereplő Balmazújváros ellen a Debreceni Labdarúgó Akadémián szombat kora délután – számolt be a DVSC honlapja.

A Loki végig irányította a játékot, több lehetőséget is kidolgozott, amelyből kettőt az első félidőben gólra is váltott. Először Bódi Ádám zörgette meg a hálót, a Kulcsár Tamástól kapott labdát lőtte a kapuba (1-0), majd Szatmári indította Kulcsárt, aki középre adott, Szakály Péter pedig 15 méterről talált a hálóba (2-0). Egyszer a vendégek előtt is adódott helyzet, de a lécet találták el.

A második félidőben pályára lépett a két év után Debrecenbe visszatérő Adamo Coulibaly is. A folytatásban tovább növelte előnyét a hazai együttes, amikor a vendégek szabálytalankodtak a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Horváth Zsolt értékesítette (3-0). A Loki mezőnyfölénye megmaradt, de szépíteni tudott a Balmazújváros Kónya Márk révén (3-1). A debreceniek ezután is támadtak, helyzeteket dolgoztak ki. A végeredményt Castillion állította be, aki közelről lőtte a hálóba az alapvonal közeléből kapott labdát (4-1).

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.