Rangadó

Rangadó

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Grosics Gyula halála kapcsán számos sportvezető nyilvánította ki részvétét levélben a családnak, a magyar futballtársadalomnak és a magyar szövetségnek (MLSZ), köztük Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke is.

Az MLSZ honlapjának beszámolója szerint a svájci sportvezető Csányi Sándor elnöknek címzett levelében többek között azt írta, fájdalommal értesült jó barátja, a 86-szoros válogatott Fekete Párduc, a legendás Aranycsapat kapusa haláláról.

A FIFA első embere kitért arra is, hogy Grosics Gyula nagyságát jól érzékeltetik eredményei: 1953-ban azon hősök egyike volt, akik diadalt arattak a saját otthonukban 90 éve veretlen angolok ellen, 1952-ben, Helsinkiben olimpiai bajnoki címet szerzett, illetve három világbajnokságon védte a magyar csapat kapuját, és 1954-ben őt választották meg a vébé legjobb kapusának.

A FIFA és a világ futballtársadalma nevében legmélyebb részvétemet szeretném kifejezni a Magyar Labdarúgó Szövetségnek és mindenekelőtt Grosics Gyula családjának, barátainak és szeretteinek – fogalmazott levelében Blatter.

Az Aranycsapat kapusa nyolcvannyolc éves korában, péntek délelőtt hunyt el.

2014. 06. 19. 14:58

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A világbajnokság egyik újdonsága a játékvezetők által pontrúgások előtt használt spray. Egy bírónak beöltözött angol férfi a járókelőknél borotvahabbal alkalmazta az új technikát. Íme a videó

2014. 06. 19. 11:30

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Szerda éjjel Horvátország 4-0-ra verte Kamerunt, így két vereség után az afrikaiak számára véget is ért a világbajnokság. A horvátok nagyarányú győzelméhez kellett Alex Song buta kiállítása is, a kameruni középpályás teljesen felesleges ütötte meg Mario Mandzukicsot. Íme a mozdulat

2014. 06. 19. 11:21

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

Talán a világbajnokság eddig legnagyobb góljával egyenlített Tim Cahill a hollandok ellen. A New York Red Bull ausztrál csillaga kapásból bombázott a léc alá. Íme a gyönyörű találat

AUSTRALIA-HOLLAND (18/06/2014) by scrivoquandovoglio

2014. 06. 19. 11:13

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on

A Borsod Online információi szerint akár már szerda délután bejelenthetik a DVTK-nál a Pápán szerződést bontó balhátvéd, Németh Milán érkezését. A hírek szerint egy védő is érkezik, de róla csak annyit tudni, hogy az előző években Kaposvárott játszott.

2014. 06. 18. 16:18

Vajon mivel tengetik napjaikat azok a játékosok, akik nem játszanak a világbajnokságon?!

2014. 06. 18. 11:35

Az Arsenal Lavezzit szeretné, a United egyre közelebb Khedirához, Januzaj marad az Álmok Színházában. A nap átigazolási pletykái egy helyen!

2014. 06. 18. 09:57
Olvasói sztorik