NB I

Gyurcsó otthagyja a Videotont

Nem sikerült megegyeznie a klubjával, így hamarosan búcsút int Székesfehérvárnak Gyurcsó Ádám. Egyelőre nem tudni, a válogatott szélső hol folytatja.

Decemberben lejár Gyurcsó szerződése a Videotonnal, s mivel a játékos és az ügynöke nem tudott megállapodni a folytatást illetően, lényegében eldőlt, hogy a futballista otthagyja a bajnokcsapatot.

Ahogy azt Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online-nak elmondta, a játékos már a korábbi klubvezetés alatt eldöntötte, hogy nem hosszabbít, így hiába is próbálta maradásra bírni Kovács Zoltán sportigazgató. Gyurcsó Ádámot több országba is hívják, Filipovics elmondása szerint vannak olyan ajánlatok, amelyeknél már csak alá kellene írniuk a szerződést.

– Olyan szerződést szeretnénk kötni, amely mind anyagilag, mind szakmailag, illetve a várható játéklehetőség szempontjából ideálisnak mondható. Nem szeretnénk kapkodni, de az a célunk, hogy Gyurcsó januárban már az új csapatánál kezdhesse el a munkát – fogalmazott a menedzser.
A 24 éves Gyurcsóval kapcsolatban korábban a lengyel Legia Warszawa érdeklődéséről lehetett hallani. Filipovics azt mondta, a lengyel vonal továbbra is él – bár csapatnevet nem említett –, de ez csak egy a sok közül. Az NSO szerint a skót Celtic is érdeklődött a magyar focista iránt, ám konkrét tárgyalásokig még nem jutottak el a felek.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik