NB I

A szombaton 15.30-kor kezdődő Szombathelyi Swietelsky-Haladás – Puskás Akadémia FC bajnoki mérkőzéssel búcsúzik a Rohonci úti stadiontól a zöld-fehér csapat. Ebből az alkalomból a szurkolók megvásárolhatják a stadion székeit, darabonként 2000 forintos egységáron – számolt be a klub hivatalos honlapja. A székekre a szombati bajnoki előtt az Ereklyeárusító Pavilonnál és a press@haladas.hu címen lehet feliratkozni – utóbbi címen december 31-ig várják a jelentkezéseket.
2015. 12. 09. 09:59
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága (FEB) december 8-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. Az elmúlt időszakban örvendetesen visszaesett a nézőtéri rendbontások száma, visszaszorult a verbális agresszió, ezért a Fegyelmi Bizottságnak kevesebb esetben kellett szankcionálnia a csapatokat szurkolóik magatartása miatt. A mostani fordulóban azonban több csapat szurkolói is megfeledkeztek magukról, ezért klubjaikat pénzbüntetéssel sújtotta fegyelmi testület. A nem sportpályákra való, közfelháborodást vagy félelmet keltő, agresszív, rasszista, szexista vagy mások emberi méltóságát egyéb módon sértő megnyilvánulások továbbra sem tolerálhatóak a stadionokban, az ilyen rendbontásokat a jövőben is szigorúan ítéli meg a Fegyelmi Bizottság, ez a fajta szurkolói magatartás súlyos következményekkel járhat. OTP Bank Liga A FEB a Puskás FC-Újpest mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt, szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (más sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A FEB az Újpest–Diósgyőr mérkőzéssel kapcsolatban az Újpestet, mint visszaesőt rendezési hiányosságokért, szurkolóinak pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél és más sportszervezet szidalmazása) 250.000 Ft, a Diósgyőrt, mint visszaesőt szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél sportszervezet szidalmazása) 100.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi. A FEB a Paks-FTC mérkőzéssel kapcsolatban a Paksot mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért írásbeli figyelmeztetésben részesíti. Az újpesti klub egyébként megelégelte egyes szurkolói viselkedését, ezért úgy döntött, hogy nyolc drukkert kizár a mérkőzésekről.
2015. 12. 08. 17:36
Az Újpest FC NB I-es labdarúgócsapata a Puskás Akadémia és a DVTK elleni bajnoki mérkőzéseken tapasztalt rendbontásokkal kapcsolatban a klub hivatalos honlapján közölte az alábbi határozatot. Az Újpest 1885 Futball Kft, mint a sportrendezvény szervezője, a sportról szóló 2004. évi I. törvényben (a továbbiakban: Stv.) meghatározott szervezőként, az Stv. 73. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva sportrendezvényen történő részvételből nyolc személyt zárt ki. A kizárás részleteit illetően elmondható, hogy a kizárásra került személyek esetében az eltiltás alapjául szolgáló cselekmények a következőek: - pirotechnika elműködtetése és arceltakarás - nézőktől elzárt területre történő bemászás és verbális incidens A határozat az eltiltott személyek esetében egy, illetve kettő évben határozta meg a kizárás időtartamát az elkövetők szabálysértő magatartásnak súlyosságától függően. A kizárt személyek esetében az eltiltás minden az Újpest FC által rendezett mérkőzésre és egyéb sportrendezvényekre kivétel nélkül érvényes. A klub döntésének hátterében bizonyára az is áll, hogy az MLSZ a fent említett két mérkőzésen történő rendbontás miatt 350 ezer forintra büntette az Újpestet.
2015. 12. 08. 17:29
Mint ismert, szombaton 19:30-tól rendezik a Ferencváros-Újpest derbit az OTP Bank Liga utolsó őszi, 19. fordulójában. A találkozót Magyarország elsőszámú játékvezetője, Kassai Viktor vezényeli majd le, segítői Ring György és Tóth II. Vencel lesznek.
2015. 12. 08. 12:02
A Magyar Labdarúgó Szövetség és a Ferencvárosi Torna Club közös megállapodása értelmében az FTC-Újpest rangadót december 12., szombat 19.30-kor rendezik a szurkolók érdekében, hogy semmiről se maradjanak le – írja a fradi.hu. Miután a magyar válogatott 44 esztendő után kiharcolta az Európa-bajnokságon való részvétel jogát, mindenki nagy izgalommal várja az Eb-csoportkörök sorsolását. A derbi időpontjának megváltoztatásával a két esemény nem ütközik egymással, mindkettőt élőben követhetik a szurkolók, sőt, az arénában óriási kivetítőkön, a stadion körül LCD monitorokon lehet szorítani, kiket kap ellenfélül a válogatott. A drukkerek ráadásul a két programot a Groupama Arénában is megtekinthetik: a kapunyitás sokkal korábban, 17 órakor lesz, már jóval az Eb-sorsolás előtt, érdemes tehát 18 óra előtt megérkezni a stadionba, ahol az Európa-bajnokság sorsolását is végig lehet izgulni akár a lelátón, akár a büfék előtt. Ezt követően pedig, 19.30-tól jöhet az év legjobban várt bajnokija, az Újpest elleni derbi. A mérkőzésre személyesen, a Groupama Aréna jegypénztárában (keddtől péntekig 10-től 18 óráig, szombaton 9-től 19.30-ig) és online is lehet jegyet vásárolni. A szurkolói kártya kiváltásával kapcsolatos tudnivalók itt találhatóak. A jegyárakról ezen a linken tájékozódhatnak.
2015. 12. 07. 15:57
A Puskás Akadémia FC játékosa, Branko Pauljevics a szükséges vizsgálatok és rövid megfigyelés után elhagyhatta a székesfehérvári kórházat. A légiós a Honvéd elleni összecsapás (0-3) második félidejében ütközött szerencsétlenül a szintén a Puskásban játszó Pogacsics Krisztián kapussal, le is kellett cserélni a bajnokin. – Az eredmények szerencsére semmiféle rendellenességet nem mutattak, de egy rövid eszméletvesztéssel járó agyrázkódás után minimum egy hónap pihenés vár játékosunkra – erősítette meg a hírt a klubhonlapon dr. Kovács László csapatorvos. A Puskás Akadémia FC ezzel alapemberét vesztette el az utolsó őszi forduló előtt.
2015. 12. 07. 15:43
Stef Wils a Békéscsaba ellen sérült meg, a szünetben cserélte le őt Mészöly Géza vezetőedző. A klub hivatalos honlapja azt írja, az első diagnózis szerint fáradásos combizomhúzódásról van szó, de szakadást csak egy későbbi vizsgálat tudja kizárni.
2015. 12. 06. 10:15
Hiába játszott jól tegnap a DVTK, pont nélkül tért haza az Újpest otthonából. Amennyiben kőbe vésett irányelv volt Árki Gábor nyilatkozata a Digi Sport november 10-i adásában, - Bekő Balázsnak és csapatának 8-9 pontot kell szereznie a hátralévő fordulókban - akkor edzőváltás következik Miskolcon. Az NB1.hu úgy tudja, Egervári Sándor neve egyre gyakrabban felmerül a DVTK-nál.
2015. 12. 06. 05:41
Olvasói sztorik