NB I

Edzőcserék: Bekő lehet a negyedik, de ez még semmi

A tavalyi szezon őszi őrülete után felettébb nyugodt idényt produkál edzőváltások tekintetében az NB I.

Kapcsolódó cikkek

Bekő Balázs igencsak közelgőnek tűnő leváltása – Árki Gábor sportigazgató az utolsó öt meccsre 8-9 pontot várt el tőle, de maximum 5 jöhet össze – lehet az NB I idei negyedik edzőcseréje.

Az első kettő egy csapathoz fűződik: Bernard Casoni korai távozása után Pető Tamás vette át a vezetőedzői feladatokat, de megfelelő képesítés híján ő sem maradhatott két hónapnál tovább a Vidi élén, így a fehérvári klub Horváth Ferencet nevezte ki a szezon végéig.

A harmadik edzőváltás a Vasashoz fűződik. Szanyó Károlynak október közepén köszönték meg a munkát, az ideiglenes vezetőedző Simon Antal.

A Rangadó.hu most annak járt utána, hogy az elmúlt években hány edzőváltáson esett át az NB I korábban még 16 csapata az őszi szezon során.

2010-11 – Simon Antal lehetetlen küldetése

Meglehetősen szerencsés évnek mondható 2010 az NB I edzőinek szempontjából, mivel egészen szeptember végéig várni kellett az első cserére: ekkor Urbányi István kényszerült távozni Kecskemétről, helyét Tomiszlav Szivics vette át.

Az újonc Szolnoknál Vágó Attila október negyedikén adta át a helyét Simon Antalnak; két napra rá a Vasasos Giovanni Dellacasa ment el, jött Komjáti András. Még szintén október “sztorijához” tartozik, hogy Csertői Aurélt Aczél Zoltán váltotta.

Novemberben a kihagyhatatlan Honvéd-váltás is “beesett”: Massimo Moralesnek kellett távoznia, Szalai László lett a beugró.

Öt csere történt a 2010-11-es szezon első felében.

2011-12 – Jött Détári

Augusztus tizedikén Mészöly Géza volt az NB I első áldozata, Zoran Szpisljak lett a helyettese az Újpestnél. Tizenötödikén Komjáti András helyére Marijan Vlak érkezett a Vasasnál. Egy napra rá Prukner László kényszerült távozni, Nagy Tamás ideiglenesen lett a helyettese, harmincadikán ugyanis Détári Lajost nevezte ki a Ferencváros. Az év végén kieső Zalaegerszegnél Csank helyére Prukner került.

Októberben Véber György ment el Pápáról, Ifj. Bene Ferenc ülhetett a helyére; Kecskemétről Szivics távozott, a Török László – Szabó István páros vette át az irányítást.

Ez összesen hét edzőcsere.

2012-13 – Kovács, az állandó beugró

Megdöbbentő módon egy forduló után következett be az első edzőcsere: Kis Károly állt fel Pakson, Máté Csaba lett az ideiglenes edző, a hó végén pedig Tomiszlav Szivics ülhetett le a kispadra. Augusztus 20-21-én újabb csere történt, Détári Lajos helyére Ricardo Moniz érkezett a Ferencvárosnál. Ugyanebben a hónapban ifjabb Bene Ferenc távozott a Pápától, Kovács László ugrott be a helyére, de csak 4 nap erejéig, hiszen Zsivóczky Gyula szinte azonnal elfoglalta a pozíciót.

Szeptemberben Kecskeméten is váltottak, Török László helyére Szabó István jött, 11 nappal később pedig Horváth Ferenc lett az állandó szakember.

Október csendesnek bizonyult, de novemberben Sisának is mennie kellett, Diósgyőrben Szentes Lázár került pozícióba.

Nyolc változtatás volt 2012 őszén.

2013-14 – Vihar előtti csend

Viszonylag nyugodt szezonnak tekinthető a 2013-as őszi bajnokság. Októberben az Újpestnél Kozma István helyére jött Nebojsa Vignjevics; december elsején pedig Ricardo Moniznak kellett távoznia a Ferencvárostól (Máté Csaba lett a megbízott vezetőedző), de máshol nem keresték más edzőben a megoldást, így összesen két váltással tudta le az NB I az őszt.

2014-15 – Vihar

A 2014-15-ös szezonban már szeptember elején váltás történt: Mátyus János távozott a Pápa éléről, Kovács László vette át a helyét.

Októberben a Honvédnál is változás állt be, Pietro Vierchowod helyére ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck és Simon Miklós érkezett, de ugyanebben a hónapban kinevezték a helyükre Csábi Józsefet. Csábi viszont csak hat nappal korábban távozott Nyíregyházáról, ahol meg pont Mátyusban látták a megoldást. De még ezzel sem volt vége a mozgalmas 10. hónap eseményeinek, mivel a Haladásnál Artner is távozni kényszerült, ott Szentes lett az új edző; Pécsett Véber ideje járt le, Kulcsár Árpád került a “székébe”; Győrben pedig Horváth Ferencnek nem volt maradása, ötfős stáb vette át a vezetést.

Novemberben sem állt meg az élet. Tizedikén a pápai Kovács helyére Lengyel Ferencet nevezték ki; a Pécsnél Kulcsár megbízatása járt le és Robert Jarni lett az új főnök; de Győrben is megtalálták a megoldást Miriuta László személyében.

Ez összesen 10 mozgás csak az első félévben.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik