A Haladás középpályása megsértette a játékvezetőt Kecskeméten.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Egyrészt átkozottul rossz meccs volt a szombat esti Pécs–Eger (0-0), másrészt a baranyaiak el vannak átkozva hazai pályán, hiszen ahogy eddig, úgy ezúttal sem tudtak nyerni.
Hiába kezdeményeztek többet a pécsiek az első félidőben, nem jutottak igazi helyzetig. Az Eger még komoly kapura lövést is alig eresztett meg a szünetig. A második félidőben nem változott jelentősen a játék képe, egyik csapat sem tudott gólt szerezni, így maradt az igazságos döntetlen.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Haladás II 2-1-re nyert a Győri ETO II otthonában az NB II Nyugati-csoportjának tízedik fordulójában. Bár a mérkőzés nagyobb részében jól játszott a házigazda, a három pontot mégsem sikerült otthon tartania.
Kimondottan jó iramú és szórakoztató mérkőzést produkáltak a csapatok az ETO Parkban. Már az első játékrészben mindkét oldalon akadtak helyzetek, és a Haladás megszerezte a vezetést. A 17. percben a szombathelyiek végezhettek el szabadrúgást, ami kipattant ugyan, de a labdát összeszedő Kulcsár Kornél 22 méterről óriási gólt lőtt. Helyzetekben ezután sem volt hiány, de nem jött össze az egyenlítés az első 45 percben az ETO-nak.
A folytatásban azonban igen, Varga Tamás ugrott ki, majd a vendégkapus lábai között a hálóba gurított. Tovább nyomott a hazai csapat a győzelemért, a hajrában azonban újra a Haladás volt eredményes: tíz perccel a vége előtt Hanzl állította be a 2-1-es végeredményt. Bár komoly ziccer nem alakult ki a Győri ETO II kapuja előtt, a Haladás II mégis elvitte a bajnoki pontokat.
A kék-feketék a Cataniát látják vendégül, és szerintünk a sztárcsapat ezúttal nem hibázik. Az Atletico Madrid San Sebastianba látogat. A fővárosiak sorozata nem szakad meg…
A Debrecen–Diósgyőr meccsen valószínűleg pályára lép Czvitkovics és Bouadla is.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Lombard Pápa hazai pályán 2-1-re győzött a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
Támadófelfogásban kezdett mindkét csapat, a Honvéd két ziccert is kihagyott, majd a harmadikat értékesítette, így az első félidő derekán vezetett, ám a gól felébresztette a hazai együttest, amely Marics révén még a szünet előtt egyenlített. Bár a második játékrészben a vendégek fölényben játszottak, a hazaiak szép kontrákat vezettek, s az egyik ilyen akció végén Arszicsot buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt pedig Marics belőtte, így a Pápa otthon tartotta a három pontot.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Elképesztően peches volt a Haladás szombat délután Kecskeméten, az OTP Bank Liga 11. fordulójában. A szombathelyiek nem játszottak rosszul, vezetést is szereztek, de a második félidő első percében kiállították Simon Ádámot. Ezután fölénybe került a KTE, de sokáig képtelen volt gólhelyzetet kialakítani. Már-már úgy tűnt, győztesen távoznak a vendégek, de a csereként beálló Tarabai fejesgóljával sikerült az egyenlítés, majd Litsingi a hosszabbításban a győztes gólt is megszerezte a hazai csapatnak egy nagyon durva, sok szabálytalansággal tarkított összecsapáson.
A Pécs otthon gólnélküli döntetlent játszott az Egerrel az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A német Bundesliga nyolcadik fordulójában a Szalai Ádámmal felálló Mainz 2-2-es döntetlent játszott a Bayer Leverkusen otthonában. A magyar válogatott támadó gólt szerzett és gólpasszt is adott.
Pontokat vesztett a Puskás Akadémia, döntetlent játszott a Kozármisleny és a Gyirmót.
A Rákóczi odahaza 3-0-ra győzött a Siófok ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
A Haladás 2-1-re kikapott Kecskeméten az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
A Lombard FC hazai pályán 2-1-re nyert a Honvéd ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Az MTK hazai pályán 3-2-re legyőzte a Videoton együttesét az OTP Bank Liga 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. Az Európa Liga csoportküzdelmeiben érdekelt székesfehérváriak az újabb vereséggel immár öt bajnoki mérkőzés óta nyeretlenek.
Mindkét csapat nagy lendülettel kezdte a mérkőzést, amit egy-egy kimaradt nagy helyzet jelzett. Az MTK – Vinicius hibáját kihasználva – második lehetőségét már értékesítette, ezt követően pedig átengedte a kezdeményezést a vendégeknek. A Videoton hiába játszott mezőnyfölényben alig-alig veszélyeztette a hazaiak kapuját, míg a fővárosiak egy gyors ellentámadás végén növelték előnyüket. A folytatásban is a székesfehérváriak játszottak fölényben, de az MTK szervezett védekezésének ellenszerét nem találták, mígnem a hajrá kezdetén büntetőből sikerült szépíteniük. Ezt követően bár egykapuzott a Videoton, egy újabb kontrából az MTK eldöntötte a mérkőzés sorsát, noha Paulo Sousa vezetőedző csapata a hosszabbításban még Sándor György bombagóljával szépített.
A Nyíregyháza szombat este villanyfényes meccsen fogadja az Orosházát az NB II-ben.
A teljes kerettel készülő Balmazújváros ismét legyőzné bajnokaspiráns riválisát.
Az újonc Mecsekaljára látogat, és szerintünk nem feltétlenül lesz ez pontos kirándulás. Torinóban rangadót rendeznek, gólokkal!
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
A Ferencváros hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott a Paks ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
A jó iramú első félidőben szinte kizárólag a vendégkapu forgott veszélyben, és a játékrész végén a Ferencváros került előnybe egy távoli lövés nyomán. A folytatásban is jó volt a színvonal, és váratlanul megszületett a paksiak egyenlítőgólja. A hátralévő időben a csapatok próbálkoztak becsülettel, a látogatók egy ritkán látható, szerencsés potyaöngóllal megszerezték a vezetést a hajrában, a nagy rohamokat indító Ferencvárossal szemben azonban nem tudták megőrizni minimális előnyüket.
A Ferencváros 2-2-es döntetlent játszott hazai pályán a Paks ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában
Az MTK hazai pályán 3-2-re győzött a Videoton ellen az OTP Bank Liga 11. fordulójában.
Horváth Detre, Szvoboda Szabolcs és Nagy Zoltán körön kívülre került.
A Lombard Pápa fiatal csatárát fegyelmezési problémák miatt kitették a keretből.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on
Festékpatronokkal lőttek a magyar válogatott Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató Dinamo Moszkva csapatának játékosaira és stábtagjaira pénteken a szurkolók – írja az MTI.
A Ria Novosztyi állami hírügynökség a fővárosi együttes 21 éves futballistáját, Alan Gatagovot szólaltatta meg, aki elmondta, a péntek esti edzés közben csuklyás szurkolók egy csoportja lőtt rájuk festékpatronokkal.
– Erre nincsenek szavak – nyilatkozta Gatagov. – Mit kellene tennünk? Mindannyian szerződtessünk személyi testőröket? Sokunkat eltaláltak, bár azt nem tudom pontosan, hogy mivel lőttek ránk, talán festékpatronok voltak. Hitvány cselekedet volt, gyorsan eltűntek. A drukkereknek támogatniuk kellene minket, nem pedig ilyesmit tenniük.
Néhány szimpatizáns szórólapokat dobott a pályára, amelyeken közvetlenül a gárda külföldi játékosainak címzett fenyegetés volt olvasható: „Ha a klub és az edzők képtelenek motiválni titeket, higgyetek nekünk, mi megtesszük helyettük. Mi vagyunk a szurkolók, és a mi módszereink egy kicsit komolyabbak.”
A Dinamo története legrosszabb szezonkezdetét produkálta, s 11 forduló után a 16 csapatos bajnokság – osztályozót jelentő – 13. helyén áll. A fővárosi együttes vasárnap az újonc Mordovia Szaranszk vendége lesz.
A Zalaegerszeg 3-0-ra győzött Sopronban az NB II tízedik fordulójában. Képgaléria